🐰MINSUNG🐿

Kicsi ep 1 💗

Minho szemszög

-Gyerekek mindenki foglaljon helyet, kezdetét veszi az osztályfőnöki óra. -lép be tanárunk a terembe.
-Új információim szerint pillanatok múlva érkezik meg új diák osztálytársatok, kérek mindenkit szépen bánjatok vele!

-Igenis tanárúr! -mondja egyszere mindenki.

Az órán még pár dolgot megbeszéltünk mikor a tanár szavát egy hangos ajtó kopogtatás szakítja félbe.

-Gyere! -utasítja a még mindenki számára idegent.

Az ajtó kinyitodik és egy fiú lép be. A középkorú férfihoz megy, majd felénk fordulva hajol meg.

-Jóreggelt, a nevem Han Jisung. Örülök a találkozásnak. -szólal meg.

Nálam alacsonyabb, világos barnára festett haj, ami inkább már szőkés, kerek arc és nagy barna szemek, kicsiny orra alatt piros ajkak, öltözéke pedig laza vékonyka testén.

Tetőtől talpig végig néztem és csak egy jutott eszembe. "Eddig hol voltál Han Jisung?"

-Kérlek foglalj helyet, ahol találsz üres padot. -utasítja tanárunk.

-Rendben. -majd azzal engedelmesen az üres hely felé vette útját, ami természetesen pont előttem volt.
Mikor a székhez ért és még mielőtt leült volna tekintetünk találkozott. Mintha az egy pillanat egy óra lett volna. Azonnal megragadta minden figyelmemet. Az egész lénye valahogy vonzó volt számomra.

Az osztályfőnöki óra ezek után hamar telt. Kicsengetés után egyből mindenki a barátnőjéhez/barátjához ment a kicsiny új fiút egyedül hagyva.

Én az alkalmat megragadva hátát megbökve jelzek neki, hogy nézzen hátra. A hírtelen érintésemtől egy aprót megrándult, majd lassan hátra nézett felém.

-Szia kicsi, milyen volt az első óra? -kezdek bele remélhetőleg egy sikeres beszélgetésbe.
-Kicsi? -kérdez vissza.

Látom a mondatom első felére figyelt inkább fel.

-Szóval? -kérdezem újra.

-Elment, eddig semmi érdekes nem történt. -válaszol semmit mondó arckifejezéssel.

-Értem. Van kedved velünk lógni?

-Kivel?

-Velem és a barátaimmal. -mosolygok rá.

-Nem köszönöm. Megyek és körbe nézek, még nem láttam sok mindent az iskolából.

-Akkor körbe vezetünk.

-Erre tényleg semmi szükség. -azzal felállt és kisétált az ajtón.

Azta erre nem számítottam. De nagy szája van valakinek.

-Hahaha..azta csak nem vissza is utasították Lee Minhot. -jön közelebb hozzám osztálytársam és egyben "jó" barátom Hyunjin.

-Nem utasítottak vissza csak még nem tudja kivel van dolga. -mondom mérgesen.

-Ohh szegény már most sajnálom. Mit akarsz elcsábítod és megbaszod mint a többit?

-Nem. Vele más terveim vannak. -nézek abba az irányba ahol távozott.

-És nem akarsz beavatni szőke herceg?

-Nem mert csak elszólnád magad neki. És úgy nem lenne már izgalmas.

-Kegyetlen vagy ugye tudod.

-Csak most kezdtem.

A tanóráknak hamar vége lett. Én éppen az iskola előtt várok az új fiúra és szerencsémre most sétál ki a kapun és az irányomba tart. Láttam gyorsabban veszi a lépteket, ahogy egyre közelebb ér hozzám és már ment is volna tovább csak hogy én ebben megakadályoztam.

-Hova sietsz kicsi? Nincs kedved velem tölteni a délutánt? -kérdezem ismét mosolyogva.

-Miért hívsz mindig kicsinek? Ha gúnyolodni akarsz akkor jobban teszed ha abba hagyod. Nem azért kezdtem el iskolába járni két év után, hogy aztán egy tuskó magadfajta unalmában terrorizáljol. Szeretném élvezni a minden napjaimat, ha már eddig nem tudtam. Szóval hagyjál békén! -majd azzal magamra hagyott.

-Most megint faképnél hagyott. Milyen mérges fejet vágott. De aranyos.

[...]

Másnap későn, de beérve ülök asztalomhoz. Látva előttem ülőt elszállt minden bajom és csak rá tudtam koncentrálni. Vajon mikor ért haza tegnap? Vajon milyen volt eddig a napja? Vajon milyen érzelmek gyötrik apró ártatlan szívét? Ezek a gondolatok cikáztak végig a fejemben.

Az első kicsengetés után látva újból elhagyja az osztálytermet egyedül. Muszáj beszélnem vele. Sajnos tegnap óta nem hagy nyugodni az a dolog, hogy vele lehessek kerüljön az bármibe. Láttam, hogy az udvarra számomra elég ismerős helyre ment. Egy helyre ami oly eldugott, hogy senki se lát, se hall. Távolról kémleltem ahogy helyet foglal az ott lévő padon és csak maga elé bámul. Magány. Az első ami eszembe jut ahogy rá nézek. Semmire se várva közelítem meg.

-Szia kicsi! -köszönök.

Az első találkozáshoz hasonlóan ugrik meg egy aprót ijedtében, majd ismét felém néz gyönyörű barna szemeivel.

-Már megint te?! Kezdez nagyon idegesítő lenni. -mordul rám.

-Pedig csak beszélgetni szeretnék.

-Azt máshol és mással is megteheted.

-Veled.

-Tessék?

-Veled szeretnék beszélgetni.

-De miért?

-Mert érdekelsz. -szemei tágra nyíltak. Gondolom meglepődött.

-Fura vagy. -jelenti ki úgy mintha tök normális lenne és ez meg is nevetetett.

-Fura? Ezt még nem mondták nekem soha. -ülök le mellé.
-Mesélj valamit magadról.

-Ahhhj látom addig nem fogsz leszállni rólam míg nem beszélek.

-Jól látod. -támasztom meg kezemmel fejem. -Azt mondtad hogy két év után újból élvezni szeretnéd az iskolai mindennapjaidat. Ezt mire értetted?

-Magántanulóként kezdtem el a középiskolát. Általánosban elég durván terrorizáltak és hát megtette hatását. Két hosszú év után képes voltam erőt kapni magamon és beiratkoztam. A tanulással nincs problémám, de a barátkozás már... nehezen megy.

-Én lehetek a barátod. -nyúlok barnás szőkés tincsei közé, majd hátra simítom füle mögé. Arcán enyhe pírt véltem felfedezni, ami őszintén nagyon aranyossá tette. Meg akarom rontani. Az első akarok lenni nála mindenben. Azt akarom hogy csak az enyém legyen.

-De kedves vagy. -válaszol gúnyosan miközben testhelyzete az ellenkezőjét mutatja. Egy kisebb terpeszben vannak lábai, feljebb térdei össze érnek és azon pihennek tenyerei. Ajkait beharapva tartja fogságban. Szemei a távolba néznek.

-Aranyos vagy.

-Tessék? -fordul felém hírtelen.

-Hm? -teszek úgy mintha semmi olyasmit nem mondtam volna.

-Mindegy becsengedtek. Menjünk.

-Rendben.