Kannibál fiú

12.

„- Antibiotikum, fájdalom csillapítóval. - sorolja. Hiába ő az aneszteziológus, nem én. Persze én is értek a gyógyszereléshez, de azért az arányokat ő pontosabban tudja.

- Oké ez kész. Ébreszd Zay. - ülök vissza fáradtan a kicsi mellé. Hideg kezét a tenyerembe fogom, az ujjait egyenként puszilgatom végig. Azt hiszem beleszerettem a szép szemeibe a kedves mosolyába és úgy az egész lényébe. „

Sőt nem hiszem, tudom hogy beleszerettem. Hiszen egy ilyen kedves és jószívű embert mint ő csak szeretni lehet. Fáradtan dörzsölöm meg a homlokomat fél kézzel, míg a másikkal még mindig az ő kezét szorongatom. Óvatosan teszem le az asztalra, fel kell álljak és kicsit meg kell magamat mozgassam. Az elmúlt napok nagyon kimerítőek voltak és nem csak nekem neki is. Egy kiadós alvás mindkettőnkre nagyon rá fog férni. Ahogy felállok érzem, hogy minden tagom fáj.  Olyan helyeken is érzem a testemet, ahol azt sem tudtam hogy van rajtam izom. Koszos vagyok és szőrős még saját magamtól is hányingerem van. Tuti amint felébred a szépszemű az első dolgom lesz, hogy fürdeni megyek vele együtt.

- Kicsit kimegyek a levegőre, addig figyeled? Ha ébredezik azonnal szólj Zayn, mert biztos nagyon meg lesz ijedve. - szólók a halkan pakolászó fekete hajú felé. A választ meg sem várom már hátat is fordítok. Mindkettőjük tekintetét érzem a hátamon. Amint kiérek azonnal a korlátba kapaszkodva támasztom meg magamat. A lábaim lassan feladni készülnek. Nem sokáig élvezhetem a magányt és a tenger morajló hangját. Egy tenyér siklik végig a mezítelen hátamon.

- Nem fázol? Ne hozzak valami ruhát? - meg sem kell forduljak hogy tudjam kihez tartozik a hang. A fejemet megtámasztom a korláton, a hideg vas most különösen jól esik a homlokomnak.

- Nem köszönöm, de nagyon kedves tőled Ni. Halálosan fáradt vagyok. - nyiffantom el magamat.

- Azt elhiszem, és szerelmes. - kuncog. A fejemet felemelve nézek rá, vajon ezt miből szűrte le. Persze nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá.

- Ezt miből gondolod? - a szemöldököm megemelve pillantok fel a vigyorgó arcába.

- Hát drága barátom ismerlek pelenkás korunk óta. Soha nem néztél ilyen szemekkel egy partneredre sem. Pedig végig asszisztáltam pár kapcsolatodat. Nekem elhiheted, ha én mondom tuti így van. - böki meg a mellkasomat.

- Ki vagy te Niall? Szerelemdoktor vagy mi? Egyébként azt hiszem igazad van. Még sosem találkoztam ennyire kedves és tiszta emberrel mint Louis. Semmi rosszindulat vagy harag nincs benne. A mi világunk még nem rontotta el őt. Ezért is félek, talán nem volt jó ötlet őt ide hozni. Mármint persze kellett, hiszen az övéi az életét akarták de akkor is na!

- Nem igazán értelek Harry, szereted őt. Valószínűleg ő is téged, ugye?

- Igen, azt hiszem. De Niall az is lehet, hogy csak azért mert mást nem ismer rajtam kívül én mentettem meg. Talán hálából, igazán nem tudom. Bizonytalan vagyok. Nincsenek papírjai, nem járt iskolába, nem tud írni olvasni. Fogalmam sincs mihez kezdhetnék itt vele. - hajtom vissza a fejemet és szenvedek tovább a gondolataimmal.

- Tudod te is, hogy nincs olyan probléma amit nem tudnál megoldani. Amiket mondtál az nem gond. Nem attól jó vagy rossz valaki, hogy milyen iskolába járt vagy mennyit tanult. Szerintem még az sem, hogy tud-e írni vagy olvasni. Azért mert valakinek van diplomája attól még lehet egy szar utolsó alak és ezt te is tudod jól. Ezek szinte csak külsőségek. - sorolja és igen ebben teljesen igaza van.