ETALON

3.6K 133 55
                                    


hetekkel később

Csodás napnak indul ez is.

- Most mondanám, hogy egyáltalán nem nézel ki gyűröttnek, de nem szokásom hazudni - jegyezte meg Fülöp, miután becsaptam a kocsiajtót.

- Tisztában vagyok vele - dünnyögtem életkedv nélkül. Hogyha ez a nyomorult közigazgatási jog nem lenne jelenléti íves előadás, egészen biztosan aludtam volna tovább, főleg a tegnapi szeminárium zh eredményei után. Csoda, hogy nem csuklottam végig az éjszakát, sőt meg nem fulladtam a rám zuhanó szidások miatt. Tény és való, hogy nem órákban, hanem inkább percben lehetne számolni azt az időmennyiséget, amit átaludtam, amit tökéletesen tükrözött is a kinézetem. A gyűrött még egész kedves jelző, ahhoz képest, hogy anyám miután azt hitte, hogy baj történt, szimplán közölte velem, hogy olyan a kinézetem, mint egy három hetes macskaalomnak. Azért még tetőztem is ezt, mert nem is én lennék, ezért kissé elengedtem ezt a próbáljunk meg valahogy elfogadhatóan kinézni vonalat és, mint aki a szomszédba ment volna át hajnalban és sötétben nem látva rakja össze a szettjét utat követtem én is, ami annyiból állt, hogy helyére igazítottam a szemöldökömet, meg kentem fel egy kis szempillaspirált, ezzel is többet tervezve a képemre, mint amennyit akartam, majd pedig felkaptam a koptatott hatású mom jeansemet, ami szerintem alapból két számmal nagyobb rám, sőt lehet nem is az enyém, csak a szobámban van, hozzá pedig egy bazinagy, mellé még oversize lila kapucnis pulóvert is, ami majdnem a térdemig ért le. Így kabátot sem kellett felvennem és megfagyni se fagytam meg. A hajamat meg úgy ahogy volt, fésületlenül egy szintén hatalmas hajcsattal valahogy összefogtam. Nem volt elég, hogy úgy éreztem magamat, mint egy szakadék, de azért ezt még megerősítettem magamban.

- Amúgy nem kellett volna korábban indulunk? - sétált mellettem Fülöp, aki velem ellentétben teljesen vidám volt bármiféle ok nélkül.

- Hét ötven van, még nem kezdődött el egy előadás sem - pillantottam rá a karórámra.

- Azt tudom, de nem kellett volna elmenni Gergőért?

- Nem - ráztam meg a fejemet.

- Mi van vele egyáltalán? - próbált faggatni Fülöp, teszem hozzá, teljesen reménytelenül. - Olyan rég láttam...

- Honnan tudjam? Ha annyira hiányzik neked, megadom a számát, hívd fel - erőltettem magamra egy vigyort, ami eléggé ijesztő lehetett, mert Fülöp kissé hátra is hőkölt tőle.

- Nem kell egyből leszedni a fejemet, csak kérdeztem - tette fel a kezét védekezően. - De úgy látszik, hogy azt sem szabad már.

- Jó, bocsi - sóhajtottam egyet. Attól, hogy nekem szar minden, nem muszáj, hogy a hangulatomat másra is átrakjam. - Csak nem akarom ezt a napot.

- Tudom. Melyik épületben leszel? - terelte el a témát, én pedig csak oldalra mutattam, amelyik mellett sétáltunk. Nem hiába ez szerepel az összes rémálmomban. Ha itt van óra, akkor egészen biztos vagy félelmetes lesz vagy pedig kínzó. Vagy egyszerre a kettő. Az a kedvencem. - Hát akkor kitartást.

- Neked is - váltam le tőle, hogy bemenjek, ő pedig haladt tovább egyenesen, hiszen nem itt volt a saját órája.

