Star Wars - Az érzelmek háborúja

✦ 4.✦

Anakin egy percre sem rendült meg, lerakta a csavarkulcsot, és helyette az övén csüngő fénykardjára tette a kezét. Nem tudta mire számítson, tetovált bőrű bennszülött emberekre, egy olyan hatalmas macskára, amiről Lara is mesélt, vagy egy apró állatra. Nos, egyik sem valósult meg, helyette öt, kicsi, köpenyes lény bújt elő a dobozok mögül, nyakukban mindenféle csontokból és kövekből készült láncok lógtak, kezükben pedig lándzsát tartottak és rögtön Anakin felé szegezték azt. Ám az ő fegyvere sokkal veszélyesebb azoknál a lándzsáknál, rögtön aktiválta a fénykardját, aminek sercegő, kék pengéjétől az öt furcsa lény megtántorodott. Még sosem láttak hasonlót, nagyon ijesztő volt számukra.

Belátták, hogy esélyük se lenne az idegen ellen, így megadva a tiszteletet letették a lándzsáikat a földre. Anakin elégedetten bólintott egyet és ő is deaktiválta fegyverét. Lara felé kapta a tekintetét, de még mindig mozdulatlanul feküdt a sarokban lévő vasdarabon. Bár a karja rettenetesen csúnya volt és a bőre is elsápadt, attól még most is gyönyörű volt.

– Taka-tuka, lunda-lumba – motyogta az egyik lény hadonászva.

– Mivan? – fordult felé Skywalker értetlenül.

Mind az öt lény duruzsolt és mutogatott, az ifjú jedi pedig rájött, mit akarnak neki mondani. Azt akarják, hogy tartson velük. Nos, ezt kétszer is meg kellett gondolnia. Egy bizonyos szempontból jó, hogy találkozott egy másik életformával, de látva ezeket a kis lényeket, kizárt, hogy lenne mondjuk egy felesleges, ép hajójuk. Sokáig vacillált, de végül felkapta Larát a hátára, és a lényeket követve elindult ki a hajóból.

Miután elhagyták a cirkáló fedélzetét az erdő sűrűjébe indultak. Anakinnak nem igen tetszett a dolog, de bízott az Erőben és a lényekben is, úgyhogy végül megbékélt. Egy hosszú séta után el is érkeztek a lények bázisához, ami egy narancssárga lombú facsoport volt. A magas fákat hidak tartották össze, a hidakon pedig ahhoz az öt lényhez hasonló figurák szaladgáltak. Többen is észrevették, hogy társaik idegeneket hoztak a vidékre, mutogattak és kántáltak, Anakin grimaszolva nézte őket odalentről.

Az életmód és a beszédstílus, ami ezekre a lényekre jellemző túlontúl hasonlít az evokokra. Valószínűleg valami távoli rokonaik. Az ifjú Skywalker még sohasem látott evokokat élőben, csupán bolygóismereti órán tanult róluk.

A lényeket követve elindult felfelé egy falépcsőn, tízmásodpercenként pedig hátra kapta a fejét, hogy megnézze minden rendben van-e Larával. Útjuk során egyre csak gyűltek körülöttük a köpenyes lények, akiknek alig lehetett látni az arcát. Az evokokon kívül talán még a jawákra is hasonlítanak egy kicsit. A fa legtetején egy hatalmas platform állt, fából font kerítéssel körülvéve. Onnan pedig már csak egyfelé vitt az út, egy ajtóhoz, ami a fa kivesézett belsejébe vitte a vendégeket. Vagy inkább fogjokat, attól függ ki minek hiszi a két embert.

Anakin szájtátva nézte a fa törzsében kialakított szobarészeket, és azok díszítéseit. Állatok lenyúzott bőre, fényes és tollas csecsebecsék, igen különlegesnek tűntek. Megérkeztek egy olyan szobába, aminek végében egy faágakból font trón ült, a trónon pedig Anakin legnagyobb meglepetésére nem egy köpenyes lény ült, hanem egy ember. Ötvenes éveiben járhatott, koszos ruhája és őszülő, de alapból mégis barna szakálla volt. Amint meglátta kiket vezettek elé eltátotta a száját és kidülledt szemekkel felpattant a trónról. Széles mosolyra húzta a száját és rámutatott Anakinra.

– Egy ember! Te egy ember vagy!

– Maga is ember – örült meg Anakin is. Lehet, hogy mégsem kell csalódottan visszatérnie a hajóra? Ha van itt egy ember, akkor bizonyára egy hajó is van a közelben.