♡18♡

167 4 0
                                    

Otthon csak leültem és lehunytam a szemeimet,elég fárasztó és egyben izgalmas volt ez a nap. De azért örülök hogy vége lett. Levettem a cipőmet majd fellépcsőztem a szobámba. Átöltöztem valami kényelmesbe majd mindent elujságoltam Ginának a mai nappal kapcsolatban,tudom hogy szereti hallgatni a sztorikat úgyhogy most is kedveztem neki. Mivel még nem volt este hogy aludjak ezért egy kis olvasással kötöttem le magam. Hamar elszállt az idő,így tettem egy kört a fürdőbe lezuhanyoztam hajat mostam majd pizsamába öltöztem és bebújtam a puha ágyba.
                        *********
Már délután lehetett amikor megcsörrent a telefonom,George képe volt a képernyőn úgyhogy hezitálás nélkül felvettem.
-Honnan van meg a számom?
Kérdeztem értetlenül.
-Na és neked honnan van meg a számom,én Tototol kaptam.
Mondta sóhajtva,mintha ezzel arra célozna hogy szívesebben kapta volna meg tőlem személyesen mint a csapatfőnöktől.
-Én is.
Fogtam rövidre.
-Mivel van egy kis szünetünk arra gondoltam hogy Te én és a barátaim elmehetnénk valahova vacsorázni.
Mondta George,először nem értettem hogy kiket ért a barátai alatt de aztán kifejtette.
-Landora Charlesra és Pierrere gondoltam. Őket még nem ismered személyesen úgyhogy itt lessz az alkalom. Egy cseppet se félj tőlük főleg ne Landotól Ő olyan mint egy kisfiú.
Csak elmosolyodtam,előbb utóbb így is megkellett volna ismernem őket viszont nem egy vacsora keretein belül hanem a páján ezért a meghittebb verziót választottam.
-Rendben,mikorra gondoltad?
Tettem fel a költői kérdést.
-Ha holnap neked megfelel...
Hallgatott el.
-Nekem megfelel,beszéld meg a barátaiddal is.
Azzal bontottam a vonalat,ami biztos hirtelen érinthette a pilótát. A konyhába siettem majd teázni kezdtem és közben olvastam mint azok a nők akiknek milliomos férjük van és bizony semmit sem kell csinálniuk.
Csakhogy nekem nincs milliomos férjem és igen is megkell dolgoznom az álmaimért.
                       **********
Hamar eljött a másnap este,George tegnap visszaüzent hogy a fiúknak jó az időpont és elküldte az étterem címét ahol enni fogunk. Egy piros estélyi ruhára esett a választásom,ma nem volt kedvem a britt pilótával eggyütt öltözni mert szerintem nem állna jól rajta a piros.
El vezettem az étteremig majd mintha az Isten küldte volna őket az összes pilóta az ajtóban volt. Nem tudtam hogy túlzásba vittem az öltözékemet mivel a fiúk mindennapi ruhát húztak fel velem ellentétben. Sokáig bámultak majd végül megtörtem a csendet.
-Amelia Colins vagyok.
Nyújtottam a kezem az előttem álló szöszi fiúnak aki kifejezetten jól nézett ki.
-Pierre Gasly.
Fogadta el kezem. Aztán következtek a többiek.
-Charles Leclerc.
Mondta a barna hajú zöldes szemű srác.
-Lando Norris.
Fogott kezet velem a barna hajú és szemű fiú,akkor valószínűleg ő a kisfiú figura. Bementünk az étterembe majd egy pincért sikerült elkapnunk még mielőtt helyet foglaltunk volna az asztalnál.
Sokáig sopángodtunk hogy vajon mit kéne rendelnünk,mindenkinek ahogy nekem is a gyorskaján járt az eszünk de tudtuk hogy nem jó ötlet.
-Ugyaan most az egyszer ehetünk gyorskaját.
Mondta Pierre majd megfogta a vállam.
Szerintem az egészségtelen kaja dolgot egy kicsit túlzásba vittük. Mindannyian egy hamburgert kértünk sültkrumpilval ami már a képen barom jól nézett ki. De hogy édesség is legyen a dologban rendeltünk egy-egy szelet tortát.
Végül helyet foglaltunk az eggyik asztalnál.
Charles velem szemben ült,az asztal eggyik végében George a másikban Lando, Lando kifejezetten élvezte hogy a családfő helyén ülhet még ha a viselkedése nem is eggyezik meg vele,Pierre pedig mellettem foglalt helyet.
Evés közben figyelmet szenteltem az instámra is ezért lőttem pár képet és kiraktam őket.
Itt egy extra hosszú rész. Nem tudtam máshol lezárni.😂
Utólag is köszönöm a csillagokat!❤️ Jó későn rakom ki az új részt de teljesen elfelejtettem 😶😂

Liar M.V /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now