Etalon

KILENC

Soha többet nem fogok a belvárosnban napszemüveg és sapka nélkül közlekedni.

Soha, de soha.

Igaz, hogy a fejemen úgy áll a sapka, mintha egy krumpli lenne a fejem, de ha ez az ára, hogy ne fussak bele olyan ismerősökbe, akikről tudom, hogy nagyon, de nagyon esetleg egy köszönés erejéig állok le beszélgetni, ha nem nézzük levegőnek a másikat, akkor kénytelen leszek ilyen módszerekhez folyamodni.

- Szerinted késő lenne még elfutni? - sóhajtottam egyet, miközben ellépve Gergőtől, kiszedtem az egyet rezgő telefonomat, ami ahogy az ujjam az érintőpanelhez ért, ismételten rezzent egyet.

- Igen - biccentett egyet óvatosan, a közeledő Kinga felé, aki, mint valami idióta, kalimpált a kezeivel, amolyan integetésképpen. - Minden oké? - pillantott rá a telefonomra, amire jött a két üzenet.

- Még most igen. Azt írja Luca, hogy "beszarsz, Dorina azt kérdezi, hogy átjöhet-e hozzánk, miközben ez is az otthona" - olvastam fel a régebbi üzenetet először. - Andor meg, hogy "Ne maradj sokáig, mert az édestestvéred bejelentkezett. Kell valami a boltból?" - mondtam, miközben gyorsan visszaírtam utóbbinak, hogy vegyen nekem mozzarellát.

- Minek neked mozzarella? - méregetett furcsán Gergő, aki nyilvánvalóan azt figyelte, hogy én mégis miket és kinek írogatok.

- Mert ennék - válaszoltam a hülye kérdésére, most az egyszer normálisan. Pedig én azt az elvet vallom, hogy fogyatékos kérdésre fogyatékos válasz dukál.

- Nem hiszem el, hogy mi mindig a környéken találkozunk - mosolygott szélesen Kinga, ahogyan hallótávolságon belülre ért, majd pedig pár lépéssel később, a tekintetét kapkodva állt meg előttünk, immáron kibővítve három főre a kört. Milyen szép is ez a társaság. - Sziasztok.

- Szia - vettem fel a vidám Gerda álarcomat, amire bevallom, hogy némi gyakorlás még ráférne, de múltkor is működött a lánynál, így most is fog.

- Hello - biccentett neki egy Gergő is, majd oldalra sandítva láttam, hogy ugyanolyan kérdően nézi a volt évfolyamtársunkat, mint én, várva arra, hogy kinyögje, mégis mit akar. Vagy egyáltalán miért jött ide.

- Elképesztő, hogy milyen kicsi ez a város. Legutóbb is, a környéken futottunk össze és most is... - lelkesedett Kinga, azonban azért ennyire nem volt felüdítő a váratlan találkozás, hogy extázisba essen itt nekem a végén. - Mi újság veletek? Hallottam róla, hogy te Gergő Klaudia mentora voltál a gólyatáborban... -  kezdett bele a csacsogásba, viszont nekem valami szöget vert a fejemben az elhangzottak tudatosulása alapján.

- Honnan? - szakadt ki belőlem a kérdés, amit egyébként egyből meg is bántam, ahogy kimondtam és most fordult a kocka. Nem én néztem rá bárkire is unottan, hanem Rékasi rám, nem értve azt, hogy én mit értetlenkedek.

- Na vajon szerinted? - adott is hangot egyből a véleményének.

- Klaudiától - válaszolt ellenben vele Kinga teljesen normálisan.

- Közben rájöttem - meresztgettem a szememet Gergő irányába.

- Meg mesélte, hogy milyen cuki és korrekt voltál vele, hogy tisztáztátok ezt az "ex barátnő - ex barát" viszonyotokat. Tudtam én a gimiben is, hogy nem vagy rohadék, főleg miután szakítottatok és mindenáron ezt szajkózta magának - folytatta Kinga, igazából azoknak az eseményeknek a felsorolását, amivel mi ketten is tisztában voltunk, mivel nagyon is ott voltunk a gólyatáborban.

- Van már rutinja benne - viszonoztam a korábbi kis leszólását egyből. Szerencsére töltöttem már annyi időt Gergővel, főleg amikor nálunk voltam, mert ott többet is a kelleténél, hogy tisztában legyek vele, hogy meddig mehetek el, hol van az a határ, amit nem szabad átlépnem a beszólások terén, hogy komolyan vegye. Ez pedig eléggé széles kategóriákat ölel körbe és körülbelül a húga és az anyukája szidásán kívül, bármit lehet neki mondani, mert nem veszi magára és nem sértődik be rajta. - Több - kevés sikerrel - tettem hozzá még gyorsan, hogy a kellő hatást elérjem vele.