Miután a mágneskártyát beolvasta a panel, kitárult az ajtó, nekem meg ahogy beléptem, egyből olyan hányingerem lett, hogy csoda, hogy nem okádtam pontosan a bejárat közepébe. Határozott léptekkel haladtam, szigorúan előre nézve, kerülve a szemkontaktust a szembe jövőkkel, amíg el nem értem az előadóteremig. Egy mély lélegzetet vettem, mielőtt beléptem volna, felkészítve magamat a gyilkos pillantásokra. Amiből jócskán kaptam is minden irányból, miközben azt pásztáztam, hogy hova üljek le. De mivel szokásos és fix helyemre a leghátsó sorban, ahogy megjelentem az ajtóban, Konrád feltette a táskáját jelezve, hogy eszembe se jusson odamenni, így kénytelen voltam a maradék helyek közül válogatni. Nyilván hol máshol, mint az első sorban volt csak hely, szóval oda kipakoltam és reméltem, hogy megnyílik alattam a föld, hogy eltűnjek innen. Eszternek is ilyenkor kell betegnek lenni, amikor nagyobb szükségem van rá, mint bármi máskor.

A gépemet felnyitva vártam, hogy magához térjen a rendszer és tudjam majd folytatni a szokásos jegyzetem bővítését, amikor beült a mellettem lévő székre valaki.

- Jó reggelt - köszönt Heni teljesen természetesen, mintha örök dolog lenne, hogy mi egymás mellett ülünk. Sőt, hogy egyáltalán beszélgetünk.

- Neked is - feleltem illedelmesen. Remek, már csak ez hiányzott. Így teljes a napom

- Hé Gerda! - kiabált nekem valahonnan mögülem egy srác, mire csak hátrafordultam, keresve, hogy kitől származott. Nincs mese, hiába vagyok negyedéves, a szaktársaim felének még most nem tudom a nevét. - Sokat kellett könyörögnöd apádnak, hogy megszerezze neked a ZH kérdéseit? - kérdezte egyből. - Nem tudnád folytatni, hogy nekem is megszerezd a pótét?

- Ó, de várj, itt is van nálam - csettintettem egyet, majd egy tettem, mintha keresgélni kezdtem volna a táskámban. - Tessék, ez az - lendítettem felé a középső ujjamat, jelezve, hogy mennyire érdekel, amit pofázik nekem.

- Üdv a kiutáltak klubjában - mondta Heni, mire én csak a szememet kezdtem forgatni. Na, én aztán nem fogok tagsági kártyát kiváltani egy ilyen szervezetben. - Amúgy nem szégyen, ha segítséggel oldottad meg a zh-t. Minden a kapcsolatokra épül manapság - vonta meg a vállát. Miért hiszi azt mindenki, hogy apám miatt mentem át a zárthelyi dolgozaton?!

- Az meg sem fordult a fejedben, hogy  mondjuk rendesen készültem rá? - csúszott ki a számon a kérdés, aminek amúgy csak a fejemben kellett volna megmaradnia, a ki nem mondott gondolataim között.

- Nem - vágta rá rögvest.

- Miért?

- Itt mindenki készült rá, aki a teremben van. Kicsit sem feltűnő, hogy pont te meg én mentünk csak át az egész évfolyamból.

- Akkor gondolom neked is az apád szerezte meg a zh kérdéssorát - válaszoltam gúnnyal a hangomban.

- Nem, én a tanárnál szereztem jó pontokat - javított ki azonnal Heni.

- Legyél erre akkor olyan kibaszott büszke. Nagyon nagy siker, hogy egy újabb nyalissal bővült a világ - mosolyodtam rá erőltetetten és már nyitotta volna a száját, hogy beolvasson nekem, mert kissé mintha megrándult volna a szeme, de a mázlimra megérkezett a halál tanára, így már csak Heni tudhatja, hogy mit is szeretett volna a fejemhez vágni.

Azt hittem hogy a rám nyomott "az apád a rektor" bélyeg idővel megszűnik majd.

Hát ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Nemhogy megszűnt, de még halványabbnak se mondható, mert olyan élesen ragyog, amit még az űrből is észre lehetne venni.


— első rész: hamarosan

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


— első rész: hamarosan

EtalonWhere stories live. Discover now