Reni New Yorkban《Szjg Fanfiction》< Befejezett >

Júli. 28.

Sziasztok, ez a rész egyes emberek számára felkavaró jelenet tartalmazhat (Aisha az öngyilkossági kísérletéről beszél) ennek kezdetét és végét *-gal fogom jelezni!

Július 28.

Tegnap előtt Abebi is lent volt a parton, Aisha rohant haza. Aztán tegnap pedig az egyik barátjához utazott, így semelyik nap nem nyílt alkalmam rákérdezni mi történt, ami miatt véget akart vetni az életének.
Viszont elhatároztam hogy ma mindenképp rákérdezek. Legalábbis próbálok. Kezdtem elbizonytalanyodni. Mármint ez Aisha magán ügye, és attól még hogy én kíváncsi vagyok, nem biztos hogy ő szeretne erről beszélni.

Elhívtam Aisha-t, hogy menjünk be az egyik plázába. Szerettem volna venni magamnak pár könyvet, hisz amit hoztam azt már rég kiolvastam. Franciául hátha találok valamit. Reggel nyolckor kelltem, és miután nagy nehezen kirángattam Cortezt is az ágyból, már fél tizenkettő volt. Megebédeltünk majd Cortez elvitt a plázához amit megbeszéltünk. Egyedül sose találtam volna oda. Aisha már ott integetett az egyik padnál, és ragyogott a boldogságtól. Bár ekkor még nem tudtam hogy mi történt vele.
- Szia Reni! Örülök hogy megjöttél! Menjünk vásárolni, ha pedig megunjuk kiülhetünk a szomszéd parkba. Nyilván egy kávézó is megtenné, de elég nagy tömeg szokott bent lenni. Kint sokkal nyugisabb.
- Szia, és nyugi. Felőlem nyugodtan kijöhetünk.
- Szuper! Menjünk ugorjunk gyorsan be egy könyvesboltba, hogy legyen időnk ruhákat nézni!

Mi van? Ruhákat? Erről szó sem volt. Pénz sincs nálam elég. Meg amúgy is... Én és az órákig tartó ruha vásárlás két külön dolog.

- Ne vágj már ilyen képet Reni! Irtó szuper lesz.
- De... Nincs nálam elég pénz!
- Nyugi, nem fogunk mindent megvenni. Amúgy sem kell neked is vásárolnod. Bőven elég ha elkísérsz.
- Öhm oké. Akkor induljunk.

A könyves boltban nem sok időt töltöttünk el. Csak háromnegyed(!) órát. Vettem három francia könyvet.
Utána átmentünk egy ruha üzletbe. Meg még egybe, még egybe és még egybe. Aisha több mindent felpróbált, de nem vett semmit. Már épp ráakartam kérdezni hogy mit is csinálunk amikor leakasztott két ugyanolyan szettet. Fekete-fehér hosszú vászon nadrág, fekete trikó és piros-fekete haskardigánból állt. A kezembe nyomta.
- Próbáld fel! - Már tolt is a próbafülke felé.
Egyáltalán miért árulnak ilyet a nyár közepén!?
Jól állt, bár nem túlságosán volt az én stílusom, másrészt nagyon melegem volt benne.
- Na milyen?
- Aisha nyár közepe van!
- Jó, keresek egy másikat. Várj egy kicsit!
Vártam, és beadott két másik szettet. Az egyik egy lenge haspólóból és fekete-fehér - elől masnis - rövidnadrágból állt, a másik egy szép térdig érő, kék színű - pörgős - szoknyából, és zöld kockás elől félig kicipzározható, ejtett vállú pólóból állt. Mindkettőt viszonylag elfogadható, és határozottan divatos szettnek lehetett mondani.

Mindkettőt felpróbáltam, megmutattam Aisha-nak, aki mindkettőre nagyon ujjongott.

- Ezeket szeretnénk. - Lépett a kasszához, és a kettő szetten kívül amit felpróbáltam, letett a pultra az egyikből még kettőt, a másikból még egyet. Illetve még jó pár ruhadarabot.
- Aisha nálam nincs ennyi pénz. - Sütöttem le a szemem. Mi tagadás egy horror drága boltba sikerült bejönnünk és a könyvekre szánt pénzzel együtt se tudtam volna kifizetni egyiket se, nem hogy mindkettőt! Sőt még csak az egyik pólót se! (Igen, ez tényleg egy drága bolt.)
- Nyugi, én állom. Hogy végre legyen egyen ruhánk. Fölösleges vitatkoznunk, így is úgy is megveszem.
Bár egy ideig ellenkeztem, végül ráhagytam, és két új ruhával bővült a szekrényem.
- Amondó vagyok hogy menjünk vegyünk valami kaját, és üljünk ki utána a parkba.

Így is tettünk.

Már kint ültünk a park egyik elhagyatottabb zugába, amikor belőlem megeredtek a szavak.

- Az 'Én még soházás' közben említetted hogy véget akartál vetni az életednek, es megértem hogy nem szeretnél erről beszélni, nem is kell, persze csak ha nem szeretnél, mert ha igen akkor meghallgatlak, csak légyszi annyit árulj el Abebi-nek volt-e hozzá köze! - Beszéltem összevissza. Aisha - a legnagyobb meglepődésemre - elnevette magát.

