Egy fiú, akiről soha nem gondoltam volna...

4. rész

~ Segítsetek már! - ordibáltam teljes kétségbe esve - Hahóóóóó! Segítség! - elértem a pontra ahol zokogni kezdtem, a könnycseppek végigfolytak az arcomon, majd lehulltak a poros padlóra. A következő pillanatban láttam ahogy Isac fut felém, de egy másodperccel később irtózatosan fájó érzés jött elő. Ordibáltam, sikítoztam. A fájdalom amit a vádlimba hatoló kés miatt éreztem, felfoghatatlan volt.

A többi részlet elég homályos, hogy is mondjam. Valaki feltett a hátára, véres kéz, fájdalom a lábamban. Mit kerestem ott? Tudtam hogy nem jó ötlet. Fenébe. Első este bajba keveredni.

***

Kinyitom a szemem, és reménykedem benne, hogy az előző este csak álom volt. Viszont amikor megéreztem a lábamban a könyörtelen fájdalmat, tudtam, hiába reménykedem. Várjunk csak. Hol vagyok? Fekete falak, számítógép, rendetlenség, franciaágy..? Pillanatokon belül egy alak sétál be a szobába. Gondolhatjátok ki volt az. Nyilván. A  személy, akit messziről el kéne kerüljek.

~ Jóreggelt! - üdvözöl - Öhm, bocsi nem akartalak felébreszteni.

~ Hol a fenében vagyok? - kiáltok rá-már amennyire lehet ordítani felkelés után

~ Azt hittem világos - nevet. Mit nevet? Egy olyan este után amelyen majdnem meghaltam, még van képe nevetni. Szánalmas. - a szobámban, Stell.

~ Először is, ne szólíts így, a nevem Stella. Másodszor, ez a te ágyad. - esett le miközben magyaráztam - Várjunk csak.. Ugye mi? Te nem..

~ A vendégszoba kényelmet nyújtott nekem - szakít félbe. Ránéztem a lábamra. Iszonyúan mély seb volt a bal vádlimon, és fájt a tegnap este kiment bokám is.

~ El akarok menni. Most azonnal! - parancsolom - Mellesleg, örülnék ha többet nem beszélnénk egy szót sem! - kiáltja a düh belőlem, eközben pedig Sarah jelenik meg az ajtóban.

~ Stella a düh beszél belőled. - szól közbe. Mit okoskodik? Nem ő járt a halálhoz közel pontosan 9 órája. - Nem mehetsz el! Én is itt maradok hétvégére!

~ A düh Sarah? Tényleg most szeretnél kioktatni? - fortyog bennem a bosszú - Ja, bocsi, tényleg! Téged nem próbáltak leszúrni az éjjel. Igazából semmiség tényleg! Minden rendben, hiszen te úgyis jobban tudod! - elegem lett nagyon, így felkeltem az ágyból és lesiettem a lépcsőn. Természetesen a 'barátaim' ha lehet őket annak nevezni követtek. - Ja és, az meg hogy itt maradsz egyel több okot ad arra, hogy visszamenjek abba a... - nem káramkodhatok - a kollégiumba, és egyedül töltsem a hétvégémet, lehetőleg KALAND mentesen. - a kaland szót annyira kihangsúlyoztam, mint még semmit soha.

Kirohantam az ajtón és egyből tudtam hol vagyok, mivel a kollégiumhoz közeli kávézót láttam meg a sarkon. Még szerencse, hogy ruhában aludtam, bár nem festhettem valami pompásan. Végigsántikáltam az utcán, majd a kávézónál balra vettem az irányt. Megláttam a kollégiumot az utca túloldalán. Rohantam. A portára érve elkértem a 57es szoba pótkulcsát, azzal az indokkal, hogy a szobatársam elutazott, és nála van a kulcs. Felbattyogtam a szobámba, és új kötést tettem a lábamra. Vettem be egy fájdalomcsillapítót, hátha segít.

Két órával később, amikor már jobban éreztem magam, újra lementem a portára. Kértem hogy tegyenek át egy másik szobába, már ha ez lehetséges. Szerencsére találtak nekem egy szobát egy emelettel lejjebb. Valami Laura lesz a szobatársam. Remélhetőleg itt tartózkodik, és bemutatkozhatok neki. Felmentem a 2. emeletre a 31-es szobát keresve. A folyosó legvégén volt. Kopogtattam. Kevesebb mint tíz másodperc múlva nyílt az ajtó. Egy kedves, magas, barna szemű, sötét hajú srác nyitott ajtót, amire kimondottan nem számítottam. Végig mért majd kérdő szeme találkozott az enyémmel.