Etalon

TIZENHÁROM

Ha fognának az átkaim, akkor egészen biztos, hogy az ajtóban toporgó, arcán egyre inkább diadalittasabban szétterülő mosolyt produkáló Bogdán Stefániát elnyelte volna a föld.

Konkrétan hihetetlen a lány. Egyszerre elképesztő és lehengerlő, hogy mennyire kitart a meglátásai, megérzései iránt, valamint oltárira bosszantó, hogy nem képes lenyugodni és szinte képes a végletekig is elmenni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy igaza van. Vagy éppen nincsen, helyzettől függően.

- Te hogy kerülsz ide? - szaladt ki Gergőből egy újabb kérdés.

- Honnan tudod egyáltalán, hogy itt lakom? - kérdeztem szinte egyidőben Gergővel, mert akárhogy kutakodtam az emlékezetemben, nem rémlett, hogy járt volna bármikor nálunk, sőt említeni se említettem a lakcímemet. Oké, hogy Fülöp buliján ott volt, de az nagyanyámék házában volt, amit még a közelünkben sincsen. Esztertől biztosan nem tudakolta meg, mert akkor leadott volna más vészjósló jeleket, más pedig nem járt nálunk szintúgy. Vagyis de... - Konrád mondta el, mi? - tippeltem azonnal, mivel ő és Bálint volt még itt, de rajtuk kívül, tényleg tényleg senki más.

- Vele nem beszélek - vágta rá Stefi olyan hangsúllyal, hogy rendesen elszégyelltem magamat, amiért egyáltalán feltételezni mertem ilyet.

- Akkor meg?

- Leülök ide, jó? Mert elfáradtam a futásban - mutatott a másik szabad részre, amit nem leptek el a ruháim, mire csak megvontam a vállamat, engedélyt adva rá.

- Te? Futottál? - vonta fel hitetlenkedve Gergő a szemöldökét, mintha nem hinné el, amit hall. - Jól vagy?

- Most miért kell ezen meglepődni? Szoktam futni - kapott a mellkasához Stefi "sértetten".

- Nekem nagyon rémlik az, ahogyan az éjszakai műszakban többször is nyomatékosan kijelentetted, hogy nem vagy hajlandó senki és semmi után futni - felelte Gergő, mire a lány csak unottan forgatta a szemét.

- Jó, akkor alkalomadtán szoktam, mint most - helyesbített egyből. - Tudod te, hogy mennyire gyorsan mész? Alig bírtam tartani a tempót.

- Követted Gergőt? - döbbentem le, mert azért sok mindent kinézek Stefiből, de azért ez kezd túlzás lenni.

- Részben - fogalmazott finoman.

- Hogy lehet részben követni valakit? - akadékoskodtam, mert egyre több kérdés elevenedett meg a fejemben.

- Úgy, hogy bementem a városba, mert akartam venni valami rendes kaját, mielőtt dolgozni kezdek, mert ha nem eszek, akkor morcos leszek, azt meg senki nem akarja, pluszba még Levivel is leszek, úgyhogy dupla öröm, amikor láttam, hogy jössz ki a boltból - fordult Gergő felé, hogy most róla van szó. - Még kiabáltam is neked, hogy várj meg, de annyira el voltál foglalva, hogy magyarázz a telefonba valakinek, hogy mész Gerdához, majd csak később érsz vissza. Mondom itt az idő, most vagy soha, tettenérés indul, rajta! Jéé, ez rímelt - fogta fel az agya, hogy ritmusosan mondta a mondandóját, mire csak Gergőre pillantottam, hátha le tudom olvasni az arcáról, hogy mit gondol a helyzetről, de pechemre csak hitetlenül meredt rá Stefire. - Ennyit arról, hogy Hunor költöget verseket, ha már pénzt nem tud, fixen kamuzik - terelődött el a figyelme, ami azért gyakori nála, hogyha olyan témát érint, ami felidegesíti. Ez általában Rádayban és a testvéreiben, különösképpen az ikrében merül ki.

- Stefi, a lényeget - szólt rá Gergő, aki ezerszer jobban kiismerte már a szokásait a lánynak, mint én, köszönhetően a közösen eltöltött műszakoknak.

- Ja, tényleg. Jó, hogy szólsz - kanyarodott vissza az eredeti témához. - Igen, követtem őt. De mentségemre legyen mondva, nem volt benne az eredeti tervembe - regélte ez a történéseket Stefi.