Etalon

TIZENHÉT

Kristóf arcán csak úgy ragyogott Luca kezének a nyoma.

- Csak a rohadt életbe - tört ki Eszterből a reakció, aki mellettem ácsorogva, ugyanolyan döbbenten és sokkosan nézte az eseményeket, mint én, csak még nem jutottam szavakhoz, annyira hirtelen és a semmiből történt az egész. Elképzelésem sem volt, hogy mégis mi váltotta ki Lucából az indulatokat a barátja, vagy most már lehet ex - barátja iránt, hiszen a minap még nagyon is jól megvoltak együtt, sőt még én kaptam a fejemre, amiért képes voltam felvetni neki azt, hogyha tudja jól, hogy nem a srác az igazi és nem is lesz az, akkor szakítson vele. Erre tessék.

- Írj be órára, ha lehet - döntöttem el egyetlen másodperc leforgása alatt, hogy offolom az előadásomat, hiszen jelenleg jobban érdekelt, hogy mi van a húgommal, minthogy hallgassam a halál unalmas baromságokat.

- Te meg, hogy mi történt - értette meg Eszter indoklás nélkül is, hogy miért nem megyek tovább vele.

- Konrádnak meg mondd meg, hogy beoltattam magamat, hogy ne kapjak agyérgörcsöt a hülyeségei miatt - mondtam még gyorsan, mire csak röhögve bólintott egyet, hogy vette az adást, én pedig futottam Luca után, aki időközben faképnél hagyta a csodálkozó Kristófot és nem szerettem volna feleslegesen futkosni a campuson körbe - körbe, csakis azért, mert figyelmetlen voltam és elvesztettem őt szem elől. Ahogy mellettük rohantam el, megütötte a fülemet, ahogyan a barátai kérdőre vonják, hogy mégis mi volt, amit szívem szerint megtettem volna én is, de lehetséges, hogy nem ennyire nyugodtan, hanem vehemensebben és nem volt kizárva az is, hogy nem én nem megpofozni, hanem megrugdosni fogom, ha olyan választ adott volna, ami nem tetszett, de inkább a kapcsolatukat alkotó másik személyhez siettem, akiben azért jobban megbíztam, mint ebben a degenerált, életképtelen, pletykás majomban.

- Várj csak meg! - szóltam utána, miután már csak öt lépés távolság választott el bennünket.

- Hm? - pislogott nagyokat, ahogyan megtorpant és mintha elképzelése sem lett volna, hogy mégis mi ütött belém, amiért ennyire rohantam utána. - Történt valami?

- Most ezt komolyan megkérdezted? - fújtam ki hosszasan a levegőt. - Mi volt ez az előbb? - céloztam rá nyíltan a pofozkodós akciójára.

- Eléggé egyértelmű szerintem, hogy mi történt - vonta meg a vállát lazán, miközben azért észrevettem, hogy a tekintetével ölni lehetett volna, sőt ha tippelnem kellett volna, akkor megkockáztattam volna azt is, hogy pattog az ideg az állkapcsában. - De ha nagyon akarod, akkor körbeírom neked, hogy mit jelent a megpofozása a másiknak.

- De mégis miért? - faggattam kíváncsian. Luca nem az a fajta személy, aki sok mindent megoszt magáról önszántából, viszont ha rákérdez nála az ember, akkor őszintén válaszol. Az pedig, hogy ennyire kerülte a valódi válaszadást, nem jót sejtet. Ha nem jutok előrébb az ügyben, kénytelen leszek összeállni Fülöppel és kideríteni, de abban nem lesz köszönet. Főleg, hogy az egyik fél ebben a felderítésben Kristóf lenne, aki most már nemcsak a bátyám, hanem az én szememben is ellenségnek számított, köszönhetően annak, hogy nem bírja befogni a száját.

- Mert megérdemelte - vágta rá kapásból. - És ez még csak a kedvesebbik verzió. Lehet, ha otthon kapok infót, akkor áshattunk volna egy gödröt a kertben.

- És mégis mit tudtál meg? - próbálkoztam újból, hátha alapon. Tudnom kell ezután a megnyilvánulás után, hogy mégis mi történt.

- Valami olyat, ami miatt már csak az ex - barátom Kristóf - morgolódott Luca magában.

- Bővebben esetleg? - puhatolóztam ismételten, mert ha eddig kíváncsi voltam, ezek után pláne.

- Ő nem úgy gondolta, hogy elegendő, ha csak ketten vagyunk a kapcsolatunkban - mondta ki végre a szakító indokot kissé halkabban.