|°29. Rész°|

138 9 2
                                    

Villámcsapások



Freyadité szemszögéből

-Mi a..?-Döbbentem le teljesen. 

    Én voltam ott! Csak ájultan. Mellettem pedig teljes döbbenetemre Andromakhé és Briszéisz. Bekönnyeztem miközben a hármasunkat néztem. Mikor leguggoltam és kezemet a fekvő önmagamhoz írányitottam elkapta és felpattant ahogy én is.

-Ki vagy te?-Kérdezte tőlem.

-Én te vagyok. Csak pár ezer évvel későbbről.-Néztem rá.

-Hol van Parisz?-Kérdezte fájdalommal a szemeiben.-É És Hermioné!

-Nyugalom!-Mindenki furán nézett minket, de nem érdekelt.-Ébresszük fel őket..-Emeltem fel a kezemet ahonnan egy rózsa jelent meg. 

  Ő is így tett majd a két lányra néztünk. Pár pillanattal később velem szemben álltak. Mindketten kisírt szemekkel néztek rám. Én körbe néztem a termen és elgondolkodtam.

-Pontosan mi történt utoljára?-Kérdeztem végül.

-Elbuktunk..-Szólalt meg Briszéisz.-T Trója elbukott. 

-Csata ment, egymás mellett néztük. Majd itt lettünk.-Folytatta Andromakhé.

-Mind miattam..-Mondtuk egyszerre önmagammal.

-Hol van a lányom?-Kérdezte az énem könnyes szemekkel.-Hol van Hermioné?

-Meghalt..-Mondtam ki végül és én is bekönnyeztem.

-Parisz? Ő Ő ugye n nem..?

-De.-Néztem rá ismét. Láttam ahogy összetörik. 

-Akhilleusz?-Kérdezte végül Briszéisz.

-Hektor megölte Partokloszt, Akhilleusz megölte Hektort, Parisz megölte Akhilleuszt...-Dühösen pillantottam Apollónra.-De nem egyedül!-Ő villámgyorsan el is tűnt.

-Nem!-Tűnt el a másik én is és pár másodperc múlva jelent meg Apollónnal.-Azt parancsolom...

-Helena! Freyadité!-Egyszerre fordultunk a hang felé. Több kisebb diák is félt. Valahogy most az egyszer nem hatott meg, másik énemmel ellentétbe.

-Azt parancsolom, hogy ájulj el újra élve az összes gyilkolásodat!-Ő teljesen kidőlt. Alighogy megfordultam, de le is döbbentem. Ismét villámcsapás történt. Másik énem eltűnt, de valaki érkezett. Éreztem ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.-Parisz..

-Helena.-Nyakába vetettem magam és szorosan öleltem. Amikor kinyitottam a szemeimet a mosolygó Dawnt láttam.-Az emberek tűnnek el..-Szólalt meg.

-Miképp érted?-Kérdezte Briszéisz.

-Egy villámcsapás..-Mondtuk egyszerre.

-FEJEKET LE!-Szóltam még éppen időben. Egy dárda repült el felettünk. Az ajtó pedig kinyílt.-Akhilleusz!-Karjaiba rohantam. Viszont hirtelen felnyitottam a szemeimet.

-Minden rendben?-Kérdezte apám akivel éppen táncoltam.

-E Elképesztően furcsa képzelésem volt...-Mondtam ki szomorú mosollyal.

˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙°˙



Cause Love is war and war is loveDonde viven las historias. Descúbrelo ahora