Kannibál fiú

10.

„Nem mondom, hogy nem állnék meg pihenni, de nem lehet. Majd ha Louis azt mondja, én semmit nem tudok erről a világról, nem ismerem. Ő viszont ebben nőtt fel. Egy kisebb sziklás részhez érünk. Lou hirtelen merevedik meg előttem, persze majdnem bele is ütközöm. Nem mozdul csak fülel és figyel."

- Itt van víz tudunk inni, kicsit pihenünk. Nem sokat, még beérhetnek. - motyogja majd újra megindul. A forrást meglelve, markából kortyol nagyokat. Fáradtan ülök le az egyik kőre, nem gondoltam volna induláskor, hogy ilyen nehéz lesz. Ha tehetném biztos elaludnék ülve, fáradt vagyok és álmos. Közben a nap teljesen lement és csak a sötétség vesz minket körbe. Kicsit sem ijesztő á dehogy! De semmiért nem vallanám be, hogy be vagyok tojva.

- Most így hogyan megyünk tovább Lou? - reménykedve nézek fel rá, ő nem ült le fölöttem ácsorog.

- Egy darabig még muszáj Husikám. - hajol közel, szinte már egymás szájából vesszük a levegőt. A csókja a nyelve simogatása eláraszt valamiféle nyugalommal. Hihetetlen milyen hatással van rám, a lábait ölelve húzom közelebb.

- Annyira finom vagy. - suttogom. Kezeim felsiklanak a formás hátsójára, mire csak belenyög az érintésbe.

- Most nem lehet nekünk ezt csinálni, menni kell. - hangja szomorú. Igazából nem tudom, hogy amiatt hogy nem folytatjuk egymás szeretgetését vagy, hogy el kell hagyni a szülőföldjét. Megkérdezni nem merem, félek a választól. Kivonja magát az ölelésből és a sötét erdő felé veszi az irány. Nincs más választásom mint követni őt. Most a kezét nyújtja felém, ujjainkat összekulcsolva haladunk.

*

Neszezésre nyitom ki a szemeimet, és a lágy érintésekre az arcomon. A gyönyörű kék szempár egészen közel hajolva néz, elveszve a tekintetében bámulok. Hirtelen fel sem fogom hol vagyok és milyen helyzetben.

- Mindjárt felkel a nap, indulni kell HarryStyles. Már nincs sok messze. - motyogja és már el is távolodik tőlem, tekintete fájdalmasan szomorú. Nagyon remélem, most a szabadságtól pár méterre nem gondolja meg magát. Fáradtan nyújtóztatom ki a tagjaimat, amik hatalmas ropogások közepette jelzik nem esett nekik jól a fekvőhely. Kicsit szédelegve már az éhségtől sikerült talpra küzdenem magamat. Fáradt vagyok és fáj mindenem, s ahogy a kicsikét elnézem ő sem érzi magát fényesen. Abban is biztos vagyok egy szemhunyásnyit sem aludt, szomorú kék csodái alatt hatalmas karikák.

- Lou aludtál valamennyit? - kérdezem csendesen, fejét elfordítva csak megrázza, pont ahogy sejtettem. A vállát megérintve húzom magamhoz, kell a meleg ölelése érezni akarom, hogy velem van még a lelke. - Meggondoltad magad? - nem válaszol csak lehajtott fejjel elindul, követem hát hogyne tenném. Viszont, hogy nem válaszolt abból már tudom a válaszát. Nem kérdezősködnöm többet, valahogy meg kell győzzem nem hagyom itt. Nem hagyhatom, itt a biztos halál vár rá. Elveszíteni meg nem akarom. Lehet ez önző dolognak tűnik, de nem tudok mit tenni. Az érzéseim túl nőttek rajtam. Ha nem fenyegetne az életveszély én maradnék itt vele. Talán még egy órát sétálunk amikor végre meghallom az óceán moraját, majd magát a vizet is látom. Louis megáll mellettem és csak néz, a vállait átölelve veszünk el a felkelő nap szépségében.

- Sosem láttam még ehhez foghatót. - súgom a fülébe és meg is puszilgatom.

- Menned kell Harry. Hamarosan beérnek minket, egész éjjel követtek. - a fejemet rá kapom és szembe fordulok vele. Szemeiben könnyek csillognak, már értem miért volt szótlan, miért nem válaszolt. Csak állok elveszve az azúr kék szemekben, az arcomon legördül az első könnycsepp.

- Nem Louis, nem hagylak itt. Kérlek ne csináld ezt. Tudom, hogy nehéz, hogy fáj a szíved. Hiszen ez az otthonod, itt születtél. Nem maradhatsz, megölnek. Kérlek.

- Bizonyára ez fog történni HarryStyles, de ez az én sorsom. Menj, ne tedd nehezebbé. - a pityergésem masszív zokogássá alakul, csak szorítom őt, a szívem másik felét.

