Egy fiú, akiről soha nem gondoltam volna...

22. rész

Arra ébredek fel, hogy valaki óvatosan cirógatja a vállamat és a karomat. Jó érzés erre ébredni. Bár ilyen lenne minden egyes reggel. Akkor legalább jól is esne felkelni. De így, hogy tudom, hogy ez nem fog megtörténni... Na ez elég pocsék érzés.

-Hogy aludtál? - mosolyog rám amikor felé fordulok.

-Soha jobban. - mosolygok én is rá. Hosszú másodpercekig csak nézünk egymás szemébe, és élvezzük a pillanatot. Majd hirtelen közelebb hozza az arcát az enyémhez, majd nyom rá egy kis puszit, nekem pedig az egész testemet melegség árasztja el. Ha ez lehetne minden egyes nap. Mosolyogva lehunyom a szemem, és az éjszakai, vagy inkább hajnali beszélgetésünket idézem vissza. ...ugyanezt fogod mondani? ~szóról-szóra. Ez a rész vagy tízszer lejátszódik egymás után a fejemben, mire eldöntöm, hogy megszólalok, de a szememet még csukva tartom.

-Még mindig szükséged van rám? - kérdezem fáradt hangon. Eltelik kb 10 másodperc, ami egy órának tűnik, de nem bírom ki, ezért kinyitom a szemem. Csak mosolyog rám, és nem mondd semmit. Ez azért nem túl jó érzés. Nekem nem mosoly kell, hanem szavak... főleg ha erről a témáról van szó. Átfordulok a másik oldalamra, és hallom, ahogy mellettem is történik némi mozgás. Ha most kimegy a szobából, megint magával visz egy darabot belőlem amit nem fogok visszakapni.

-Igen Stell. - mondja, mire megfordulok, és ekkor látom csak a reggelit, amit nekem készített, és hozott fel az emeletre. Oh baszki, asszem' szerelmes vagyok ebbe az Isac-be. Észre sem vettem mennyit változott.

-Oh Isac. - szerintem az arcomon ül ki a boldogság. Átsétál az én oldalamra, majd leteszi a kis komódra. Leül mellém, én pedig gondolkodás nélkül megcsókolom. A csókja édes, szeretetet és biztonságot áraszt. Túl sok a szenvedély és a vágy, amit eddig mindketten elfojtottunk, és most ez feltört, és nem lehet leállítani, engem sem, és őt sem. Egyre hevesebben kezd csókolni, majd hátradönt a ágyon, és felém mászik, majd újra megcsókol. Minden porcikám ég az izgalomtól, az agyam pedig már a következő dolgokra koncentrál. Beletúrok a hajába, mire ismét szenvedélyesebbé, vágyakozóbbá válik a csókunk. A keze a derekamhoz simul, majd lassan elkezd felfelé haladni az oldalamon, és ő is lassabb fokozatra kapcsol. Olyan lassú a csókunk, mintha az első lenne, és ez csak még több vágyat kelt bennem. - Ne kínozz! - veszem el egy másodpercre az ajkától az ajkam, de ahogy ezt kimondom újra lecsap a számra, ezúttal gyorsabb tempóval, úgy ahogy azt tőle megszokhattuk. A keze már a melltartómnál van, és csókjaival áttér a nyakamra, ami annyira jó érzés, hogy a számat elhagyja egy halk nyögés, és érzem, hogy elmosolyodik. Már lejátszódik a fejemben hogy mi fog történni, amikor csak szimplán abbahagyja, és újra látom az arcát, ahogy idehajol az enyémhez. Én csak kapkodva veszem a levegőt, ő pedig a legnyugodtabb hangján megszólal.

-Nehéz visszafogni magam..

-Miért hagytad abba? - vágok közbe. Annyira közel voltunk..

-Ennek nem most kell megtörténnie, és ezt te is tudod. - ad egy csókot, majd feltápászkodik, és kimegy a szobából, egyedül hagyva a gondolataimmal.

***

-Mert mi van köztünk? - kérdezi - Őszintén Stell, kinek van arra ideje hogy a sok szarságodat elviselje. - a szívem darabokra törik szét a mondatai hallatán, az előbb látottak után. Talán csak álmodtam a tegnap estét, és a ma reggelt? Mi a franc történik itt?

-Most komolyan engem okolsz? - már a könnyekkel teli szememmel nézem ahogy veszi fel a cipőjét, ami annak a jele, hogy hamarosan elindul a lány után. - Mi a franc bajod van neked? Reggel még felhoztad nekem a reggelit, most pedig már egy másik lánnyal smárolsz a nappaliban? Bazd meg Cooper! Én meg elhittem hogy lehet ebből valami. - már a kabátját veszi, és nyitja az ajtót, mikor egy utolsót odakiáltok neki - Ugye tudod, ha most elmész, vége ennek az egésznek? - kérdezem már zokogva. Egy pillanatra mintha habozna, de hát minek is választana engem? Természetesen kiviharzik a házból, elvéve az utolsó élő darabot belőlem. Most halottnak érzem magam.