Kannibál fiú

25.

„- Emlékeztek amikor megműtöttük Louis- t a hajón? - kérdezi halkan. Bár most fogalmam sincs, hogy jön ez ide.

- Persze! Melyikünk ne emlékezne arra a csodás napra. - morogja az első ülésről Zayn, hiszen neki vannak a legfájdalmasabb emlékei.

- Igen az tényleg csodás volt és vicces. Mert téged harapott meg és be voltál szarva, hogy meg fog enni. - neveti el magát Liam, és igen ennyi idő távlatából ez valóban vicces.

- Na ja. Láttátok volna, hogy hogyan törölgette utána a nyelvét, Zayn husikája nem ízlett neki. Azóta is mindig fincsi falatnak szólít téged. - mosolyodom el most már én is, hiszen igen ez egy nagyon emlékezetes pillanat volt. Az út további része csendben telik, mindenki magában emlékezik az első pillanatokra az első napokra. Akármit is mondott, vagy tett Louis én akkor is, azóta is szeretem őt."

Az eddig eltelt napok, nem szóltak másról csak a túlélésről mindannyiunk számára. Ettünk, aludtunk, már amikor sikerült. Történeteket meséltünk Louis -ról. Vagyis inkább a többiek meséltek, én meg hallgattam őket elmerülve az emlékekbe. Minden egyes nap felhívtam a kórházat. De mindig csak azt a választ kaptam, hogy az állapota változatlan. Hol kicsit jobb, hol kicsit rosszabb. Ami végül is jó, mert nem romlott és már ez is egy nagyon jó hír. Sosem vagyok egyedül, a srácok nem hagynak. Mindig van velem valaki, hogy legyen kihez szólni. Bár sok mondanivalóm nincsen. Most éppen Nial készít egy szendvicset, ha ő van velem akkor mindig ennem kell valamit. Tegnap a doktornő azt mondta, hogy holnap ha Lou értékei így maradnak akkor megpróbálják őt levenni a lélegeztetőgépről. Ez csak azért ijesztő, mert ha ő pillanatnyilag jól lesz nem lesz szüksége a lélegeztető gépre, akkor azt másnak adják. Ha az állapota rosszabbra fordul, talán nem lesz elérhető készülék. Azért félek és rettegek, mert láttam ilyet a mi kórházunkban is. És a beteg meghalt mert nem tudtuk visszatenni a lélegeztetőgépre. De most bíznom kell az orvosokban és az ő szakértelmükben. Megbeszéltük, hogy holnap délután meglátogathatom őt.

- Harry kérsz valamit inni? - kiabál ki a szőke a konyhából.

- Igen köszi, valami gyümölcslevet légyszíves. - válaszolom és ezzel kis is húz a világomból amibe belesüllyedtem.

- Tudod szerintem nem rossz ötlet visszamenni a szigetre. Csak azt kellene kitalálni hogyan, hiszen Louis apja meg akart benneteket ölni. - mondja, miközben a kezembe nyomja a poharat és a tányért két hatalmas szendviccsel a tetején.

- Ja, arra gondoltam meg kellene próbáljak vele beszélni. Már sikerült kideríteni, hogy Anglia fennhatósága alá tartozik. A mellette lévő szigetcsoporton van egy kisebb város, felhívtam az ottani rendőrkapitányságot. Elmondtam mit szeretnék és azt mondták megpróbálnak valamit tenni az ügy érdekében. Bármelyik nap érkezhet az e-mail. A férfi akivel beszéltem nagyon készséges volt mondta, hogy ismer valakit aki talán beszéli a nyelvüket.

- És hogyan tervezted vagy - vagy mégis hogyan gondoltad ezt az egészet? - telepszik le velem szembe a szőnyegre, majd a lábait törökülésbe húzza.

- Hát gondoltam felajánlhatnék a főnöknek vagy törzsi vezetőnek vagy mit tudom én. Szóval Lou apjának egy egyezséget. Hogy amennyiben megengedi, hogy a szigeten éljünk, úgy én ellátnám a betegeket vagy sérülteket a faluban.

- És ez miért lenne jó Louis apjának? Mármint érted? Szóval eddig is ha bármi bajuk volt meg tudták oldani.

- Nem tudom, igazából csak egy ötlet, ehhez beszélnem kellene vele. - mondom ki hangosan amire gondolok és tényleg erre nem tudom a jó választ. Csak reménykedhetek benne, hogy Louis apja megtűrne minket a szigeten még akkor is ha távol lennénk a falutól.

