A bosszú ára [Taehyung ff.] Befejezett

4. rész

A nap már régesrég elbúcsúzott a horizonttól s átadta helyét a rengeteg titkot rejtő sötétségnek. Az autó melyben NaRa is utazott egy vidéki tanyán állt meg, minek közepén egy óriási ház állt, mely már-már villának mondható. RJ Chim segítségével a lányt levitte a ház pincéjébe és annak egyik szobájába zárta be. A hely úgy festett akár egy lepukkant hotel egyik szobája, annyi különbséggel, hogy itt nem volt ablak. Csupán egy ágy volt lerakva amin az ágynemű olyan poros volt, mintha nem használták volna legalább egy éve. A falakon tapéta volt felragasztva ami sok helyen lemállott, kissé sárgás foltot hagyva magaután. Az ajtó furamódon vasból készült, akár egy börtönben, még az a tipikus kis rés is rajta volt amin a raboknak szoktak ételt beadni rajta. NaRa fújtatva lökte le az ágyról a koszos lepedőt és a kissé tisztább matracon foglalt helyet. Igyekezte szabályozni szívverését és egyenetlen légzését. Tudta, hogy belekeveredhet ilyen helyzetbe, hiszen bácsikája figyelmeztette erre, sőt ki is képezte mit kell ilyenkor tennie. Gondolatai és esze tudta mit kell cselekednie, ugyanakkor szíve és háborgó lelke félt az ismeretlentől. Hiszen mégis csak más elméletben levezetni egy ilyen helyzetet és más élesben végigcsinálni. De tudta amennyire csak lehet nyugodtnak kell maradnia és nagyon oda kell figyelnie mit tesz! Elég egy óvatlan mozdulat vagy egy elszólás és neki annyi! Hamarabb meghalhat minthogy befejezze tervét amiért idejött.
Az órák teltek, de nem jött hozzá senki. Pedig várta a „kihallgatást” de olyan volt, mintha megfeledkeztek volna ottlétéről. Fejben össze is állította miket fog mondani, mi tűnik a leghitelesebb sztorinak, ám senkisem nézett felé. Az álom egyre inkább nehezebbé tette, hogy nyitva tartsa szemeit s végül engedve a csábításnak hagyta, hogy legyőzze a fáradtság.

Hallójáratait halk zörejek töltötték be, beszélgetésnek tűnő hangfoszlányok akarták kiragadni legédesebb álmaiból, melyeknek nem akart engedni. Végül arra riadt fel, hogy valaki egy hideg, kemény dologgal böködi a homlokát. Mikor megpillantotta a bent tartózkodó férfiakat és az egyenesen rá szegeződő pisztolyt őszintén megijedt. Teljesen a falnak préselte magát és kihasználva pillanatnyi őszinte félelmét, kezeit maga elé tartva védekezni próbált. A legidősebbnek tűnő ment oda hozzá legelsőnek s leülve az ágyra nyugtatni kezdte.

- Ne félj, nem fogunk bántani. -simított rá karjára.

- Akkor minek a fegyver? -biccentett a tárgy felé, hangja reszketeg volt.

- Óvintézkedés. -szólalt meg V is, akinek a kezében volt a pisztoly- Na most, hogy tudjuk tudsz beszélni, csicseregd el szépen hogy is kerültél te abba a kamionba!? -szólt rá mérgesen, már-már kiabálva.

- Muszáj ezt V? Miért vagy ennyire bunkó? -szólt rá társa.

- Bunkó? -tágultak ki szemei- Chim, nem tudhatjuk ki ő vagy mit akar! És ha egy kibaszott kém aki arra vár, hogy szakmai titkokról beszéljünk előtte!?

- És ha egy ártatlan elrabolt lány aki faszt sem tud semmiről? -szólalt meg a lány mellett ülő.

- Jaj édes Istenem... -ingatta fejét- Moziba ne vigyem esetleg? Tudjátok mit? Leszarom! Faggassátok ki ti, nekem erre nincs időm!

Felháborodva és dühtől fortyogva robogott ki a helyiségből, hangosan bevágva magamögött az ajtót. Két társa csak ingatta fejét barátjuk viselkedésén.

- Ne törődj vele, ő ilyen. -mosolygott rá a fekete hajú- Megmondod a neved?

- MinJi.

- Szép név. Én Jin vagyok, ő pedig itt a bájosan kisfiús Jimin. -mutatta be barátját, ki ingatta fejét.

- Azért ezt nem kellett volna elmondani neki hyung.

- Miért? Te kinéznéd belőle, hogy kém? -mutatott rá.