Star Wars - Az érzelmek háborúja

✦ 5.✦

Hucius és Lara egy nagy asztalnál ültek a welokokkal és lakomáznak a rengeteg ételből, amit a kis lények tálaltak fel nekik és persze maguknak is. Húsok, levesek és gyümölcsök, Lara annyit evett, amennyit csak tudott. De az agya közben végig Anakinon járt. Vajon mi történik vele?

A néma étkezést egy orkán erejű szél zavarta meg, amely az egész fát - aminek a belsejében tartózkodtak - megrázta. Rettentő erős széllökés volt, nagy valószínűséggel az egész bolygót bejárta. De vajon mi okozhatta?

- Mi történt? - pattant fel Lara és az övén csüngő fénykardjára csúsztatta a kezét. Kész lett volna aktiválni azt és megküzdeni mindennel.

- Sikerült neki - döbbent le Hucius. - A barátod kiemelte a rubint.

- Milyen rubint?

- A fiút a bolygó sötét oldalára küldtem. Ahonnan még soha, senki sem jött vissza élve. Nem hittem volna, hogy egy tinédzser fiú fogja megváltani a bolygót. Megteremtette az egyensúlyt, hamarosan beindul a folyamat.

- Milyen folyamat? - vonta össze a szemöldökét Lara.

- A sötét oldal is világossá válik.

- Úristen! Akkor ezért ő a kiválasztott? Egyensúlyt hozott a sötét és a világos oldalra. Egyensúlyt hozott az Erőbe! - kiáltott fel Lara.

- Nem értem mit beszélsz. De amennyiben befejezted a vacsorád, a welokok kíséretével menj vissza a szobádba.

- Nem! Meg kell keresnem Anakint, látnom kell őt!

- Hamarosan láthatod őt, innen már tiszta az út.

Lara a férfi utasításának eleget téve visszament a szobájába, de ahelyett, hogy befeküdt volna az ágyba aludni, aktiválta a fénykardját és a kék pengével egy lyukat vájt a hatalmas fa törzsébe. Nem volt túl nagy, épphogy kifért rajta. Három szaltó kíséretében leugrott, és sikeresen földet is ért. Nem tudta meglátta-e őt valaki, de nem is érdekelte. Abban reménykedve, hogy rátalál Anakinra, szaladni kezdett az erdő félhomályában.

A Skywalker fiúnak valóban sikerült kiemelnie a hatalmas rubint a helyéről. És bár az égbolt ugyanolyan sötét maradt - elvégre este van - minden más szépen lassan kezdett átalakulni. A folyamat elkezdődött, a sötét oldalból is hamarosan világos vált. A fák és a kórók lombot eresztettek és kivirágoztak, a hegyes kövekből gömbölyű kavicsok lettek, a gejzírek pedig sár és bűzös gőz helyett tiszta, virágillatú vizet lőttek ki. A talajt fedő sötét por pedig fűvé vált, igazán varázslatos egy átalakulás volt. Kár, hogy senki se nézte végig. Még Anakin sem, ugyanis amint kiemelte a rubint a helyéről, a hatalmas széllökéssel együtt ő is elborult a földön. De úgy, hogy onnan már nem állt fel. Teljesen kimerült, ráadásul a hegyes kövek okozta sebei elfertőződtek és valamiféle gennyes váladékot bocsájtottak ki magukból. Háton fekve terült szét a földön, és nagyokat pislogva meredt a sötét égre. A látása kezdett egyre jobban elhomályosodni. Úgy érezte itt a vég. Hiába vitte véghez azt, amit kértek tőle, nem képes visszatérni a welokokhoz. Nem tud segíteni magán, Huciuson, és ami a legfontosabb... Nem tud segíteni Larán.

Az utolsó pillanatokban csak Larát látta maga előtt. A tündöklő kék szemét, a barna haját és a mosolyát. Hány meg hány dolgot vittek már véghez úgy, mint legjobb barátok. Úgy tűnik ez volt az utolsó kalandjuk, ezennel mindennek vége. Anakin lehunyta a szemét és már semmit sem látott. Csak a végtelen sötétséget.

Nem sokkal azután, hogy eszméletét vesztette, Lara megérezte a jelenlétét. Tudta, hogy a közelben van, csak azt nem tudta hol. Ő már azt se tudta mi számít világos oldalnak és mi sötétnek, vaktában szaladgált. Azonban egy hatalmas, piros kristály személyében fellobbant előtte a remény lángja. Itt kell lennie Anakinnak. Vagy legalább csak a nyomának.