A bosszú ára [Taehyung ff.] Befejezett

36. rész

Az ember sokszor él át olyan pillanatot mikor azt kívánja, bárcsak sosem történt volna meg. De legtöbbször ezek a néma kívánságok süket fülekre találnak és a történések szépen sorban követik egymást.
Kim TaeJin birtoka teljesen különbözött fiáétól. Itt nem voltak fák, bokrok, virágok sőt még egy árva arra repdeső bogár sem. Helyette volt ott számtalan szobor melyek őt vagy 1-1 tettét ábrázolták, szögesdróttal ellátott kerítések és a kerítés rácsaiba vezetett magasfeszültségű áram. Dobbermann és pitbull kutyák melyek a legapróbb jelzésre bárkit szétszednek pusztán a nézésükkel. Nagyranőtt, izmos és kopasz alakok állig felfegyverkezve álltak kb mindenhol, lesve parancsolójuk minden óhaját és készen arra, hogy életük árán is védelmezzék a férfit.
A két foglyot a pincébe záratták, lekötözve a kínzópadokhoz, szájukat betapasztva. Taehyung apjához ment, ki irodájában ülve osztotta ki legújabb parancsát a vonal túlsó oldalán lévő emberének. Miután a hívás bontásra került és a telefont sem nyomkodta már fiára emelte tekintetét, mely olyan fagyos volt, olyan hűvös akár a leghidegebb téli éjszaka az Antarktiszon. Semmi szeretet, kedvesség, könyörület nem volt abban a sötét szempárban csakis a hatalomvágy és a gyilkolás iránti égető szomjúsága. Taehyung nem értette apja mikor lett ennyire kegyetlen, pedig annakidején se volt híres a könyörületéről de most... Erősen elhiszi azt is, hogy a következő pillanatban akár még ő is lehet a legújabb áldozata. Igyekezett pókerarccal, érzelemmentes pillantásokkal leülni apjával szemben, hogy ne tűnjön úgy, mint egy félős kisgyerek. TaeJin egy rendőrök által is használt maroklőfegyvert tartott ujjai közt, mintha csak egy ceruzát szorongatna.

- Nos fiam, döntöttél már mi legyen? Te ölöd meg őket vagy menjek le én?

- Majd én. -vágta rá rögtön- Én megteszem.

- Biztos ez? Képes leszel rá? -hangja csak úgy csöpögött a gúnytól.

- Persze. Az árulókat meg kell bűntetni nem? -vigyorodott el.

- Na látod fiam(?) ez a beszéd, ezt már szeretem. Akkor menj és tedd a dolgod!

- Rendben apám. -indult el.

- De ha egy fél óra múlva se hozzák fel az embereim a két holttestet, esküszöm fiam, te leszel a harmadik!

Csak bólintott apjának majd elindult a pince irányába. Megragadta fegyverét és zakója zsebébe rejtette. Szíve hevesen vert, majd átszakította mellkasát de tudta meg kell tennie azt amiért most ott van. Leérve a sötét helyre az egyik őr aki az ajtót védte kinyitotta a hatalmas fém torlaszt és félreállt, hogy a férfi be tudjon menni. Tae kiadta parancsba, hogy menjenek el amíg ő végez, majd értesíti őket ha vihetik a hullákat. Bár a két őr nem akart elmenni, végtére is nekik csak TaeJin parancsolhat, végül ahogy Tae előhúzta a fegyverét és kibiztosítva rájuk szegezte meggyőzte őket a távozásban. Belépve a sötétségbe borított szobába halk nyöszörgésre lett figyelmes, majd felkapcsolva a lámpát fénnyel árasztotta el a helységet. Elszörnyülködött a látványon ami ott fogadta. Legjobb barátja egy vaságyhoz volt kötözve már-már függőleges helyzetben, arcát pedig mindenhol rászáradt vére borította, szemei bedagadtak, szája berepedt a sok ütéstől. Odalépkedett hozzá és enyhén megrázva vállát némileg sikerült visszatérítenie a fiút a rideg valóságba. Üveges tekintettel nézett rá, szemeiben látta mekkora fájdalmai lehetnek abban a percben.

- Miért Jimin, miért? -kérdezte kétségeit nem szégyelve.

- Ne haragudj Taehyung. -köhögte- Nem tehettem mást... -köpött ki egy kisebb adag vért ami ájulása miatt szájában maradt.

- Kockára tetted az életed egy idegen lány miatt, akiről azt sem tudod kicsoda? -emelte meg hangját, mely remegett a dühtől és a fájdalomtól.

- Ő nem idegen. -fordította fejét az ájultan fekvő lány felé- NaRa a testvérem Taehyung.