𝙠𝙥𝙤𝙥 𝙨𝙩𝙤𝙧𝙞𝙚𝙨

enhypen

Tett, ez a szó rengeteg már megtörtént cselekedetet foglal magába.
Sok negatív és pozitív kapcsolódhat hozzá, neked mégis a legtöbb az utóbb említettből járt ki jobban. Talán ezért is tört ennyire össze a mai napon lett két éves esemény.

A boldogság behatárolhatatlan területén barangoltál mindig, rossznak aligha akadt nyoma, azok is a legkedvesebb rosszak voltak. Életed és szívednek talán a legkedvesebb emberét kellett elvesztened ennek a mámorba ejtő pozitívitás közepén.
Tavaszias, melegedő idő, öröm volt az ajkaidon mikor megláttad legjobb barátod, aki szinte a testvéred volt már. Legalábbis évek óta így beszéltetek egymásról hisz mióta csak éltek együtt nevelkedtetek fel, az utóbbi időben pedig kezdted azt érezni hogy a testvéries hangulat köztetek lehetne valami más is...
Bár ne tetted volna, lehet az élet követelőzésnek vélte és dühös lett rád, barátod, testvéred akár életed szerelme elhunyt. Többet nem vett levegőt, te sem akartál már.

-Gyere gyorsan - fogja meg kezed nevetve.
-De állj meg - rántottad vissza. - Úgy megváltoztál. - simítottál szabad kezeddel arcára lágyan, mire felkuncogott.
-Hát az lehet, de ne szokj hozzá. - mosolyodik el kissé keserűen.
-Mégis ezt hogyan érted?
-Semmi sem tart örökké. - nyom apró puszit ajkaidra.

Az ajtók csapódnak a mentők szirénaja töretlenül bocsátja ki magából az éles hangot, szinte már vérzik tőle a füled. Füst és szmog áramlik át rajtad egészen a tüdődig hatolva. Maró érzés miatt szemeid könnyeznek, lassan a fuldoklás veszi át a hatalmat feletted.
Két kar ragad meg majd kezd el kifelé rángatni.
Két karoddal fogod meg egyik kezét és az oldalát majd húzni kezded ki az égő lakásból. Köhög és fullad, az a rengeteg fullasztó füst ami tüdejébe jutott egyszerűen csak szenvedésre ítéli és ha nem jut időben jó kezekbe bele is halhat.
-Jake még egy kicsit bírd ki. Csak egy kicsit. - kiabáltad köhögve őt húzva az ajtó felé.
-T/N még egy kicsit bírd ki. Csak egy kicsit. - kiabálta köhögve téged húzva.
Egy hatalmas égő tetőléc zuhant egyenesen rád, lábaidat a talajnak szorítva és ruhádat égésre birva. A fiú fájdalmasan felkiáltott két köhögés között míg te sírva próbáltad valahogy kihúzni a rönk alól.
Két kezed alá nyúlva húzott Jake téged maga felé de megmozdulni sem tudtál, a tűz perzselte a bőröd ami minden zsigeredet végig szántotta. Egyre jobban terjedt fel a téged borító láng.
-Jöjjön kifelé - ragadta el tőled egy valószínűleg tűzoltó a fiút és ellenkezése ellenére kirángatta éppen időben ugyanis az egész tetőszerkezet rád zuhant. Felismerhetetlen volt az a szenvedő fájdalom.
Kinn a ház előtt pár méterre térdelve sírtál, fájt hogy Jaeyun a ház martalékává válik a szemeid előtt. Fájt látni szenvedni azt akit minden és mindenkinél jobban szerettél.

Lágy csókja érinti fedetlen vállad.
-Olyan eufórikus érzésem van.
-Nekem is, de veled mindig is az volt - bókolt Jake kacsintva.
-Ugyan, ne hazudj. - pirultál el legyintve.
-Neked a világért sem hazudnék. - sóhajtotta nyakadra majd lágyan megharapta.
-Akkor mond meg hogy miért van itt ilyen sötét - szorítottad erősen össze szemeid.
Nem szólt semmit. Néma, nyomasztó, de mégis hangos csend honolt.

Óriási levegő, vakító fény, őrült zihálás, heves szívverés és köhögés.
-Felébredt - szólalt meg egy kislány.
Hang nem jött ki ajkaimon pedig úgy megkérdezném hogy mi történt.
-Annyira örülök hogy látlak - csörget be egy nő az ajtón majd kezeimet óvatosan simogatni kezdte.
-Mi történt? - kérdeztem rá hallkan kis idő után.
-Öngyilkos akartál lenni.

Elkapott a felismerés.
Tudtam hogy Jake halott, tudtam hogy miatta akartam megtenni, csak vele akartam lenni újra.

Nem életem irománya, de valahogy csak megfogant ez a szösszenet.
Remélem azért tetszett nektek. Legyetek jók.

H.S