- A részletekbe még annyira nem gondoltam bele. Ahogy abba sem hogyan intézzem. Mert én személyesen szeretnék menni, de Lou -t sem szeretném itt hagyni egyedül. - gondolkodok hangosan két falat között.

- Szerintem te menj nyugodtan. Valaki biztos elkísér. Bármelyikünk veled menne. Mondjuk én, és akkor Zayn meg Liam itt tud maradni a kannibáloddal. - áll fel mosolyogva.

- Nem tudom Ni, ez kedves tőled. Mármint mindannyiiótoktól. Viszont nem várhatom el, hogy olyan messze el gyere csak az én kedvemért és kockáztasd az életedet.

- Oh ugyan már, jó kis buli lesz. Tudok gyorsan futni. Meg viszem a bicskámat, vagy bors sprayt. Megoldjuk Harry, közösen megoldjuk. - veregeti meg a vállamat, majd összeszedve a tányérokat vissza viszi a konyhába.

- Majd, most nem. Előbb szeretném ha Louis jobban lenne. Vele is meg kell beszéljem. Lehet nem is akarná, hogy vele menjek. - állok fel a kanapéról és sétálok Nial után a konyhába. Az ajtónak támaszkodva nézem ahogy pakolászik.

- Igen ez érthető. Még mindig nem akarsz „arról" beszélni? - mutat idézőjelet az ujjaival.

- Nem, azt hiszem teljesen lényegtelen. - hajtom le a fejem, nem akarom, hogy lássa az arcomat.

- Én viszont szeretnék veled beszélni valamiről. Csak kicsit kínos nekem. - sétál el mellettem vissza egészen a nappaliba. A tekintetemmel követem őt, addig míg le nem ül az egyik fotelba. Végül hatalmas sóhajjal indulok utána. Semmi kedvem a lelki beszélgetésekhez, most nem.

- Miről akarsz beszélni? - támasztom meg a fejem a térdeimen, és nagyon remélem nem az én nemi életemet akarja kitárgyalni.

- Emlékszel amikor a hajón voltunk, vagyis amikor te újra ...áá,ccc ez olyan ciki nekem. - kezdi de nem fejezi be csak a fejét hátra hajtva láthatóan szenved.

- Emlékszem csak nem értem mire gondolsz. Arra amikor rájöttem, hogy össze jöttél Z -vel?

- Igen arra. Ha nem haragszol nem néznék rád. - mondja vigyorogva. Most már én is lazítok a feszült testtartásomon. Ezek szerint nem én és Louis leszünk a téma.

- Nem, semmi gond. Mond nyugodtan ha neked úgy jobb.

- Nekem ő az első, mármint férfi az életemben. Ő volt az első szexuálisan is. Vagyis voltak előtte mások, de csajok. Érted? - de fel sem néz én pedig csak bólintok.

- Nos, ő olyan top és mindig is az volt. És én is, hiszen a nőkkel alapvetően az vagy. Viszont először mi nem tudtuk eldönteni. Zayn -ből sosem nézném ki hogy vállalná a bottom szerepet. Én meg féltem tőle és ki sem akartam próbálni. Hosszú ideig rettegtem, meg nem is ment. - ennél a pontnál emeli fel a fejét és néz rám. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi a történet alakulására. De már értem miért hozta fel a témát. A számat elhúzva fordítom el a fejemet.

- Aha és ezt most találtad ki vagy?

- Nem, ez tényleg így volt. Megoldódott. Beszéltem Louis -val. Elmondta. Kérlek ne haragudj rá emiatt.

- Nem haragszom, se rá sem rád. Mit akarsz ebből az egészből kihozni? - fordítom vissza a fejemet.

- Csak annyit, hogy nem szabad feladni. Nekünk sem ment. Nem fizikálisan volt a probléma, lelkileg. Nagyon sok türelemre volt szükségünk hozzá és sokat beszélgettünk. Végül sikerült. Lou elmondta, hogy türelmetlen volt és téged hibáztatott. Ezért mondtam neked, hogy ne add fel. Szeret téged, csak rosszul fejezte ki magát.

- Most nagyon nehéz ebben hinnem, remélem ezt azért megérted. Ja és ne felejtsük el azt sem, hogy hol találtuk meg. - állok fel a farmeromba bele törölve az izzadt tenyeremet.

- Biztos van rá ésszerű magyarázat. Várjuk meg míg felébred és tudtok beszélni. - szól utánam, mielőtt a további beszélgetéstől megkímélve magamat beérek a hálószobámba.

- Biztos van, mindenre van magyarázat. Csak nem biztos, hogy még van értelme megbeszélni. - suttogom miközben leülök az ágyam szélére.