Egy fiú, akiről soha nem gondoltam volna...

19.rész

***

Két hét telt el az a nap óta.. Jelenleg Isac-nél lakom, és nem megyek suliba, mert nem bírnám elviselni a közösséget. Isac mindenben segít nekem, és nem hagyott egyedül a történtek után. Ha dolga akadt, áthívta Laura-t, vagy Sarah-t. Akik szintén gondomat viselték. Azt hiszem, az elmúlt 14 napban a müzli volt a legnagyobb étel amit ettem. Képtelen vagyok rá, hogy bármilyen közegbe bekerüljek. A kávézóból betegszabadsággal kiengedtek, így szünetelek, erre sem kell gondolnom. Általában esténként alvás előtt kiadom magamnak a dolgokat. Vagy a naplómba, amit nemrég kezdtem, vagy a sötétségnek, könnyek formájában. Viszont hamarosan össze kell szedjem magam, dolgoznom kell, és a sulit is vissza kell vezessem az életembe. Már a gondolattól is kiráz a hideg.

~ Megjöttem! szól be a szobába a 'gondviselő bácsi', aki most hagyott egyedül 5 percre, hogy elmenjen a boltba. Este vacsorát főz nekem, és bárhogy próbáltam ráébreszteni, hogy valószínűleg ma sem lesz étvágyam hozzá, (hasonlóan mint az elmúlt 4 alkalommal) nem érdekelte.

A vendégszobában voltam, és csak feküdtem az ágyban. Néha néha bekapcsoltam a Tv-t de csak hogy szóljon valami, mert már a csend se esett jól. Szét vagyok esve. Durván.

Isac leteszi a dolgokat, majd lépteit hallva tudom, hogy hozzám igyekszik. Kopog az ajtón, mire azonnal egy halk gyere választ sikerül kiköszörülnöm a torkomon.

~ Szia! Hogy vagy? - néz rám aggódó szemekkel, miközben leül mellém az ágy szélére.

~ Pocsékul. - mondom ki az első szót ami végigfut a gondolataimon.

~ Hé! - szól oda hogy a szemébe nézzek - Rendbe jössz, ugye?

~ Persze, csak lassan. - nyugtatom meg

~ Ígérd meg hogy nem csinálsz semmi hülyeséget rendben? - böki meg a kezemet, hogy rá figyeljek. Ez a kérdés már kiakaszt.

~ Nem kell minden egyes nap megkérdezned. - nyöszörgöm

~ De mert tudnom kell. Téged nem veszíthetlek el. - ez a mondat után feláll és kimegy.

Előveszem a laptopot, amit ideiglenesen kaptam meg a Cooper családtól. A telefonomat is csak arra használtam, hogy az időt és a dátumot nézzem, így hát kíváncsi vagyok, mi pörög a neten, míg én nem veszem figyelembe.

A sok értelmetlen kamu hír még mindig jelen van. Nem értem ezek mire jók. Egy másodpercre pillantok csak az üzenetek menüpontra, de látom a piros pöttyöt, benne a sok számmal, ami az olvasatlan üzeneteimet jelzi. Nem hiszem, hogy képes leszek megnyitni ezeket most. Ezért nem is foglalkozom velük. Bezárom az alkalmazást, lehajtom a készüléket, és bekapcsolom a szemközti falon tátongó óriás monitort. Tom és Jerry megy ami jó mert szeretem a meséket, visszahozzák a gyerekkori emlékeket. Szóltam a lakótársamnak, hogy hozzon nekem egy kávét, mert nincs kedvem már az ágyban dögleni... végülis két hete ezt csinálom. Nem kellett 5 perc már meg is érkezett az egyszerű Nescafe-m.

~ Nem sétálunk vacsi után egyet? - kérdezem

~ Oh.. de miért is ne. - mondja meglepődötten. - De ha addig megváltozik a véleményed, szólj!

~ Oké!

~ Komolyan beszélek. Ha nincs kedved nem megyünk. Nem erőltetek rád semmit. - hadarja majd egy cuki mosolyt hozzátesz

~ Mi lett veled?

~ Csak a kedvedben akarok járni. Nem jó téged ilyennek látni.. - vallja be őszintén. Aggódik értem. Ez cuki.

~ Joolvan. Mi lesz a vacsi?

~ Spagetti - mondja valamilyen akcentussal, és mutogat hozzá. Mosolyt vált ki belőlem ahogy bolondot csinál magából, és amikor meglátja ezt, ő is elmosolyodik. Mint egy átlagos pár.. Bárcsak...