Mindennél jobban

17. fejezet - The way back home

- Annyira sajnálom, amit Mark mondott. Nemtudom mi ütött belé. Esküszöm nincs köztünk semmi! - probáltam menteni, a menthetetlent.

- Markal szakítottunk. Két napja, amikor kijelentették, hogy vele fogod megcsinálni a szaltót. Azt mondta, hogy már nem kell neki ez a kapcsolat, mert ez már csak érdekből megy. Ami nekem egyáltalán nem így tűnt, de mindegy. Sean mondta el ma táncolás előtt, hogy meg akar téged csókolni a szaltó után, rávesz arra téged, hogy ne menj el olyan hamar, hogy biztosan lábra tudjon téged állítani. Ezért nem volt nálam a ruhám. Láttam, hogy milyen boldog vagy Mattheoval, és nem akartam, hogy ezt elrontsa nektek. Tudtam, hogy annak ellenére, amilyen szemét voltam veled, segíteni fogsz, mivel ez nagyon fontos neked. Sajnálom. - hadarta el nekem. Meglepett, hogy ilyet tett értem. Én se viselkedtem vele kedvesen.

- Sajnálom! - csak ennyit tudtam kinyögni. Nem gondoltam, hogy ez állt mögötte.

- Nem. Én sajnálom. Nem érdemelted meg, hogy így bánjak veled. És Mark pedig...- legördült egy könycsepp az arcán. 

- Ő egy igazi seggfej. Nem érdemelt meg téged. Mindig is látszott rajta, hogy ő ilyen. Elsem tudom képzelni, hogy emiatt utáltalak meg.

- Bele se merek gondolni mi lett volna, ha ez az egész folytatódott volna. Mi még mindig utálnánk egymást. 

- Újra barátok? - kérdeztem. Féltem a választól, de hamar megnyugodtam, úgyanis egy ölelésbe húzott, amit én rögtön viszonoztam. - Legutoljára akkor láttanlak sírni, amikor Anyukád eltiltott a csokitól mert félt, hogy elhízol. - nevettem, és ő is. Ez volt életem legjobb, legrosszabb, de egyszerűen a legfurább estélye.

Sose fogom elfelejteni.

***

- Van kedved nálunk aludni? - kérdezte egy kicsit idegesen.

- Nem zavarok?

- Egyáltalán nem. - na ez, tényleg fura.

- Akkor szivesen maradok! - mondtam mosolyogva. A bennem lévő kételkedést próbáltam elnyomni, amennyire csak tudtam.