Etalon

TIZENNYOLC

Gyanús volt az elmúlt másfél hét, ami az eseményeket illette. Az egymást követő káoszok sokasága után, kezdődve onnan, hogy mindenki visszatért a városba a félévkezdés miatt, egészen odáig, hogy Luca meg Kristóf szétmentek, remélhetőleg végleg, mintha megnyomtak volna egy gombot és elcsendesült, leülepedett minden.

Fédra összesen talán egyetlen alkalommal vergődött, amikor teliheverte hazafelé jövet az egyik kocsi és merő kosz lett a hófehér pulóvere. Axel mintha beletörődött volna abba, hogy ha akarja, ha nem, attól még nagyon is osztályfőnök, a látványos kínlódás helyett pedig inkább arra fordította az energiáját, hogy "megnevelje" a diákokat. Apámról se volt semmi hír szerencsére, biztosan nagyon lekötötte az, hogy a szüleivel foglalkozzon, akik remélem, hogy a földbe döngölték őt, mert nekik is a szokása, hogy porig alázzák a másikat. Most erre mást nem tudok hozzáfűzni, csakis annyit, hogy családban marad, ami meg is látszik. Böbét személyesen nem is láttam, de hallottam róla, hogy elmentek kávézni Lucával, meg Fülöppel sétálgatni és mivel a találkozót nem kísérte semmiféle ordibálás, csapkodás, elkönyveltem annak, hogy nem történt katasztrófa. Lehet ez annak is volt betudható, hogy míg Fülöpöt többnyire a "kampány terve" meg a szövetsége Rádayval kötötte le, addig Luca leginkább Lorettánál volt, hogy kihozzák belőle a jobbik énjét, ha már a lány nálunk nem tudott leni. Vagy valami ehhez hasonlót. Ha már így a család szóba jött, akkor Dorina maradt még ki a sorból, akiről semmilyen hírem nem volt, még látni sem láttam az egyetemen, pedig ahogy elkezdődött a félév volt egy olyan megérzésem, hogy mindenhol bele fogok botlani, de eddig ez elkerült.

Gergővel minden a lehető legnagyobb rendben volt. Amikor nem dolgozott éjszaka, meg én sem késő estig, rendszerint nálunk csövelt vagy hazakísért vagy beültünk valahová, legfőképp enni. Hiába járt le a Google dokumentum szerint, amit Stefi küldött át nekem, amin vezették a fogadásukat a többiek arról, hogy mikor jövünk össze, az utolsó dátum is lejárt, nem vertük nagy dobra, hogy amúgy ez nagyon is megtörtént már. Mert senkinek semmi köze nem volt hozzá. Csakis rá meg rám tartozott, meg nyilván Eszterre, aki mindenről is szeretett volna tudni, de tőle ezt már megszoktam. Találkoztam Helgával is, miután múlt vasárnap jött vissza a késő délutáni vonattal Gergő, mert hazament Pestre az anyjáékhoz, majd amikor vittem őt haza kocsival, a nő majdnem kirántott az utastérből, annyira akart velem beszélgetni egy keveset. Egy végtelen aranyos, laza, igazi nagymama vibeot adó nőt ismertem meg és elképzelni sem tudtam, hogy hogyan képes elviselni Gergőt már évek óta. Néha még nekem is a tűréshatáromat feszegeti. A születésnapja kapcsán pedig hiába kérdezgetett, mindig ugyanúgy tagadtam, miközben a háttérben Szabiék szervezkednek rendesen. A megakadályozó gát, hogy Rékasi ne tudjon róla, az én voltam, így ha egy kicsit is gyanakodni kezdett, rögtön el kellett terelnem a figyelmét, ami természetesen sikeresen működött is. Nem mintha nagy szervezésről lett volna szó, főleg, hogy a szemeszternyitóra terveztük az egészet, de azért a látszatot fel kell tartani. Szerencsére nem sokáig, mert már csak pár nap és végre vége ennek a macerának is.

Ami a gyanakvásomat, miszerint ez egy erőteljes és pusztító vihar előtti veszedelmes csend, az fokozta, hogy Konrád a nyaggatásomat egyik pillanatról a másikra abbahagyta, nem követ, nem hívogat folyamatosan, nem jön elém, hogy traktáljon, sőt még Stefivel sem ordibáltak egymással, ahogy szoktak egyébként. Idejét nem tudtam volna megmondani, hogy mikor volt ilyen utoljára, de szerintem akörül, amikor még azt sem tudták egymásról, hogy kicsodák. Szóval valamikor egy évvel ezelőtt körülbelül. Azt pedig, hogy számítottam a tébolyra, nagyon is jól tettem, mert megérkezett. Nem is akárhogyan.

- Azt hittem, hogy soha nem lesz vége - borzongott bele Eszter, ahogyan haladtunk kifelé az épületből, hogy átmenjünk a koliba, mert nagyon fontos "megbeszélést" hívott össze Konrád a szobájába, amit nem lehetett senkinek se kihagyni. Nem tudom, hogy mégis mi lehet ennyire jelentőségteljes, amiért még az órát is kihagyta, csakúgy, mint Bálint, mondjuk így utólag visszagondolva semmiről nem maradtak le.