Gyűlöllek, de mégsem... Oikawa x Oc [Szüneteltetve]

13.rész

Már vagy három órája, hogy itt vagyok, de még mindig nem szabadulhatok innen. Az edző nem mondott semmi konkrétat, hogy meddig maradhatok, sőt szerintem még Iwaizumi-san-nak sem. Ha mondott volna, akkor valószínűleg már rég halott lennék.

Jelenleg mit csinál ez a barom? Csöndben, azt hiszem, elvan a szobájában és fekszik, mert mi mást tudna csinálni. A lábán ott a borogatás, és nem bírja ki, hogy ne mozduljon, de befenyítettem, hogyha nem bír magával, akkor kinyírom.

De ami még inkább zavar. Hogy nem hozta fel a tegnapi beszélgetésünket. Most vagy azt szeretné, hogy bűntudattal menjek oda elé és fejet hajtva a ,,Nagy Császár" előtt kérjek bocsánatot tőle, vagy megvárja, hogy én hozzam fel? Mégis mit képzel magáról ez a seggarc? Komolyan hazamegyek, ha így folytatja!

- Nana-chan~!- kiabált le a szobájából. – Éhes vagyok! Enni akarok!- komolyan, mint egy rossz 5 éves kisgyerek.

- Mit akarsz te még enni?- kiabáltam vissza neki. Habár nem kellene, hanem oda menni, de jól van. – Még csak háromnegyed tíz van, miért akarsz már is enni?

- Nana-chan, létsziii! Nem reggeliztem eleget!

- Hát ezt beszoptad, mert maximum egy óra fele eszel!

- Akkor le megyek magam és eszek!

- Na azt próbáld meg te kis szaros!- kiabáltam erőteljesen. Ezek után biztos holnapra elmegy a hangom. – Hahjj...mond mit akarsz enni?- sóhajtottam beletörődéssel a hangomban.

- Egy kis kalácsot!- hallom, sőt, már látom magam előtt azt az örömteli vigyort a képén, amit legszívesebben letörölnék onnan.

- Jól van, hozom!- mentem a konyha felé, és kezdtem el kutakodni.

Na lássuk. Ott van a pulton egy kenyértartó, amibe nagyon remélem, hogy van legalább egy zacskó kalács. Oh, van benne! De jó! Ha nem is lenne, akkor val'szeg nem tudnék venni neki, sőt nem is akarnék. Minek? Egy ilyen idiótára, hülye volnék pénzt kidobni! Hah, tudod ki fog neki venni bármit is! Nem én, az biztos! Csak hogy feldobjuk egy kicsit a hangulatot, oda mentem a hűtőhöz és kivettem a vajat. Lássuk van-e valami lekvárszerű a hűtőben. Hm~! Nincs! B*szki! Se baj! Akkor csak vajasat kap. Ha pedig nem tetszik neki, akkor leerőszakolom a torkán!

Amint készen lettem felvittem neki egy tányér vajas kalácsot.

- Oikawa, itt van a kalácsod!- mentem oda hozzá.

- Köszi Nana-chan!- mosolygott kedvesen...már ha mondható kedvesnek az a vigyora, amit legszívesebben tényleg... - Nana-chan, minden oké?

- Ja persze! – csak most ölnélek meg, de kurvára! Miután odaadtam neki, kicseréltem a borogatását, csak belemártottam a rongyot a vízbe, ami ott volt egy nagy tálban, és kicsavartam a rongyot, majd visszatettem a sérült lábára. A mostani viselkedése nem hagy nyugodni. Akkor felhozom én, ha Ő nem teszi meg, akkor én. – Jól van, nem bírom már ezt tovább, miért teszel úgy, mintha mi sem történt volna?- ültem mellette térdelve, Ő meg értetlenül nézett rám, nem mellesleg teli szájjal. – A tegnapi üzenetváltásunkról beszélek. Ne tegyél úgy, mintha nem emlékeznél, mert esküszöm, lenyakallak!

- Ja, az? Igazából nem törődöm vele. – válaszolta nemes egyszerűséggel. De ettől függetlenül még mindig furán viselkedik.

- Legalább a szemembe ne hazudj te barom!- förmedtem rá. – A legutolsó, amit írtál nekem, hogy ,,Rendben!". Az a ,,Rendben!" szócska nekem nagyon nem tetszett tegnap! Legalább azt mond meg, hogy megbántottalak-e téged, vagy nem!- még saját magamon is meglepődtem, hogy ezt kimondtam, pont előtte, mivel Oikawa is meglepve nézett rám, közben a szájában a kurva étel.