Egy lenge pólót és egy rövidnadrágot vettem fel majd leültem az ágyamra és elő vettem a laptopomat. George már elég sokszor írt így nem várattam tovább megnyitottam az üzeneteit.
GeorgeRussell:Szia csak gondoltam megkérdezem hogy miujság?
AmeliaColins:Szia minden rendben.
Azzal megnyitottam egy filmet majd elkezdtem nézni. Kopogást hallottam így oda mentem az ajtóhoz hogy kinyissam. Corinna állt ott.
-Gyere be.
Álltam el az ajtóból.
Le ült az ágyamra majd várta hogy én is ugyan ezt tegyem.
-Mondta Gina hogy tartószkodsz a Forma 1 től. Nem is tudom hogy ez a megfelelő szó erre. Tudom hogy Gina mindent elmondott amit kellett de én is szeretnélek erősíteni. Tudd hogy itt vagyunk,és Michael is itt van. Büszke lenne rád,látta benned az elejétől fogva hogy sokra fogod vinni a versenyzésben. Bármi baj van Mick ott lessz veled megígérem.
Jól estek a szavai,annyira hálás vagyok Corinnának,többnyire neki köszönhetem hogy épp a lelkiállapotom már amennyire.
-Nagyon köszönöm,tényleg. Annyira jól esik hogy törődtök velem.
Megöleltem,ide már nem kellettek a szavak csak a tettek számítottak.
Ismét egy kopogás zavarta meg a "családi" idilünket. Mick lépett be a szobába.
-Max haza megy,gondoltam szólok hogy gyertek elbúcsúzni.
Csak bólintottunk mindketten,miért kéne tőle elbúcsúznom? Értetlenül meredtem magam elé miközben Corinna felállt.
-Gyere.
Sok hezitálás után én is felkelltem majd kimentünk a szobából . Lent már Max a bőröndjével "várt" minket. Mick viszi ki a repülőtérre ezért ő is harci díszben volt már.
-Nos,hát köszönök mindent. Régen éreztem magam már ilyen jól.
Mosolygott kedvesen.
-Amelia,mi pedig még biztosan találkozunk.
Nem tudom hogy direkt mondta de tökre nem tudtam rajta mosolyogni így csak faképpel álltam előtte amit észre is vett.
-Akkor én megyek is,viszlát!
Integetett a szüleimnek és Corinnának.
Én alíg vártam hogy felmehessek a szobámba.
-Nem kellene ilyennek lenned vele.
Szólt utánnam anya amire vissza fordultam.
-Milyen?
Meredtem rá értetlenül.
-Visszahúzódó,szerintem tök kedves rác. És a világbajnogságon ellene fogsz harcolni,nem kérdés hogy jó az autód. Próbáld meg jobban megismerni hátha az előnyödre válik.
Csak megforgattam a szemem és felslattyogtam a lépcsőn. A szombámban az öcsém és Gina állt.
-Te miért vagy itt törpe?
Kérdeztem mérgesen majd Ginára néztem.
-Nincs ráírva hogy a te szobád.
Förmedt rám az öcsém.
-De még is mindenki tudja hogy ami az enyém az az enyém.
Ültem le beleeggyezően az ágyamra.
-Arra gondoltam nézhetnénk valami filmet,hoztam popcornt.
Mutatta fel Gina a kettő zacskót,csak elmosolyodtam majd lementünk a konyhába elkészíteni a nasit.
ESTÁS LEYENDO
Liar M.V /BEFEJEZETT/
FanficA történet 2022-ben játszódik. És az én képzeletem szüleménye, és többnyire nincsen valóság alapja! "Fiatalon azt akarjuk hogy a jövőnk terv szerint alakuljon,de aztán beüt a valóság,és néha padlóra küld" M.V "Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága...