Valami közös van Gerdában és Gergőben?
Minden és semmi.
Rékasi Gergő célkitűzései között szerepelt, hogy szimplán csak élvezi az egyetemista élveit és kihasználja az összes lehetőséget, ami az útjába kerül. Erre pedig minden esélye meg is volt, mive...
- Most mondanám, hogy egyáltalán nem nézel ki gyűröttnek, de nem szokásom hazudni - jegyezte meg Fülöp, miután becsaptam a kocsiajtót.
- Tisztában vagyok vele - dünnyögtem életkedv nélkül. Hogyha ez a nyomorult közigazgatási jog nem lenne jelenléti íves előadás, egészen biztosan aludtam volna tovább, főleg a tegnapi szeminárium zh eredményei után. Csoda, hogy nem csuklottam végig az éjszakát, sőt meg nem fulladtam a rám zuhanó szidások miatt. Tény és való, hogy nem órákban, hanem inkább percben lehetne számolni azt az időmennyiséget, amit átaludtam, amit tökéletesen tükrözött is a kinézetem. A gyűrött még egész kedves jelző, ahhoz képest, hogy anyám miután azt hitte, hogy baj történt, szimplán közölte velem, hogy olyan a kinézetem, mint egy három hetes macskaalomnak. Azért még tetőztem is ezt, mert nem is én lennék, ezért kissé elengedtem ezt a próbáljunk meg valahogy elfogadhatóan kinézni vonalat és, mint aki a szomszédba ment volna át hajnalban és sötétben nem látva rakja össze a szettjét utat követtem én is, ami annyiból állt, hogy helyére igazítottam a szemöldökömet, meg kentem fel egy kis szempillaspirált, ezzel is többet tervezve a képemre, mint amennyit akartam, majd pedig felkaptam a koptatott hatású mom jeansemet, ami szerintem alapból két számmal nagyobb rám, sőt lehet nem is az enyém, csak a szobámban van, hozzá pedig egy bazinagy, mellé még oversize lila kapucnis pulóvert is, ami majdnem a térdemig ért le. Így kabátot sem kellett felvennem és megfagyni se fagytam meg. A hajamat meg úgy ahogy volt, fésületlenül egy szintén hatalmas hajcsattal valahogy összefogtam. Nem volt elég, hogy úgy éreztem magamat, mint egy szakadék, de azért ezt még megerősítettem magamban.
- Amúgy nem kellett volna korábban indulunk? - sétált mellettem Fülöp, aki velem ellentétben teljesen vidám volt bármiféle ok nélkül.
- Hét ötven van, még nem kezdődött el egy előadás sem - pillantottam rá a karórámra.
- Azt tudom, de nem kellett volna elmenni Gergőért?
- Nem - ráztam meg a fejemet.
- Mi van vele egyáltalán? - próbált faggatni Fülöp, teszem hozzá, teljesen reménytelenül. - Olyan rég láttam...
- Honnan tudjam? Ha annyira hiányzik neked, megadom a számát, hívd fel - erőltettem magamra egy vigyort, ami eléggé ijesztő lehetett, mert Fülöp kissé hátra is hőkölt tőle.
- Nem kell egyből leszedni a fejemet, csak kérdeztem - tette fel a kezét védekezően. - De úgy látszik, hogy azt sem szabad már.
- Jó, bocsi - sóhajtottam egyet. Attól, hogy nekem szar minden, nem muszáj, hogy a hangulatomat másra is átrakjam. - Csak nem akarom ezt a napot.
- Tudom. Melyik épületben leszel? - terelte el a témát, én pedig csak oldalra mutattam, amelyik mellett sétáltunk. Nem hiába ez szerepel az összes rémálmomban. Ha itt van óra, akkor egészen biztos vagy félelmetes lesz vagy pedig kínzó. Vagy egyszerre a kettő. Az a kedvencem. - Hát akkor kitartást.
- Neked is - váltam le tőle, hogy bemenjek, ő pedig haladt tovább egyenesen, hiszen nem itt volt a saját órája.