- Inkább maradok, nélküled nem akarok többé élni. Kellesz nekem Lou, szeretlek. Gyere velem, mindent megteszek. Megvédelek bármitől amitől csak kell. Ha kell új popsit csinálok neked. Pedig a mostani is csodás, imádom. Ahogy minden egyes porcikádat.

- Te szeretsz engem? Szerelemmel szeretsz? - a tekintetét egy pillanatra sem engedem el. A lelkembe invitálom a szívembe. Bele kell, hogy lásson, hogy higgyen nekem.

- Igen szerelemmel, ahogy egy nő szeretheti a férjét vagy mit tudom én. Szerelmes vagyok a tekintetedbe a hajadba, az édes ajkaidba. A lelkedbe, testedbe egyaránt. Te vagy a másik felem az én édes kannibál fiúm, nem tudlak itt hagyni, nem akarlak. - nyüszítem már fájdalmamban. Fejünket egyszerre kapjuk az erdő felé, ahonnan a hangok érkeznek. Louis nem szól egy szót sem csak megragadja a karomat. Rohanunk a partra egy sziklás részhez, ahonnan egy pofás kis csónak szerűséget húz elő. Visszanézve látom amint előfutnak a falubeliek az erdőből. Kész szerencse, hogy nem ismerik a fegyvereket, és nincs is nekik. Mert egész biztos tüzelnének ránk. Így csak a dárdákat hajigálják aminek azért nem olyan nagy a hajítótávolsága. Sajnos egyre közelebb érnek. Riadtan fordulok vissza Louis felé, aki már vízre is löki a kicsike csónakot.

- Ugorj be gyorsan. - utasít, de nélküle eszemben sincs.

- Nélküled nem! - kiálltom túl, az érkezők óbégatását és felé nyújtom a kezemet.

- Valahogy vízre kell lökjük. - pillant fel rám, végül ha nem is akarok, de csak bele mászok és megragadom az evező szerűséget. A népek meg már a nyilaikat is használják. A gyomrom remeg az idegtől, folyamatosan az érkezőkőn tartom a szemet ahogy Lou tolja a vízben a csónakot. A következő pillanatban fájdalmasan felkiállt, majd egyik kezével fogja a vállát. Az ujjai közül vérvörös folyadék szabadul ki. Azonnal lereagálom és az sem érdekel, ha bele borulok a vízbe. A másik karjánál fogva próbálom felhúzni a csónakba. Fájdalmasan nyöszörög, végül sikerül a derekába kapaszkodva berántani a csónakba. Ezek a dögök viszont nem hagyják annyiban még a vízbe is követnek minket. Felkapva a lapátot, kezdek roham tempóban a jacht felé evezni. Nincs olyan messze, de azért közel sem. Lou a vállát szorongatva nyöszörög, a szemeit sem nyitja ki. Ahogy elnézem nem fog tudni most segíteni nekem. Lövés dördül, ijedten rántom össze magamat. Hátra pillantva Niall -t látom a dokkoló hídon ácsorogni, a jelző pisztollyal a kezében. A kannibál banda ordibálva menekül a partra. Még pár méter és elérem a hajót, most áldom az eszemet, hogy unalmas óráimat az edzőteremben töltöttem. A kicsi kanibálom már lassan eszméleténél sincs, bőre szürke, rengeteg vért veszített. Mekkora szerencséje van a drágának, hogy egy orvosokkal tele hajóra viszem. Szívfájdalom nélkül nyilazták meg az övéi. Valahogy ki kell vegyük a testéből, a majdnem egy méteres idegen tárgyat, vagyis az íjat.

- Hajrá Styles már csak pár méter. - szurkolnak a barátaim. Liam - nek van a leghosszabb keze ő éri el előbb a csónakot és tartja amig kiszenvedem Louis -t a dokkolóra.

- Hol a faszba voltál? Ez kicsoda? - csak záporoznak a kérdések és legnagyobb meglepetésemre Zayn is itt van. Lekapom a hátamról a táskát és Sky -t kiengedem, rohan mintha tudná, hogy neki is futnia kell az életéért.

- Majd később elmondok mindent. Most segítsenek nagyon sok vért vesztett. Liam te készítsd elő a nappalit, Zayn te az orvosi ládákat. Niall te pedig indítsd ezt a szart menjünk távolabb. Ezek ember zabálók és ahogy elnézem bátrak. - pillantok a part felé, a kis mocskok a képesek úszva utánunk jönni. Felkapom az ernyedt testet és cipelem Liam után. Hallom ahogy a motor beindul, ez kicsit megnyugvással tölt el. Ahogy lepillantok a karjaimban lévőre, gyorsan felmérem az állapotát. A vállán érte a sérülés, elvileg fő szerevet nem érintett. Nagyon vérzik az tény, és talán nem lesz komoly következménye. Remélem!