*

- Nyugodj le Reni. Ez az életemnek egy egyáltalán nem boldog időszaka, de most már szívesen beszélek róla.
- Nem kell ha nem akarsz!
- De. Nem akarom hogy ne tudd az igazságot, és félszavak miatt elítéld mondjuk Abebi-t.
- Öhm, oké, akkor?
- Tizenegyedikesek voltunk. Az volt életem legrosszabb éve. Az előtte lévők se voltak egyáltalán jók, de ez végképp mindennek a teteje volt. Nem csak emiatt, lelkileg már jóval előtte ki voltam készülve. Nem Abebi hibája volt. Csak ő tett pontot a sztori végére. A tizenegyedik osztály szörnyű volt. Anyumék szeptember elején elutaztak, egyedül voltam mindig otthon, Nate pedig két és fél hónapig ideiglenesen Los Angelesbe járt suliba. Utáltam egyedül lenni. Ugye volt egy állítólagos legjobb barátnőm és egy fiúm, akibe "halálosan" szerelmes voltam. Ethan-nek hívják. Anyumék ugyebár nem voltak sokat otthon én pedig ettől totálisan kikészültem. Utálom a magányt, szociális ember vagyok. Az tizedik osztályban is sokszor előfordult, hogy direkt fellöktek, vagy beszóltak nekem, de az az év sokkal szörnyűbb volt. Akkor jött a sulinkba egy srác aki engem pécézett ki magának. Többször megvert, félelembe tartott, fenyegetett. Nem mertem senkinek sem szólni. Online is zaklatott, egy idő után pedig mindenkitől elzárkóztam miatta. Mint említettem előtte is voltak aki szóban bántottak, főleg a származásom miatt, de koránt sem ennyire. Akkor már többször éreztem úgy, hogy nem akarok élni. Nem sokkal a szakításunk előtt, utolsó elkeseredésembe elmondtam Ethan-nek hogy mi van velem. A mai napig emlékszek hogy úgy gondoltam hogy ő szólni fog valakinek és ezzel minden problémám megoldódik. Nem tett semmit, mintha az egész beszélgetésünket elfelejtette volna. Ez is nagyon kikészített. Aztán ugyebár ledöntött a tüdőgyulladás, a két ember akikben a legjobban bíztam elárultak. Lin mondta hogy ezt elmesélte neked. Ezután sokáig voltam otthon, teljesen kiborultam. Lin és Milán próbáltak nagyon sokat törődni velem, de ellöktem őket magamtól, megtagadtam a segítségüket. Amikor vissza tértem a suliba folytatódott a bántalmazásom és egy idő után pedig tényleg megakartam hallni. Milán és Lin a vége felé észlelték hogy valami nincs rendben, és mindenhova elkísértek és velem voltak, de aztán a suli vécéjébe megpróbáltam... - Aisha elhallgatott és mély levegőt vett.
- Megpróbáltam öngyilkos lenni Linnék időbe érkeztek
így ennek köszönhetem hogy életben vagyok. Ennyi a sztori. De nyugi, azóta minden rendben van velem. Utána anyuék nem hagytak már magamra, és rögtön ezután egy kis ideig pszichiátrián voltam, aztán pszichiáterhez jártam, végül pedig elég volt a pszichológus. Szóval már minden oké. Mostmár szeretem az életem. Nagyon Boldog vagyok. - Megtöröltem a szemem - hisz kicsit bekönnyeztem.

*

- Óóóó és azt már mondtam hogy a barátom meghívott magukhoz egy hétre, így most kifejezetten örülök. Augusztus első hetét vele töltöm. Nagyon boldog vagyok.

Hirtelen nem tudtam mit mondani, csak szorosan átöleltem Aisha-t. Csak öleltük, és öleltük egymást.

Mai napom:

Aisha: 5/5 Nagyon erős lány
Aisha története: 5/1 :((((
Aisha barátja: 5/2 Nagyon remélem hogy nem fogja Aisha-t megbántani. Már értem a fiúkat.
Könyvek: 5/5 Nagyon jók.
Új ruhák: 5/3 Háááááát...

Szeretném kiemelni hogy Aisha története bár kitalált, de attól még ez nem jelenti azt hogy nincs köze a valósághoz. Az iskolai bántalmazások gyakoriak, és képesek odáig fajulni hogy az több legyen néhány vicces beszólásnál. Ne bántsuk egymást se szavakkal se tettekkel! Az hogy valakit fizikailag bántalmaznak az nem egy vicces poén! Sok ilyen esetben ha nincs otthon egy biztos háttér ahol ezt megtudja a beszélni a bántalmazott és emiatt magába fojtja a problémát, az teljesen lehetségesen fog úgy végződni mint Aisha története. Ha látjátok hogy valakit bántalmaznak akkor ne féljetek szólni mielőbb egy felnőttnek!
Figyeljetek társaitokra, ha depresszióhoz hasonló tüneteket láttok akkor azt is jelezzétek egy felnőttnek. Ez lehet tanár, a szüleitek vagy éppen az iskolai pszichológus!
Másokat bántani nem menő!

esztercsenge