Egy fiú, akiről soha nem gondoltam volna...

23. rész

-Igen? - nyit ajtót nekem Laura a történtek után 10 perccel. - Ja csak te vagy. Már azt hittem hogy.. - végignéz rajtam és elgondolkozik. - Áhh hagyjuk.

-Felkeltem, hallottam mindent.

-Ohh értem. Mi a progi mára?

-Ne mozduljunk ki.

-Oké, tehát filmezés. Készítem a popcornt! - és már siet is a konyhába a barátnőm, én pedig becsukom magam mögött az ajtót.

Laura bekapcsol valami filmet, és szerintem el is aludtam 15 perc után. Az éjjel nem sokat aludtam ugyebár...

***

Hangos kopogásra és nagy hangra ébredek, de mire kinyitom a szemem, a legjobb barátnőm már az ajtót nyitja.

-Jó napot hölgyem! Egy lányt keresünk, aki a fiú elmondása szerint eltűnt, viszont említette, hogy maga a legjobb barátnője. Tud valamit a lányról?

-Hogy tessék? Elnézést, megkérdezhetem ki tett jelentette be az eltűnt személyt?

-Egy pillanat. - eltelik pár másodperc - I- Isac Cop- ja Cooper. Isac Cooper.

-Ezt nem hiszem el.

-Mi az kisasszony?

-Itt van önökkel?

-Hát velünk jött, de.. Nem tudom hova tűnt.

-Huh oké!

-Ismétlem a kérdést. Tud valamit a lányról?

-Igen, nem tűnt el. Itt van nálam és.. - ekkor hangos trappolás hallatszik majd Laura hirtelen megpróbálja becsapni az ajtót, de nem sikerül neki, így Isac bejut a lakásba, és mikor meglát engem, egyből elindul felém. Én ösztönösen összehúzom magam, és elhajolok az érintései elől. Most undorodom tőled Cooper. Hagyjál békén.

-Hé, szia! - nem válaszolok, és továbbra is összekucorodva ülök a kinyitott kanapén.

-Nem akarja hogy itt legyél! - áll be közénk Laura, de már érzem a könnycseppeket az arcomon.

-Segítsünk? - kérdezik az ajtóban álló fickók.

-Megoldom, köszönöm! - mondja Lau, majd int hogy elmehetnek. Én továbbra is szótlanul elvagyok magamban, és próbálok a lehető legtávolabb helyezkedni az imént érkezett személytől, aki újra és újra próbál közeledni felém.

-Hé, nézz rám! - közelebb nyújtja a kezét, és amikor már majdnem hozzáér az arcomhoz, rácsapok egyet. Remélem veszi az adást. - Oké, rendben. Nincs más választásom. - hirtelen felkap a karjába, és elindulunk valamerre, de nem tudom merre, mert én egyre inkább arra fókuszálok, hogy kiszabaduljak a szorításából, de nem sikerül, ezért csak kimondom az egyetlen szót ami eszembe jut.

-Laura.. - ordítom, de ezt már követi is a férfi hang.

-Ha megpróbálsz az utamba állni, neked is ilyen sorsod lesz. - erős húzás. Tudja hogy nem szeretném hogyha a barátnőm az én hülyeségemből kerülne bajba.

-Lau maradj itt. - ahogy ezt kimondom csapódik az ajtó, és nyitódik egy másik, ahová belépve, vagyis beérve megcsap az illatgyertyám vaníliás illata. Letesz az ágyamra, ahol én egyből a másik sarokba igyekszek, messze tőle. Ugyan az történik mint az előbb a kanapén.

-Ne csináld ezt. - megint próbál megérinteni, én viszont felállok az ágyról, így megmutatva az 5 perce kisírt, piros arcomat.

-Hagyjál békén. - mondom, a földet bámulva, de már jön is hozzám, és fel akarja emelni a fejem, de megint az undor fog el. - Ne érj hozzám! - ekkor erőteljesen megfogja a csuklómat és kényszerít hogy a szemébe nézzek. Szipogok párat, majd rájön hogy mondania kéne valamit.