Fate is in our hands - What if...

A legendák valóságra épülnek

Az új év sok új változást hoz.

Egy szerelem beteljesedni látszik, egy másik kezd kibontakozni, viszonzásra találni. Félelmek törlődnek el, idegen szokások válnak természetessé. Régi ellenségek válnak legjobb, elválaszthatatlan barátokká, szövetségesekké.

Azonban nem csak jó dolgok történnek. A mérlegnek mindig egyensúlyban kell maradnia, jó nem létezhet rossz nélkül.

Január második hetében járunk, mikor aggasztó hírek kelnek szárnyra. Pletykának indul, ami szájról szájra terjed. Egy napon belül világossá válik, hogy pletykánál többről van szó, mikor egy idősödő férfi érkezik az iskolába.

Az igazgatót és Julietet hivatja. Azonnal. A lány csak néhány pillamatig habozik, majd egyet sóhajtva magával viszi a kis hatost is. Az igazgató irodájába mennek. Harryben ismerős érzések kavarognak, hiába nem járt még ebben az irodában.

Odabent csak egy hatalmas íróasztal van, a falak mellett padlótól a plafonig terjedő könyvespolcok sorakoznak. Az egybeolvadó képet pusztán az ajtó, az ablakok, és az igazgató háta mögötti pergamenhalom töri meg. Azon a falon a könyvek helyett dokumentumok sorakoznak a polcokon. Az íróasztal tele van papírokkal, nagy a rendetlenség, előtte csak két szék áll. Néhány pillanat, és már mindannyian le tudnak ülni. Juliet és a hírhozó inkább állnak.

- Csak kettőjükkel van beszélnivalóm - morogja a férfi ellenségesen szegezve a szemeit a hatosra.

- Rajtuk múlhat a jövőnk. Higgyen nekem, tudom - kéri Juliet komolyan. - A bátyám is tudja - fűzi hozzá érvelően. A férfi áthatóan néz rájuk, a szeme megakad Hermionén, és a homlokát ráncolja. Mintha valami ismerőst látna rajta.

- Mi hírt hozott, Kelemen? - kérdezi az igazgató, ezzel visszarántva a gondolatai közül a férfit. Kicsit megrázza a fejét, sóhajt egyet, majd kettőjük felé fordul, felváltva szegezve rájuk a szemeit.

- A Halálfalók visszavonultak a határainktól - kezdi borúsan. - Múlt héten tűntek el. A csapatommal kiosontunk megnézni, mire készülnek. Nagyon gyorsan és zajosan kellett távoznunk, mivel két őrszem észrevett minket. A határig üldöztek minket.

- Ne húzza az idegeinket! - morogja az igazgató élesen. Juliet csak hallgat, az arca komor maszk. A szemében félelem érlelődik.

- Összegyűjtik a csapataikat - mondja ki egyenesen Kelemen. - Hallottuk, hogy megtalálták a burkunk leggyengébb pontjait. Összevonják szinte minden emberüket, csak néhány rendfenntartót hagynak hátra az országokban. Megvárják a tavaszt, addig erőt gyűjtenek. Áprilisban terveznek lecsapni - meséli a komor híreket. A szobában dermesztő, csontig hatoló félelemmel telik meg a levegő. Az igazgató megremeg, más nem mutatja ki a félelmét, Juliet azonban holtfehérre sápad, és meg kell kapaszkodnia az asztalban. A kezei remegnek. Kelemen közben lehuppan a neki szánt székre, és a könyökeit a térdeire támasztva dől előre, összekulcsolt kezekkel. - Csak az elővédet láttuk, mielőtt lelepleződtünk. Már azzal is megtörhetnék a védvonalunkat - közli kíméletlenül. - Északról is minden csapatukat visszahívják ide. Az oroszok csak egy pontig fognak nyomulni, mint mindig, ott pár csapat megtévesztően randalírozni fog. Tavasszal visszahúzódnak a határokhoz. Mire észreveszik, hogy átverés az egész, újra oda tudják összpontosítani az erejüket.

- A Sötét Nagyúr végső dobásra készül ellenünk - állapítja meg Juliet. - Megtalálta a kiskaput, amit nem tudunk eltörölni. Úgy fog átsétálni rajta, mintha vörös szőnyeget raknánk a lába alá - sziszegi dühösen, ökölbe szorított kezekkel a végét.

- Ezt nem nekünk, hanem Caesarnak kellene elmondania - jegyzi meg az igazgató összehúzott szemekkel.

- Már megtettem, még a délelőtt. Ő maga küldött ide, hogy elhozzam a híreket, és átadjak néhány utasítást, amíg ő nekiáll elrendezni a helyzetet - ismeri el Kelemen.