A konyhába érve felkaptam egy adag hagymát majd egy tálba raktam. Ahogy fordultam volna az ajtóhoz hirtelen Maxal találtam szembe magam,és életemben először szemeztem vele. Sokáig lehettünk így de végül léptem és eltávolodtam tőle.
-Csak gondoltam segítek.
Mosolyodott el,én inkább tartottam ezt a szitut kínosnak mintsem viccesnek.
-Jó aklor hozd a bort.
Biccentettem a fejjemel az üvegre.
Szótlanul vette fel majd követett.
-Tedd ide.
Mutattam az asztalra majd oda adtam Micknek a hagymát.
-Ha apa itt lenne már biztosan gitározna és énekelne mert már sötétedik.
Mondta Gina,én csak átkaroltam a lányt és a tüzet néztem.
-Nincsen mályvacukor?
Értetlenkedett az öcsém.
-Majd ha veszel lessz!
Mondtam nem túl kedvesen ami láthatólag nem tetszett neki. Max és Mick viszont jót virult rajta.
Amíg a húsok sültek Gina kicsalt az autóhoz és egy rakat sörrel tértünk vissza.
-Ezt már szeretem!
Nyúlt volna öcsém az alkoholétt de persze megakadájoztam.
-Én ennyi idősen szörpöt ittam öcsi.
Húztam el tőle a tálcát.
Ő csak sóhajtott amire nevetnem kellett.
-Jó nyugi majd töltök neked egy kis pohárba.
Néztem vissza rá. Végül mindenki megfogta a kis italát és a tűz elé ültünk. Én Mick és Gina mellé helyezkedtem el Corinna anyukám mellé ült Max pedig velem szembe. A tűz nem volt akadály így is pontosan láttam belőle mindent. Végül a húsokat a tűzhöz tartottuk és elindult a rémtörténet mesélés amit mi Mickkel és Ginával már vagy ezerszer hallottunk. Az öcsém persze ezekből kimaradt mivel kis pójás volt. Láttam hogy Mick szemei csukódnak le így elkuncogtam magam és megböktem a nővérét hogy figyelje öccse tettét.
-Ő is unja.
Mutat Maxra aki csak ült ott tartva a kis botját.
-Mindenki unja az öcsémen kívül.
Mutattam Oliverre aki eléggé élvezte a helyzetet. Tudtam hogy cselekednem kell mert még három órán keresztül is ezt hallgatnánk hogy az erdei szörny hány gyereket evett meg egy nap alatt.
-Jó apa szerintem elég,mert Oliver még a végén össze csinálja magát az este.
Mosolyogtam de az öcsém nem így reagált,csak rosszállóan nézett ahogy mindíg is szokott.
-Meg van a sátrunk?
Tettem fel a költői kérdést. Pár évvel ezelőtt vettünk egy öt személyes sátrat hogyha mentünk valahova mindíg abban aludtunk.
-Arra gondoltam hogy mi fiatalok aludhatnánk ma este kint. Persze gondoltam rátok is,ti megérdemlitek a kényelmet ugyhogy ti nyugodtan aludhattok bent.
Mutattam a szüleimre és Corinnára.
-Azthiszem megvan,felmegyek az emeletre és megkeresem.
Állt fel apa én pedig át vettem a botját amin már majdnem megsült a hús.
Sziasztok! Itt is van a kövi rész:)
ESTÁS LEYENDO
Liar M.V /BEFEJEZETT/
FanficA történet 2022-ben játszódik. És az én képzeletem szüleménye, és többnyire nincsen valóság alapja! "Fiatalon azt akarjuk hogy a jövőnk terv szerint alakuljon,de aztán beüt a valóság,és néha padlóra küld" M.V "Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága...