🐰MINSUNG🐿

TOXIC 👥

Épp barátaink társaságában vagyunk párommal, Hyunjinnal ki szorosan csuklómra fog és közelebb húz magához, majd a fülembe suttogja.

-Te csak ne nagyon nevetgéljél másra. Vissza foghatnád magadat. Vagy ennyire fasz hiányod van már Ji?

-Sajnálom nem akartalak megbántani. -suttogom neki vissza.

-Akkor maradj mellettem. -parancsol rám.

Parancsának engedelmeskedve maradok Hyunjin mellett. Vagyis inkább mögött.

Ő kezet fogva a többiekkel köszön el, miközben én megérzem valaki tekintetét magamon. Körbe nézve látom, hogy Minho az aki néz. Tekintetéből kitudom venni a haragot és a szomorúságot, mit nem igazán értek. Nem törődve vele nézek párom irányába, majd mikor vissza tért hozzám hangosan még egyszer utoljára elköszöntünk és kézen fogva távoztunk.

[...]

Otthon Hyunjin a vállára dobva vitt fel a hálószobába, majd lelökve az ágyra tornyosult felém. Erőteljesen ajkaimra hajolt, majd csókolni kezdett.

-Vedd le a ruháid! -mondja miután elvált tőlem.

-Most nincs kedvem hozzá.

Az a lendülettel, hogy ezt kimondtam az idősebb nyakamnál fogva az ágyba nyomott.

-Azt hiszed hogy neked ebbe van beleszólásod. Most miért vagy ennyire önző Jisung? Nem úgy volt hogy nekem csak te vagy és neked csak én? Már másnál járatod azt a csinos kis seggedet?

-Ne..e..em, ne..kem csak te..e vagy. -próbálok egy normális választ adni, miközben próbálok fogásán gyengíteni kezeimmel.

-Kurvára elegem van már belőled -engedi el nyakam-. Én megteszek érted mindent. Apám cégénél dolgozok, csak hogy legyen hol laknod. Folyton elviszlek vacsorázni. Te meg nem akarsz szexelni mert most nincs kedved? Haa hát ez nevetséges. -áll fel az ágyról.
-Pedig csak ennyit kérek tőled, de még ezt se tudod megadni. -majd azzal elhagyta a szobát és a házat is.

Egyedül maradva gondolkodok el, hogy hogy jutottunk el idáig. Már mint minden olyan jól kezdődött. Csak mióta apja a hónalja alá csapta azóta mintha kicserélték volna. Mintha folyton egy méreg lenne a testében, amivel igazából engem mérgez meg.

Nem tudom, hogy hogy tudnék ebből kilépni. Már eltűnt az a bizonyos rózsaszín köd. Talán saját maga fújta el, oly könnyen mintha semmi következménye nem lenne. Pedig van. És nem is kicsi.

Végül gondolataimat elzárva hajtom álomra fejemet.

Talán csak pár óra telt el, mikor telefonom csörgésére ébredek fel.
"MINHO"

-jelezte telefonom képernyője.

Hezitálva, de felvettem.

-Igen? -szólok bele kissé rekedtes hangon az előbbi "folytogatás" végett.

-Hol vagy? -kérdezi egy kissé mérgesen.

-Itthon.

-És egyedül vagy?

-Igen, de miért kérdezed? -leszek egyre kíváncsibb.

-Ezek szerint nem láttad... -halkul el hangja és olyan mintha igazából magának mondta volna.
-Minho most nagyon össze zavartál. Mit kellett volna látnom?

Az idősebb nem válaszolt csak egy kisebb videót osztott meg üzenetben, ahol éppen Hyunjin egy lány szájában van, miközben kezei felfedező úton vannak a másik testén.

Csak egyre tudtam gondolni.

"Apuci véleménye megtette hatását."

Ugyanis ő sose fogadott el.

-Jisung? -szól bele Minho a készülékbe miután már vagy úgy 5 perce nem szólaltam meg. Talán ennyi idő kellett ahoz, hogy felfogjam szabadságom gyümölcsét. Ennek ellenére még se voltam boldog. Hisz mégis csak megcsaltak.
-Én... jól vagyok. Csak most kell egy kis idő. -válaszolok hyungomnak.

-Egyedül szeretnél lenni?

-Nem tudom. -mondom kétségbeesetten.

-Szeretnél velem lenni?

Egy pillanatra megdöbbentem a kérdésén, de nem akarok most egyedül lenni.

-Hol vagy? -kérdezem.

-Itthon.

-Akkor egy fél óra és ott vagyok.

[...]

Már csak arra eszméltem fel, hogy Minho házának ajtaja előtt állok. Kezeimet nehezen felemelve kopogok be. Talán csak egy pillanat volt és előttem termett bő fekete pólóba és egy melegítő nadrágba bújva.

-Fáradj be. -invitál be otthonába.

Mikor beléptem ő hátulról át ölelt. Kezeit gyengéden derekam köré fonta és úgy húzott közelebb magához.

-Sajnálom. -suttogta fülembe.

-Mégis mi..micsodát. -jövök zavarba az új érzéstől amit eddig nem éreztem. Vagy csak nagyon régen.

-Azt amit Hyunjin csinált. És azt hogy csak úgy pofátlanul át hívtalak.

-Ha nem akartam volna nem jöttem volna.

Ezt kimondva csend lett úrrá a szobában. Csak ölelt én meg hagytam neki. Hogy végre menedékre találjon lelkem.

-Akkor szeretnél mellettem maradni? -fordít magával szembe.

-Maradhatok?

-Ameddig csak szeretnél. Akár tovább is. -mosolyog rám, amitől abban a pillanatban egy szikra lobbant mellkasomban.