Fate is in our hands - What if...

Egy Malfoy nem sír

Néma percek követik egymást. Senki sem mozdul.

- Sikerült? - kérdezi Ron bizonytalanul, megtörve az ideges csendet.

- Igen - hangzik tompán a felelet Draco mellkasa felől.

További magyarázat azonban nem érkezik, hiába várják. Hermione végül szórakozottan felhorkan, és elkapja Blaise kezét. A fiú ránéz, majd vissza az ölelkező párosra, és mindentudó mosolyt villant.

- Nyomás kifelé! - tátogja Hermione nyomatékosan.

- De hát... - kezdené a tiltakozást Theo, amikor Hermione kilöki az ajtón. A többiek inkább engedelmesen mennek maguktól.

- Nincsen semmi de! - hallatszódik a lány mordulása, aztán Blaise halkan becsukja maguk mögött az ajtót. A hangok elhallgatnak, a teremre ismét csend borul.

- Minden rendben? - kérdezi végül Draco halkan.

- Igen, minden - erősíti meg Juliet. A hangja eltompul Draco melkasán.

Egyikük sem mozdul, hogy véget vessen a helyzetnek. Jól érzik így magukat, jobban, mint korábban valaha. A fiú szívverése kicsit felgyorsul a lány közelségétől. Így maradnak, talán órákig, nem igazán érdekli őket.

Végül Draco tolja el magától a lányt. Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, ez azonban örök rejtély marad. Juliet megfogja a páncélja nyakát, elég erősen ahhoz, hogy utána lerántsa magához. Aztán gondolkodás nélkül megcsókolja a fiút.

Mindkettőjük szeme lecsukódik, hosszú pillanatokig tart a pillanat, míg az ajkuk elválik egymástól. Ez azonban nem elég. Kinek lenne? Draco már húzza is vissza, újabb csókot követel, Juliet pedig a legkevésbé sem tiltakozik. Egymás arcát, nyakát és haját simogatják, egyre közelebb húzódva egymáshoz, míg végül már egy gombostű sem férne el közöttük.

Elvesznek egymásban, a külvilág teljesen megszűnik néhány percre... vagy inkább órára? Csak ők ketten vannak, a háború, a veszély mind elhalványul a fejükben.

Juliet tér magához először. Próbál finoman elhúzódni, de a fiú nem reagál. Ellöki magától, majd feláll a székről, és néhány lépést távolodik tőle. Mindketten kapkodják a levegőt, a mellkasuk hevesen emelkedik.

- Nem lehet - jegyzi meg Juliet halkan, a fejét megrázva.

- Mégis miért? Tán nem élvezted? - kérdezi Draco gúnyosan. A fájdalmát leplezi ezzel, az elutasítást. Pedig már azt hitte...

- Dehogynem! - csattan fel a lány mérgesen, idegesen.

- Akkor mégis miért...

- Mert nem akarom, hogy később fájjon! - fakad ki Juliet. Draco elhallgat, döbbent, kerek szemekkel néz rá. A lány a hajához kap, mintha bele akarna túrni, majd realizálva azt, hogy épp nem tudja megtenni, idegesen legyint egyet a kezével. - Szerinted miért nem vetettem még rád magam? Hm? Már újévkor is rengeteg problémát okozott, hogy viselkedjek! De képzeld, én itt fogok maradni, a következő pár napban meg fogok halni, te pedig vissza fogsz menni a saját idődbe, az én emlékemmel! Érted? Csakis te fogsz rám emlékezni, én nem! Nem fogok létezni a születésemig, ami 2003-ban lesz! Az pedig már nem én leszek, hanem valaki más, az én kinézetemmel! - tör ki belőle minden. A fiú csak hallgat. - Én csak nem akarom, hogy a kelleténél jobban fájjon, mikor mindezt igazán felfogod - halkul el a hangja.

A szemeiben könnyek gyűlnek, de még mielőtt kicsordulhatnának, letörli őket. Elfordul, az ajtóhoz vágtat, és szinte kiront rajta. Nem csukja be maga után; gyors léptekkel indul meg kifelé. Útközben rendbeszedi az arcát, lenyugtatja az érzéseit, és már faarccal lép ki a bejáraton. Az Átriumnál várja még mindenki, a parancsát lesik. Nem puhulhat el, pont most nem.