Egy fiú, akiről soha nem gondoltam volna...

10. rész

Kérdően néztem rá, de ekkor a tanár kijelentette, hogy nyissuk meg a dokumentumot, és innentől van rá 40 percünk. A teszt könnyedén ment, szabályok, kifejezések, szavak, szövegfordítás. Kész lettem vele kb 25 perc alatt, úgyhogy átnéztem, és rányomtam a kész gombra, és lecsuktam a laptopomat. Isac-re néztem, hogy figyeljem hogy halad. Hát, volt pár kérdés amit kihagyott. De szorgosan próbálta lefordítani a doktorokról szóló szöveget. Vajon miattam kezdett el foglalkozni a tanulással? Nem, ne reménykedj Stella, barátok vagytok.

~ Mit nézel? - suttogja olyan halkan, hogy ha nem nézném, és nem látnám, hogy mozog a szája, nem is hallanám. De hallottam.

~ Semmit, folytasd nyugodtan. - mondom halkan

~ Tudod, elég nagy stresszbe hoz, ha egy profi nézi, ahogy ügyetlenkedek. - mosolyog. Profi. Nevetséges, nem vagyok profi, csak tanultam. Elfordultam, hogy ne 'feszélyezzem' őt írás közben. Bámultam ki a fejemből, és gondolkoztam. Nem kell neki korrepetálás, csak rá kell venni, hogy tanuljon. Az nem lesz nehéz, nemigaz? Elvégre, most is megküzdött valahogy vele, és azt mondta, hogy miattam. Akkor csak rá fog állni miattam a folyamatos tanulásra nem? Mindegy, ha nem, akkor is ráveszem valahogy. Hmm mit kéne felvegyek ma délutánra? A nagy 7-es baráti körömmel megyünk el minigolfozni. Nem próbáltam még, hiszen a apukámmal sosem mentünk, és én meg Sarah sem rajongtunk érte. Dehát, egyszer ki kell próbálni, nem? Talán a kék pulcsimat kéne felvegyem. Vagy talán a pirosat? Ahj nemtudom. Nehéz döntés. Az viszont biztos, hogy az extra világoskék farmeremet veszem fel, a fehér sportcipővel. De akkor most piros vagy kék? Nem tudok dönteni. Egyszer csak kivilágosodik minden, és észhez térek. Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, ha 10 perc ilyen gyorsan telt el. Mindegy is, jöhet a lyukas óra, hála istennek. Miközben sétáltunk ki a teremből, Isac megkért, hogy kísérjem őt el az irodalom-fakt órára. Igent mondtam, így elindultunk, az aula felé, majd fel a lépcsőn az elsőre, aztán jobbra, majd végig sétáltunk a folyosón. Vagyis nem végig, hanem csak a feléig, mivel ott volt a terem.

~ Kösz, hogy elkísértél, most be kell mennem, egy perc van kezdésig. Csáo! - mondja majd megfordul gyorsan.

~ Várj - szólok oda neki, majd visszafordul. - piros vagy kék? - nem volt jobb ötletem, hogy hogy döntsem el.

~ Piros, na megyek. Hello! - köszön el másodjára

~ Szia!

Úgy döntöttem el megyek kávézni, ezen az órán. A következő óra töri, de kiselőadás lesz megint, aztán még lesz egy matek, majd Jog-előkészítő, és mehetek haza készülődni. Meg akarom csinálni magamnak azt a hajat, amit tegnap láttam, miközben mentem vissza a kollégiumba. Egyszerű konty, de úgy, hogy picit kócos, és kettő tincs elől be van göndörítve. Ki akarok próbálni valami újat.

Odaértem a kávézóhoz - mondjuk nem mintha olyan messze lett volna, de mindegy - és kértem egy Latte-t. Megláttam az egyik havert a barátaim közül. Alex nekem háttal ült, és nézett maga elé. Jóban voltam vele, nekem talán ő volt a legnormálisabb a csapatból. Leültem vele szemben, intett nekem köszönés képpen, de láttam a szemén hogy valami baj van. Köszönés nélkül, egyből a témára tértem.

~ Mi történt? - kérdezem

~ Miről beszélsz? Minden rendben. - persze, Alex. Ha a szemembe tudod mondani majd akkor elhiszem. Ne nézz az asztalra, mert vészesen látszik hogy hazudsz.

~ Rosszul hazudsz. Mondd el kérlek! - nyüsszögök neki - Tudod hogy segítek ha kell, ne titkolózz előttem kérlek. Múltkor is megoldottuk, emlékszel? - ja igen, azt nem meséltem, buli után a taxiban átbeszéltük, ami nyomta a lelkét. A volt barátnője egy cicababa, aki teszi magát mindenkinek, közben meg nem érdekli a komolyabb dolog. Mocskos k*rva. Rohadék. Alex pedig egy érzelmes ember, aki törődik mindenkivel. Ezt tisztelem benne. Bár ilyen fiúból több lenne a világon. Szegények, mindig ők szívják meg. Az élet egy rakás igazságtalanság.