Miután a mágneskártyát beolvasta a panel, kitárult az ajtó, nekem meg ahogy beléptem, egyből olyan hányingerem lett, hogy csoda, hogy nem okádtam pontosan a bejárat közepébe. Határozott léptekkel haladtam, szigorúan előre nézve, kerülve a szemkontaktust a szembe jövőkkel, amíg el nem értem az előadóteremig. Egy mély lélegzetet vettem, mielőtt beléptem volna, felkészítve magamat a gyilkos pillantásokra. Amiből jócskán kaptam is minden irányból, miközben azt pásztáztam, hogy hova üljek le. De mivel szokásos és fix helyemre a leghátsó sorban, ahogy megjelentem az ajtóban, Konrád feltette a táskáját jelezve, hogy eszembe se jusson odamenni, így kénytelen voltam a maradék helyek közül válogatni. Nyilván hol máshol, mint az első sorban volt csak hely, szóval oda kipakoltam és reméltem, hogy megnyílik alattam a föld, hogy eltűnjek innen. Eszternek is ilyenkor kell betegnek lenni, amikor nagyobb szükségem van rá, mint bármi máskor.
A gépemet felnyitva vártam, hogy magához térjen a rendszer és tudjam majd folytatni a szokásos jegyzetem bővítését, amikor beült a mellettem lévő székre valaki.
- Jó reggelt - köszönt Heni teljesen természetesen, mintha örök dolog lenne, hogy mi egymás mellett ülünk. Sőt, hogy egyáltalán beszélgetünk.
- Neked is - feleltem illedelmesen. Remek, már csak ez hiányzott. Így teljes a napom
- Hé Gerda! - kiabált nekem valahonnan mögülem egy srác, mire csak hátrafordultam, keresve, hogy kitől származott. Nincs mese, hiába vagyok negyedéves, a szaktársaim felének még most nem tudom a nevét. - Sokat kellett könyörögnöd apádnak, hogy megszerezze neked a ZH kérdéseit? - kérdezte egyből. - Nem tudnád folytatni, hogy nekem is megszerezd a pótét?
- Ó, de várj, itt is van nálam - csettintettem egyet, majd egy tettem, mintha keresgélni kezdtem volna a táskámban. - Tessék, ez az - lendítettem felé a középső ujjamat, jelezve, hogy mennyire érdekel, amit pofázik nekem.
- Üdv a kiutáltak klubjában - mondta Heni, mire én csak a szememet kezdtem forgatni. Na, én aztán nem fogok tagsági kártyát kiváltani egy ilyen szervezetben. - Amúgy nem szégyen, ha segítséggel oldottad meg a zh-t. Minden a kapcsolatokra épül manapság - vonta meg a vállát. Miért hiszi azt mindenki, hogy apám miatt mentem át a zárthelyi dolgozaton?!
- Az meg sem fordult a fejedben, hogy mondjuk rendesen készültem rá? - csúszott ki a számon a kérdés, aminek amúgy csak a fejemben kellett volna megmaradnia, a ki nem mondott gondolataim között.
- Nem - vágta rá rögvest.
- Miért?
- Itt mindenki készült rá, aki a teremben van. Kicsit sem feltűnő, hogy pont te meg én mentünk csak át az egész évfolyamból.
- Akkor gondolom neked is az apád szerezte meg a zh kérdéssorát - válaszoltam gúnnyal a hangomban.
- Nem, én a tanárnál szereztem jó pontokat - javított ki azonnal Heni.
- Legyél erre akkor olyan kibaszott büszke. Nagyon nagy siker, hogy egy újabb nyalissal bővült a világ - mosolyodtam rá erőltetetten és már nyitotta volna a száját, hogy beolvasson nekem, mert kissé mintha megrándult volna a szeme, de a mázlimra megérkezett a halál tanára, így már csak Heni tudhatja, hogy mit is szeretett volna a fejemhez vágni.
Azt hittem hogy a rám nyomott "az apád a rektor" bélyeg idővel megszűnik majd.
Hát ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Nemhogy megszűnt, de még halványabbnak se mondható, mert olyan élesen ragyog, amit még az űrből is észre lehetne venni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
