A bosszú ára [Taehyung ff.] Befejezett

24. rész

Idejük sem volt arra, hogy körül nézzenek Taehyung mindenkit a halba parancsolt, miszerint elkezdődik a tárgyalás.
Egy igazán hosszú folyosón haladtak át, oldalukon az orosz kísérettel. Végül egy falnak látszó ajtóhoz érkeztek meg amire két fegyveres őr vigyázott. A kíséret egyik tagja motyogott valamit az ott állónak, aki félreállva kinyitotta nekik az ajtót. A titkos helyiségben egy óriási körasztal állt kb egy tucatnyi székkel. A lámpák alig világítottak félhomályt okozva a szobában. Az asztal „fő” részénél az a férfi várta őket aki fogadta jöttüket. Taehyung magabiztosan lépett oda a nála kb hatszor nagyobb nagydarab férfihoz és akár a barátok, kezet fogtak. Miután mindannyian helyetfoglaltak elkezdődött a tárgyalás a két fél között. Taehyung mindenbe beavatta Sergejt és kérte, hogy amíg nem találnak egy új helyet addig ideiglenesen fejezze be a szállítást Koreába. Az agyon tetovált, kopasz férfinek nem tetszett amit V mondott, szemeiből csak úgy áradt a düh.

- Na és mit gondolsz V, meddig fog ez tartani? -kérdezte erős akcentussal hangjában.

- Alig pár nap. Legfeljebb egy hét. Hidd el Sergej én is azon vagyok, hogy mindezt mihamarabb megoldjuk. Átvizsgálom a bandát is, erős gyanúm van rá, hogy nem szűrtünk ki minden árulót a csapatból. Hiszen a Seventeen honnan szerzett volna tudomást a titkos raktárról?

- Áhh! -emelte meg hangját, ami elég elrettentő volt- Erről a Seventeenről már hallottam.

- Valóban? -kérdezte Tae meglepve. De nem csak ő, a többiek is ledöbbentek ezen.

- Igen. Nem olyan rég felkeresett egy ferdeszemű abból a bandából és arra kért, hogy társuljak velük.

- De ugye nemet mondtál Sergej? -Taehyung hangja egyre kétségbeesettebb volt.

- Természetesen. Nem tudtak annyit ajánlani amennyiért érdemes lett volna kútba dobni az apád iránti hálámat.

- Jaj annyira köszönöm Sergej, nem hiszed el mennyire megkönnyebbültem! -sóhajtott fel- Nem is tudom mi lenne velünk ha olyan csúcskategóriás fegyverekhez jutnának, mint amilyeneket tőletek kapunk!

- Emiatt nem kell aggódnod, tartozom apádnak annyival, hogy csak a fiával üzletelek. De V! -tette lábait az asztalra- Ha ez a rivális banda már ilyen nagyban gondolkodik, nem gondolod, hogy véget kéne vetned az ámokfutásuknak? Nehogy aztán te húzd a rövidebbet fiam!

- Ne aggódj Sergej, kordában tartom őket.

- Oké, de meddig? Szerinted ha engem már felkerestek ilyen ambíciókkal, másokat nem?

Taehyung elgondolkozott a feltevésen s bár nem akarta beismerni, mégis erős volt a gyanúja, hogy a férfinek igaza lehet. Ha az egyik legnagyobb orosz kereskedőt megkörnyékezték, mi a garancia arra, hogy másokat nem?

- Jobb lesz ha odafigyelsz rájuk V, a végén még ott csapnak le ahol nem számítasz rá! Oké, hogy én nemet mondtam nekik, de Sergej Ivanovicth hűséggel tartozik a Kim család felé. -ütögette meg mellkasát- De akad még az országban más, hozzánk hasonló fegyverkereskedő is aki abszolút nem tartozik nektek semmivel.

Tae szíve aggodalommal telt meg a férfi kissé nyers de őszinte fogalmazásától. Be kellett látnia szövetségesének igaza van. Többé már nem tekintheti egy kezdő, naiv, mindent hirtelen akaró szervezetnek a Seventeent. Mára már egy igazán nagy csapattá fejlődte ki magát az egykor óvodáscsoporthoz hasonlított banda. Taehyung kétségbeesését leplezve elköszönt társaitól és kapott szállására vonult el, egyedül, gondolkodni. Magát hibáztatta amiért ez az egész idáig elfajult. Hiszen már az elejétől tisztában volt azzal, hogy a területétől nem messze alakult egy másik banda, de nem szentelt nekik különösebb figyelmet. S most, talán ez lesz a veszte! Mert túlságosan is sokat hitt magáról, azt hitte ő ott a király, hogy tőle mindenki tart és senki sem merne szembeszállni vele. Talán a túlzott egója lesz az ami bukásra ítéli őt.
A távolban gyülekező viharfelhők sötétre színezték a gyönyörű kékben pompázó égboltot. Tompán hallani lehetett a meleg levegő okozta mennydörgéseket és a felvillanó villámok akár egy fényképező vakuja, sötét kis pontokat okoztak az ember látószögében. Tae a márványlapokkal épített teraszról figyelte ahogy a felhők egyre csak közelednek, égtelen vihart sodorva magukkal. A felismerésre, hogy lelkében is hasonló vihar dúl, szemei megteltek könnyekkel. Egyre növekvő bűntudata kezdte legyűrni őt, és fogalma sem volt hogy kecmereg ki a gödör legaljáról.