Kannibál fiú

15.

"Megérdemli, hogy boldog legyen, megtapasztalhasson mindent, amit csak szeretne. Bár egészen biztos lesz nehézségek, de úgy érzem együtt, képesek leszünk túllendülni rajta. Valahogy szeretném a rokonait megtalálni, az Édesanyjának biztosan élnek Angliában felmenői. Szülők, testvérek esetleg. Na ha én is kialszom magamat, akkor kitalálom, hogy hogyan tovább. Mindenesetre egészen biztos nem engedem el az én drága kannibál fiúmat. Olyan érzés mintha már nagyon régóta ismerném őt, ő a másik felem. A lelkem egy része, az életem része. Azt hiszem, szerelmes vagyok, szeretem őt. Miközben egyre szorosabban ölelem, arcomat a puha nyakába fúrva nyom el az álom. „

Megvan az - az érzés, hogy nem aludtam ki magamat! A kabinom ablakán nem látok ki eléggé ahhoz megállapítsam mennyi idő lehet. Na nem mintha jól esne a szemeimet kinyitnom, még azok is fájnak. Valamint óra sincs a közelemben. Bár akkor sem pillantottam az órára amikor lefeküdtünk. Óvatosan fordulok oldalra nehogy meglökjem Lou vállát. Meglepődőm mert üres az ágy vagyis nem teljesen, én itt vagyok. Biztos kiment a mosdóba, addig visszahunyom a szememet. Elaludni viszont nem tudok, valami fura érzés lesz rajtam úrrá. Kicsit fészkelődöm végül inkább utána nézek merre lehet a drága. Kitotyogok a mosdóig, minden egyes porcikám fáj. Borzasztó izomlázam van. Viszont Louis nincs a helyiségben, visszafordulok a szobába, hogy körül tudjak nézni. Az infúziós állvány itt van, egyedül nem hiszem hogy ki tudta magából szedni. Érdekes, nagyon érdekes. A gyomromban a fura érzéssel szedem a lábaimat kifelé, muszáj megkeressem. Aggódóm. A nappaliban a Zayn és Liam beszélgetnek, Niall a konyhában főz valamit. A jöttömre kapják fel a fejüket.

- Halihó, máris felkeltetek? - kérdezik szinte egyszere.

- Nem, nem igazán. Vagyis, de felébredtünk. Nem láttátok Louis - t?

- Utoljára akkor amikor megharapott és magatokra hagytunk. De azért nem akkora ez a hajó, hogy el tudjon tűnni. - válaszol Zayn. Én meg egyre idegesebb vagyok, Liam csak gyanúsan vigyorog. Arcán szinte már a kárörvendés, de szerencsére nem szólal meg.

- Segítesz megkeresni? Megyek megnézem a felső szintet, te indulj el lentre. A tatnál találkozunk, ti maradjatok itt ha visszajönne ide. - szólok Zayn felé, majd egy köszit mormolok és már el is indulok amerre megbeszéltük. Nagyon remélem, hogy csak kijött a kicsike levegőzni és nem csinált semmi butaságot. Egy szál alsóban és a köntösömben nem kellemes a kinti hőmérséklet most így kialvatlanul. Minden egyes tagom sajog, de szedem a lábaimat amennyire csak tudom. Szerencsére azért nem hosszú a hajó, de sok a helyiség. Mindenhová bekukkantok, talán megijedt Louis és elbújt. Egyre idegesebb vagyok, féltem őt nagyon. Lassan a dokkolóhoz érek ahol meg is pillantom azt akit keresek. Mivel nagyon a szélén áll, szólni nem merek hozzá. Nehogy megijesszem és a vízbe essen. Lelassítom a lépteimet és amennyire csak tudok csendesen lopakodom a közelébe.

- Lou? - suttogom a nevét, mert hangosabban beszélni nem merek. - Mit csinálsz itt? - kérdezem. Várva, hogy talán megfordul, de nem. Csak áll tovább lehajtott fejjel.

- Én úgy gondol, hogy visszamegy. Louis nem ide való. - motyogja végül, s közben a szigetet nézni ahonnan elhoztam. Sejtem mi járhat a fejében, hiszen erről már beszéltünk.

- Hogyan tervezed ezt kicsi? A vállad sérült, úszni így nem tudsz. Meg különben is ott a halál vár rád édesem. - a könnyem is kicsordul hiszen nem akarom őt elveszíteni.

- Én nem maradhatok itt HarryStyles, fertőző vagyok és beteg és undorító koszos. Meg - meg én buta is, nem tudni írni, meg olvasódni sem. Nem járni iskola. Meg van nekem csomó betegség és az neked nem jó mert, mert te nagyon beteg leszel Louis -tól. - halkul el a mondandója végén, aprókat lépve érek a közelébe.