Kannibál fiú

9.

„Legnagyobb meglepetésemre az öreg beleegyezik és a kíséretével együtt távozik. Amint kiérnek a sátorból Louis térdre rogyik és átadja magát a kétségbeesett zokogásnak. A kezeimet kioldva térdelek mellé a vállait át fogva."

- Cssss ne sírj, ki kell találjuk mit tegyünk. Lou, ha kell világosban induljunk. Most úgyis mindenki el van foglalva a bulival. - simogatom a vállát, a hátát. Mikor megnyugszik csak akkor néz fel kék szemei duzzadtak és vörösek. Ez viszont nem akadályoz meg, hogy ne az ajkaival legyek elfoglalva.

- De világosban veszélyesebb menni. Te nem ismerni az erdő, lassabban tud haladni. Én félni HarryStyles, mi lenni ha minket elfogni. Lou nem akar halott lenni. - hüppögi még mindig, a sírástól és a csók okozta levegő hiánytól.

- Figyelj töpörtyűm nincs más választásunk, indulni kell most. Majd te vezetsz, én bízom benned! - nézek a szemeibe és hiába akartam meggyőzni magamat az elmúlt két nap során nem ment. Beleszerettem, még akkor is ha ezt soha nem hinném magamról. Vagy hittem volna valaha is.

- Bízol bennem? Biztos? Még akkor is, ha én meg akar téged enni?

- Még akkor is. Nem tudnál engem megenni Lou, tudom érzem. Te más vagy. - súgom az ajkaira. Megszerettem ez nem vitás, ki kell őt innen vigyem.

- Azért ebben nem lenni te annyira biztos. - nyalogatja meg az ajkait, de már tényleg nem tudom komolyan venni a fenyegetést. Csak azt, amit ezzel a tettével kivált belőlem. Feltápászkodik, majd a cuccai között keresgél. Valami táska szerűséget vagy mit, kíváncsian figyelem ahogy összeszed pár dolgot. Végül az ingemet és a papucsomat belegyűri a kezében tartott szütyőbe. Majd felém nyújtja, a kezembe fogom a bőrből készült táskát. Egyelőre nem értem minek visszük ezt magunkal. Mert oké, hogy a kedvenc ingem, de jelen helyzetben pont leszarom.

- Ez kelleni fog, ebbe tenni bundást. Én most kimenni, megnéz mit csinálnak. Louis siet vissza hozzád. - könnyes szomorú szemekkel néz az arcomba. - Te itt hagyni engem? Mire én visszajönni te nem lenni itt? - kérdezi félve. Szegény most biztos ezt hiszi, de ez meg sem fordult a fejemben. Szoros ölelésbe vonom, érzem ahogy halványan reszket.

- Nem Louis nem tudnálak itt hagyni. Már nem és nem is akarlak. Azt is kitaláltam hogyan fogsz tudni boldogulni az én világomban. Ezt később megbeszéljük. Siess vissza hozzám én kannibálfiúm, itt foglak várni. - nyomok egy puszit a homokára. Vissza sem néz, csak sietős léptekkel hagyja el a sátrat. Addig előszedem Sky -t, remélem jó hangulata lesz a művésznőnek. Nem ellenkezik amikor megpróbálom a szütyőbe tuszkolni a testét. Persze egy dekát sem fogyott mióta itt vagyunk. Louis minden vacsorakor hoz neki valami finom falatot. Hosszú percek telnek el míg várakozom, talán egy óra is. Lehet hogy nem jön vissza? Vagy őt is elkapták, bántják? Idegesen már- már kétségbe esve sétálok le és fel a macskás hátizsákkal a kezemben, Sky -nak éppen csak a feje lóg ki belőle. A léptek közelednek, nem tudhatom hogy Louis -hoz tartoznak - e.

- Ígérem cicus most utoljára teszlek be. - suttogom mielőtt lecsuknám a ládát. Majd gyorsan az oszlophoz kötözöm magamat. Levegőt alig merek venni, de mikor meglátom az édes kócos fejet egy hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat. Azonnal elém lép és átölel, valószínű látta a rémült tekintetemet.

- Féltem. - vinnyogom el magamat. Azért nekem sem sikerül mindig a kemény férfit mutatni.

- Nem kell, Louis már itt lenni. Menni kell nekünk, gyorsan. - suttogja, majd a sátor másik végéhez lép és egy egyszerű mozdulattal hasítja fel az oldalát.

- Most itt kell kimenni a másik irány nem jó nekünk. Ott sokan vannak. - motyogja, felkapom Sky -t és hangtalanul veszem a hátamra. Majd Louis követve indulok meg, persze a hátsóját semmi nem fedi, de most ki kell zárjam a gondolataimat.

- Nem nézni Lou popiját, HarryStyles megint kanos lenni. Most nincs idő huncutkodni. - vigyorog hátra, pedig a szemeiből látom nem is volna ellenére.

- Oké bocsi, de faszállítóan nézel ki és én kurvára kívánlak. Még ebben a kibaszott helyzetben is. - közben, figyelem hova lép mit hogyan csinál. Hangtalanul érünk be a sűrű dzsungelba. Vállam felett pillantok csak hátra, eddig úgy tűnik sima ügy lesz ez.

- Nem nézni hátra, jönni. Egy darabig még nem venni észre mi. Ha szerencsénk van csak órákkal később tudni meg, de akkor mi már messze járni.

- Rendben értem. Te vagy a főnök. - válaszolom némi incselkedéssel a hangomban, célozva arra amit mondott.

- Na ná, mert te olyan vagy mint egy lány. Úgy is nézel ki. - kacsint hátra. Azért ehhez lenne még szavam, nem most majd!

- Mennyi idő míg oda érünk? - közben el elbotlok néhány ágban, de még időben szedem magamat össze hogy ne essek el.

- Talán mikor a nap feljönni. Most még nem állhatunk meg. Sokat kell mennünk, remélem bírni fogja a lábad. Bár elég csenevész, talán mégis kajának való vagy. - köpni nyelni nem tudok. Azért bennem van a félsz még a történtek után is, mi van ha csak magának akar? Mármint kajának.

- Levegőt venni husikám, mert így megfulladni te. Akkor az életben nem érünk a partra.

- Mondd csak Louis? Ahová most tartunk onnan cipeltetek el? Hány napot voltam mégis a faluban? - ez valamiért szöget ütött a fejemben. Ennyi ideig egy hatalmas jachtot őrizetlenül hagyni. Mert igaz hogy a többiek ott vannak, de hát nem tudom. Csak remélem nem rabolták ki, vagy kötötték el. Velük együtt is el lehet lopni egy csodaszép hajót. Hiszen nincsenek fegyvereik. Ja, és különben is városi gyerek mind egy szálig.

- Egy nap volt míg a faluba értünk, aztán egy míg ki voltál kötözve. Az akkor, várni számolni nem nagyon tud Louis jól.

- Öt. - vágom rá. A további úton már nem beszélgetünk, mindketten a gondolatainkba mélyedve baktatunk. Bár ez inkább olyan erőltetett menet féle. Igyekszem figyelni hová lépek, semmi hangulatom valami éles szúrós szart a talpamba kapni. Az ég is kezd szürkülni, szerintem már órák óta úton vagyunk. Nem mondom, hogy nem állnék meg pihenni, de nem lehet. Majd ha Louis azt mondja, én semmit nem tudok erről a világról, nem ismerem. Ő viszont ebbe nőtt fel. Egy kisebb sziklás részhez érünk. Lou hirtelen merevedik meg előttem, persze majdnem bele is ütközöm. Nem mozdul csak fülel és figyel.