Fate is in our hands - What if...

Mi egyedül vagyunk...

A napok egymás után telnek, és a kezdeti nyárias idő fokozatosan egyre hűvösebb lesz. A fákon a levelek sárgulnak, de van, amelyik narancsba vagy vörösbe hajlik át. Gyönyörű a látványuk.

Reggelente már van olyan hideg, hogy kelljen egy pulóver, napközben felmelegedik annyira az idő, hogy le lehessen venni, estére azonban a barakkokban már melegítőbűbájokat szórnak ki. Vacsorához ugyanúgy az egyenruhát veszi fel mindenki, de amíg odaérnek, egy pulóvert mindenki magára húz.

A kis hatos látványosan fejlődik, már nincs olyan használhatatlan állapotban, mint kezdetben, legalábbis ahogy a diákok látták őket a legelső edzésükön. Már képesek nagyon nagy erőfeszítés nélkül megcsinálni az ötven felülést és fekvőtámaszt, a futást is negyed óráig, kitartóan bírják, és a többi gyakorlattal is erre a szintre jutnak. Juliet azt mondja nekik, ez egy harmadikos szintje náluk, és duplázza a mennyiségeket mindenből. Harry kivételével mind szitkozódnak. Neki megy a legjobban, a legkönnyebben és leghamarabb minden gyakorlat.

A csapatmunkájuk ezzel ellentétben kifejezetten pocséknak mondható. Szinte az összes ilyen feladatnál elbuknak. Mindenki látja, hogy nincs meg köztük az összhang, a bizalom. Juliet is. Mégsem tesz ellene semmit. Úgy véli, előbb fel kell zárkóztatni őket a legtöbb dologból, és csak aztán kell őket összeszoktatni. Nem sokan értenek vele egyet, viszont elismerik, hogy nagyon rövid idő alatt rengeteget fejlődik a kis hatos.
Kitartóan végigcsinálják az összes edzést, minden gyakorlatot becsülettel végeznek el, nem csalnak, amit mindenki értékel, bár csak a szemükben lévő tisztelet árulkodik erről.

Ugyanígy haladnak a nyelvvel is. Egyszerűbb mondatokat már össze tudnak rakni mind, és nagyjából meg is értik, amit mondanak nekik. Ebben Hermione jár a legelőrébb, ő fokozatosan már összetettebb mondatokat is képes alkotni, és egy rövid ideig társalgást is fenntartani. Étkezések alatt mind csendben vannak, és a fülüket hegyezik, hogy az általános hangzavarból milyen mondatokat tudnak kivenni, megérteni, ezzel is edzve magukat.

Október közepére jár az idő, mikor a három csapat visszatér az iskolába. Éjszaka érkeznek, a legtöbben sérülten és a végletekig kimerülten. Azonnal az egész iskola felriad, és az Orvosiba viszik mindannyiukat, majd az összes gyógyításhoz értő hetedéves és felnőtt körülöttük kezd sürgölődni. Tizennyolc ember távozott szeptember közepén. Tizenöten tértek vissza, egyikük nagyon kritikus állapotban. Hetekig tartott, mire mind meggyógyultak, és meggyászolták azt a három társukat, akiket elvesztettek. Egyetlen vigaszuk az volt, hogy az országot biztonságban tudhatták: egy cafatot sem hagytak hátra a betört Halálfalókból, miután az utolsónak életben maradtakat megkínozták, kivallatták, majd megölték.

Október vége van már, mire Juliet belekezd a mesélésbe. Történelmet tanít nekik, ahogy ő mondja. Azt, ami 1995 szeptemberétől kezdődően történt az ő jelenükben, egészen napjainkig. Időrendi sorrendben halad, de nem vájkál egyikőjük magánéletében sem, pedig bőven tudna mit mesélni arról is. Minden délután másfél órát szán arra, hogy kibogozza a történések szálait, és elmagyarázza, elmesélje mindezt a hatosnak.

Csendben, komoran hallgatnak végig mindent, és nem csak az óra idejére, de utána is, egész vacsora alatt bezárkóznak a saját gondolataikba. Még Hermione sem érez késztetést arra, hogy jegyzeteljen ezeken az órákon. Szinte eszébe sem jut ilyesmi. Látszódik rajtuk, mennyire komolyan veszik a dolgot, és mennyire nem tetszik nekik az, amit hallanak. És az első másfél héten még csak a könnyebbik verziót hallják, az iskolás éveiket.

A dolgok az idősíkban messze híres és szomorú roxforti csatánál kezdenek eldurvulni. A hetedik tanév se semmi, de az csak a jéghegy csúcsa. Nem is csata, hanem mészárlás, jegyzi meg egyszer Theo. Mind helyeslően bólogatnak rá, Juliet is egyetért vele. A csatát a Sötét Nagyúr nyerte. Majd ezután jöttek a megtorlások, amik még a mészárlásnál is kegyetlenebbek voltak. A túlélőknek és ellenállóknak menekülniük kellett Angliából.