Etalon

HÁROM

Még szerencse, hogy tegnap elmentem futni, ugyanis amikor hajnalban megszólalt az ébresztőm és elvánszorogtam az ablakig, félig csukott szemmel, remélve, hogy a friss levegő majd felkelt, nemhogy szellőztetni nem tudtam, de még futni se elmenni, ugyanis konkrétan szakadt az eső. Átkoztam is magamat rendesen, amiért elaludtam füllhallgatóval a fülemben, hiszen simán hallani lehetett volna hangos és egyenletes kopogást a bukóablak üvegén keresztül, és nem kellett volna felkelnem ezért, majd pedig kínkeservesen visszaaludni utána.

Pedig olyan szépen elterveztem az utolsó, egyetem kezdése előtti vasárnapom menetrendjét. Mivel nem kellett mennem dolgozni, így délelőtt nemcsak a futást tudtam volna le, hanem kitakaríthattam volna a szobámat, valamint ráfért volna már egy alapos rendrakás is. Délután pedig elugrottam volna Gergő elé, segíteni kicipelni a cuccát a külvárosba, majd pedig otthon hajat mosni és mentálisan felkészülni a hétfőre, amikor is kezdetét veszi az újabb őrület. Nem is értem, hogy miért nem tudunk később kezdeni egy héttel, mint a többi egyetem 60%-a, miért kell ennyire ragaszkodni ahhoz, hogy szeptember legelső hétfőjén már töltsük fel ismételten az előadóteremeket, de hatalmas kitolás az egész. Már előre látom, hogy szeptember 3-a reggel, már el akarom átkozni majd az egész univerzumot. Hiába van már hivatalosan, naptár szerint már szeptember hónap, nekem ez még mindig augusztusnak számít, sőt egészen addig annak számítana, amíg el nem kezdődik a tanítás. Ha ez októberben lenne, akkor is nekem addig augusztusnak számítana a szememben.

Persze az időjárás, nemcsak a programtervezetemet írta át, hanem jól elintézte, hogy a hangulatom is olyan borús legyen, mint a felhőkkel borított ég. Semmihez sem volt kedvem, ezért alakult úgy nap, hogy egészen ebédig sorozatot néztem Fédrával, aki bekuckózott a szobámba reggeli után. Micsoda izgalmas, kérkedésre alkalmas esemény...

Mindezt tetézte az is, hogy miközben nagyban ment a Hannah Montana maraton, érkezett egy üzenet Gergőtől, hogy hamarabbi vonattal jön, merthogy még valami dolga van, ami halaszthatatlan. Ennyit arról, hogy érdemes bármit is előre eltervezni.

- Soha többet ne engedd, hogy elmenjek Fülöppel bárhová - ígértette meg Luca délután a szobámban a fotelemben ücsörögve, míg a lábát maga húzta és az egyik díszpárnámat szorongatta. - Vagy neked is jönnöd kell.

- Axelt nem hívtátok? - kérdeztem, miközben téptem a hajamat a fésűvel a tükör előtt ácsorogva, mert ahogy az órára néztem, nem én fogom várni Gergőt, hanem ő fog rám várakozni.

- Dehogynem, csak közölte, hogy eleget látott minket, kimerítette rendesen már a napi keretet - idézte fel a bátyám szavait, amin valamiért nem tudtam meglepődni.

- Szóval akkor megint valami dokumentumfilmet bámult - fordítottam Axelről magyarra. Ismerem már annyira, hogyha hasonló indokkal mond le valamit, bizony a tévéműsor a hibás. Csak nem hangoztatja, mennyire odáig van ezekért, mert állandóan kap érte megjegyzést. Anyám legutóbb közölte vele, hogy rémunalmas gyerek és hamarabb bealudna, ha a lakásában élne vele, mint akkor, amikor ő maga volt kölyök. Na igen, azóta hasonló szövegekkel offolja a meghívásokat.

- Biztos Ramszesz életének titkai mentek - vette a lapot Luca is egyből.

- Rettenetesen izgalmas lehetett - forgattam a szememet, ugyanis nagyon nem az én műfajom a dokumentumfilmek. Tény, hogy vannak kivételek, amiket még én is megnéznek, mert érdekesek és képesek lekötni, de a legtöbb tökéletes arra, hogy hamar elaludjak. Értem, hogy okítanak, meg szélesítik a látókört, az alapvető műveltség növeléséhez hozzájárulhatnak, de én egyetemre járok, ahol reggeltől estig tömik a fejemet mindenfélével. Nem lehet felróni, hogy nem akarom, hogy a szabadidőmben egy televíziós csatorna is ezt tegye. - Volt Petrával bármi is? - váltottam témát.