♡35♡

122 5 0
                                    

Az ajkamba haraptam és kerestem valami ruhát. Szoknyát akartam mindenképpen húzni,szerencsére találtam egy rózsaszín csipkés darabot. Amit szívesen magamra öltöttem. Csináltam egy natúr sminket majd lesiettem a konyhába. Anya sürgött forgott a konyhában majd amikor meglátott oda rohant.
-Gyönyörű vagy,és boldog születésnapot!
Majd megölelt,mosolyogva válltunk el egymástól. Egy pillantást vetettem Maxra majd megindultam felé,elbúcsúztam anyutól azzal a mondtattal hogy "majd jövünk".
Azzal kiléptünk az ajtón és beültünk a bérelt Hondába.
-Hová megyünk?
Az út közben végig furdalt a kiváncsiság.
-Reggelizni.
Fogta rövidre Max.
Hamar oda értünk egy kávézóba ami a kedvencem volt,mindíg amikor itthon vagyok ide térek be elsőnek.
-Imádom ezt a helyet.
Mosolyodtam el majd kikapcsoltam a biztonsági övemet.
Hamar betértünk a helyre,helyet foglaltunk az egyik asztalnál majd a pincér oda is jött.
-Mit szeretnél Amelia?
Nézett rám a holland. Csak meghúztam a vállam.
-Nem vagyok annyira éhes egy kávét és egy barackos süteményt kérnék.
Néztem a kedvesen mosolygó pincérre Ő csak bólintott majd Maxra nézett.
-Én is ugyan ezt kérném.
Azzal a férfi el is tűnt.
Mielőtt bármilyen beszélgetésbe kezdtem volna a pilótával jelezni kezdett a telefonom,Gina volt az.
GinaSchumacher:Boldog születésnapot,idelye elveszítened a szüzességed!😘
Csak megforgattam a szemem majd visszaírtam.
AmeliaColins:Ezt nevezem születésnapi felköszöntésnek. Nem sietek el semmit,várok az igazira🙃
GinaSchumacher:Mennyit vársz még ott van a szemed előtt csak te nem látod.🙄
Erre már nem írtam vissza,nem azért mert nem volt kedvem hanem azért mert megérkezett a reggelink. Boldogan falatoztunk és beszélgettünk. Max elég sokat bújta utána a telefonját ami meg mondom őszintén kicsit zavart. Aztán végül haza indultunk,amikor leparkoltunk észre vettem hogy elég sok ismerős autó állt a ház előtt,selytelmesen néztem a mellettem ülő fiúra aki csak rámmosolygot. Kikapcsoltam az övet majd Maxszal az oldalamon indultunk meg az ajtóhoz. Csönd volt amit nagyon fúrcsáltam,végül a holland nyitotta ki az ajtót. Ahogy ez megtörtént szembesültem vele hogy az összes olyan ember itt van akik fontosak. A szüleim az öcsem,Mick és Gina,Lando,Lewis,Charles,Pierre,
Corinna,George,és Daniel.De talán aki a legfontosabb nekem az éppen mellettem áll és boldogan mosolyog rám. Könny szökött a szemembe ahogy megláttam Pierre kezében a tortát amin a 22-es számú gyertya égett.
-Annyira köszönöm!
Mondtam a könnyeimmel küzködve. Eggyütt énekeltek.
-Boldog szülinapot Amelia,boldog szülinapot!
Aztán mindenki tapsolni kezdett,én pedig végül nem bírtam ki sírás nélkül és mindenkit meg akartam ölelni. Maxszal kezdtem,mélyen a szemébe néztem Ő pedig a karjaiba zárt. Aztán jöhettek a többiek is,gyorsan csináltam egy képet a tortámról és feltöltöttem instagramra.
Holnap instás rész!:)

Liar M.V /BEFEJEZETT/Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora