A folyosó végén 🔇❤

569 20 8
                                    

-Hé nézd Minho! -szólít meg egyik osztálytársam és az éppen előttünk elhaladó csajok felé biccent fejével, akikért szinte minden fiú a suliból utánuk csorgatják a nyálukat, mint valami veszett korcsok. Kiemelném a "szinte minden fiú" mondatot. Ugyanis én nem tartozok bele. Lassan érettségizek, de még eddig semmilyen nő nemű egyén nem fogott meg. Mégis mi fogna meg bennük. A sasokat is megszégyenítő karmaik? A pót hajuk, ami talán ha szépen meg is lenne csinálva akkor tetszene is, hogy hosszú hajuk van? Az egyenruhájuk, mely még a prostituáltaknak sincs így feltűrve vagy kigombolva? A smink, melytől a gyerekek is sírva fakadnának nemhogy én?

Ráadásul úgy méregetnek, mint valami darab húst. Amit jól kisütve felzabálnának.

Nem valahogy egyik se fog meg. Se ők, se senki.

-Jah.. -köpöm szinte oda semmi érzelmet nem mutatva. Hisz nincs is.

-Figyi, szerintem nem egészséges hogy mindenkit visszautasítasz. Legyél egy kicsit egészséges srác és fektess meg valakit. -karolja át vállamat melytől még a hideg is kiráz. (természetesen rossz értelemben)

-Nem kösz, akkor nektek nem maradna senki se. -erőltetek egy mosolyt és közben arra gondolok, hogy akkor inkább maradok egészségtelen mint hogy bármit is kezdjek velük.

-De jó lelkű gyerek vagy Lee Minho. -csap karomba -elég gyengén- majd vissza ment a többiekhez.

Faszom..ezért utálok suliba járni. A tanuláson kívül semmi értelme bejönni. Ennyi erővel akár otthon is lehetnék magán tanuló. A faltól ellépve nyitom ki a folyosón az egyik ablakot és kibámulva méregetem az eget miközben kezeim segítségével megtámasztom magam a párkányon.

Szerencsére a földszinten vagyunk most, szóval nincs tér iszonyom. Így bátran kijjebb hajolok mikor az ablakhoz közeli ajtó kinyitodik.

Két fiú lép ki rajta. Az egyiknek színes haja van, mely a vattacukorra emlékesztet, míg a másiknak...hát..szóhoz se jutok ahogy kinéz, hisz szívem furcsa mód kihagy egy ütemet. Szememet pedig nem tudom levenni róla, annak ellenére hogy megakarok süketülni a becsengetést jelző hangtól, melyet most nem is tisztán de hallok.

Nem tudom mi oknál fogva, de ajkaimat kicsit szét nyitva adok ki madárhoz hasonló füttyögést, mely elég hangosra sikerült ahoz, hogy felém szegezze tekintetét.

Mivel mindketten meglepődtünk tettemen, így csak néztünk egymásra.

-Seggfej. -szólal meg végül -a számomra egyetlen olyan ember aki kiváltott bennem ilyesmi fajta érzésnek mondható valamit- és a másik fiúnak a karjára fogva mennek tovább.

Lefagytam mit ne mondjak. Persze felolvasztva gondolataimból egyik osztálytársam már talán sokadjára hív nevemen ezzel is beinvitálva osztálytermünkbe.

Amint helyet foglaltunk a tanár azonnal jött és neki kezdett kiszabott munkájának. De én csak rá tudtam gondolni. Beszélnem kell vele. Megkell tudnom, hogy ki ő. Hisz furcsa mód, de megdobogtatta a talán már 19 évig alvó szívemet.

[...]

Másnap ismét az ablak párkányon pihentetem magam, mikor ismét meglátom az udvaron sétálni -szerencsémre- egyedül. Nézem, de ő engem nem. Ahol tegnap kijött most ott megy be. Mivel az az ajtó erre a folyosóra nyílik így oda rohanva próbálom meg leszólítani.
Persze szerény énem nem számolt azzal, hogy amikor én a folyosó végéhez érek -még egyszer megjegyezném rohanva-, azzal a lendülettel neki megyek a fiúnak aki a hírtelen mozdulattól hátra akarna zakózni. De én nem engedve ezt neki -milyen rendes tőlem- kapok dereka után.

Így most a folyosó végén állok egyik lábammal megtámasztva magamat, míg kezemmel őt tartom. Hogy könnyebb legyen ez a "testtartás", közelebb húzom magamhoz, melyre igencsak felém szegezi tekintetét.

-Whao~ mondok csak ennyit.

-Hogy tessék? -kérdezi és szorosabban ráfog karomra, amit csak most veszek észre hogy fogja.

-Akarom mondani -csóválom a fejemet össze-vissza- neharagudj. Nem akartalak lerohanni.

-Semmi baj. Most már feltudnál segíteni?

-Persze. -állok fel rendesen ezzel őt is segítve.

Már ment is volna tovább, de mint minden ez se sikerül, hisz pulcsink nem tudom hogyan de össze akadt. Először ő próbálta szét szedni, de sikertel műveletével most én próbálom meg.

-Hagyjad, majd én megoldom. -kiabál szinte rám és továbbra is küszködik vele.

-Majd én. -fogok kezére, hogy hagyja abba. Neki esve már csak pillanatok kérdése és megszabadulunk.
Mégis egy kicsit habozva állok meg és nézek rá. Ő pedig rám.

-Minho. -mondom ki nevem.
-Lee Minho vagyok.

Először furcsán néz rám, de gondolom udvariasságból ő is bemutatkozik.

-Han Jisung. -majd egy mozdulattal elrántja kezét és tovább ment. Én természetesen utána néztem és csak egyet tudtam csinálni. Mosolyogni.

[...]

Másnap kissé kómás állapotban mentem suliba.

-Ugyanis tegnap délutántól késő estig a szüleim bárjában segédkeztem, majd éjjel 2ig csak tanultam. És ezek után talán képes lettem volna aludni, de gondolataim nem hagyták. Jisungon járt az eszem. Hogy holnap ismét láthatom és hogy kemélyebben kell küzdenem mind dolgozás, mind tanulás szempontjából. Hisz már tudom. Magamnak akarom őt. És hát valahogy el kell majd magunkat tartani. Hihi persze az esküvőnket még nem terveztem meg. Azt meghagyom neki.

Visszatérve a lényegre. Sajnos szüleim se jönnek ki valami jól. Sőt. Itthon sincsenek. Vagy dolgoznak vagy otthon vannak és veszekednek, hogy éppen ki kivel csalta meg a másikat. De már leszarom. Amíg engedik hogy dolhozzak és ki is fizetnek addig nem érdekel. Most már csak azért se. A mai napig nem hittem hogy lehet az életemben cél. De most hogy találkoztunk. Semmiért se akarom elengedni. Se a célomat, se őt.-

Komoly 8 órán vagyok túl, köztük a semmit érő osztálytársaim és 3 dolgozat. Az idegeim pedig az egekben.

Kilépve utolsó óránkról megyek a szokásos ablakhoz és falnak döntve fejem nézek ki.

Majd gondolataim hangzavarával a fejemben, egyszer csak megpillant fáradt szemem Téged.
És mintha hirtelen egyszerre minden hang, ánok sikítás, mintegy abba maradt vihar, megszűnik létezni körülöttem.
Már nem hallom gondolataimat, csend honol fejemben, csak téged látlak ahogy elhaladsz mosollyal arcodon előttem, közben rám sem pillantva.
Valami furcsa, boldog érzés szorít markába.
Miután elmentél mellettem hirtelen felébred a hangzavar fejemben, egy másodperc volt szinte az egész, mégis egy óra szünetnek tűnt.
Sosem láttalak még ezelőtt ilyen gyönyörűnek és valahogy úgy érzem mintha már találkoztunk volna. Talán az előző életemben szerettelek, talán most is tudnálak...Han Jisung.












Hali cicáim, itt egy újabb történet melybe belecsempésztem bff-emnek pár sorát, hisz ez által jött az ihlet.🥰

Nektek melyik műfaj tetszik jobban?

A lágy, aranyos, romantikus sztorik vagy
A vad, szenvedélyes, 18+os sztorik?

🐰MINSUNG🐿Donde viven las historias. Descúbrelo ahora