Gyűlöllek, de mégsem... Oikawa x Oc [Szüneteltetve]

3.rész

A csapatokat kiválasztottuk. Remek! Nem vagyunk egyenlő arányban, mivel mi többen vagyunk, de egyikünknek úgy is át kell mennie a csapatkapitánynak. Mondjuk éppen most kell kiválasztanunk, hogy ki legyen az, de ezek szerint nincs jelentkező.

- És mit szólnátok, ha Nana-chan lenne a kapitány?- szólt Yui. Voltam olyan jó fej és beválasztottam a csapatomba nehogy nekem már fangörcsöt kapjon, amint Oikawa közelében van. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, NEM, NEM VAGYOK FÉLTÉKENY, OKÉ? GYŰLÖLÖM ŐT!- Nagyon jó kapitánynak és talán nyerhetünk is!- folytatta tovább mondandóját. A többiek egyetértően bólogattak és mentek bele Yui ötletébe.

- Köszi Yui én is nagyon szeretlek,de ha már nincs jelentkező...rendben,leszek én, ha már senki nem akar. – egyeztem bele.

- Remek!- örvendezett barátnőm.

- Ha megvannak a kapitányok, szeretnék kérni két padot középre és kettőt a terem végébe, hogy akit kiütöttek, az tudjon hova menni! – szólalt meg a tanár úr. Ha ezt nem mondja, hülyén halok meg. Mindenki elkezdett berendezkedni és a csapatok is elhelyezkedtek. Miközben mentem a túloldalra, Oikawa jött velem szemben és így ,,szóltam" hozzá:

- Ennyire halálvágyad van Oikawa?- kérdeztem meg tőle.

- Hát~ ha a te kezed által halhatok meg az úgy nekem oké. – felelt a kérdésemre, miközben rám kacsintott. KOMOLYAN MONDOM, MÁR EZZEL A CSELEKEDETÉVEL ÉS VÁLASZÁVAL FELHÚZOTT.

- Ha ennyire játszani akarsz, akkor rendezzük le, mint kapitány a kapitánnyal!- mondtam neki magabiztosan.

- Benne vagyok. – egyezett bele és ment a mi térfelünkre. Én is így tettem.

- Rendben gyerekek. Kettő labdával játszunk, nem visszaállós, mert arra nincs időnk és a kapitányoknak két élete van! Kérdés, óhaj-sóhaj?- mindenki a fejét rázta. – Rendben. Akkor indulhat a játék!- sípolt és dobta be a szivacslabdákat.

A csapatagokat gyorsan kiütötték, még Iwaizumi-sant is, pedig ő Oikawa csapatában van, de hát ez is megesik egyszer az életben, nem? Mondjuk, az én csapatomat is gyorsan kiütötték és valami csoda folytán egyszerre ütöttük ki az utolsó embert is. A tanár úr sípolt. Hát ezek szerint jöhet a két kapitány. Gyorsan átszaladtunk a másik térfélre és mindkettőnk kapott egy-egy labdát. Igyekeztem eltalálni azt a BIZONYOS marhát és úgy tűnik sikerült...most az egyszer, ami tőlem ez sem mindennapi. De miután egyszer eltaláltam onnantól meg már nem sikerült. Mi a franc van velem? Ennyire elbíztam volna magam? Banyek, csak 0,5 másodpercre nem figyelek, mert én hülye pont oda szaladtam a labdáért ahol Oikawa is volt és eltalált. Na itt lett elegem. Nagyon felhúzott. Dobáltam azt a kibaszott labdát, de nem találtam el és bezzeg neki sikerült már MÁSODJÁRA is eltalálni, amit a bal combom szívott meg.

- VISSZAVÁGÓT KÖVETELEK!- ordítottam el magam. És valami olyat hallottam,aminek örülnöm kellett volna, de mégsem.

- KICSÖNGETTEK! A PADOKAT RAKJÁTOK VISSZA A HELYÉRE ÉS MENJETEK ÖLTÖZNI! A LÁNYOK MEHETNEK A FIÚK PEDIG SEGÍTENEK!- ordította a tanár,próbálkozván a csengőnél is hangosabbnak lenni, de mindenki felfogta.

- Gyere Nana-chan!- noszogatott Yui.

- Rendben. Megyek. Amúgy sincs kedvem tovább maradni és állni, mint a cövek.- mondtam és elindultam lehajtott fejjel és összefont karokkal a mellkasom előtt, de ettől függetlenül nem múlt el a dühöm. Jó,oké, tudom, hogy ez csak egy szimpla játék volt, de akkor miért akadtam fent ezen?

Miután beértünk az öltözőbe, leültem és elkezdtem levenni a felsőmet. Persze ugyanúgy látszik rajtam, hogy le vagyok törve.

- A BÜDÖS FRANCBA MÁR!- ordítom el magam.- KURVA ÉLETBE, HOGY ROHADNA KI A BELED OIKAWA! A FRANCÉRT KELL ÁLLANDÓAN BOSSZANTANOD! KOMOLYAN MONDOM, KÍVÁNOM, HOGY FULLADJ BELE EGY KANÁL VÍZBE!- álltam fel és ütöttem bele a falba, nem törődve azzal, hogy betörik vagy bárki is meghallja, csak had vezessem le valamin a stresszt.

- Nana-chan nyugi. Ez csak egy játék volt. Tudom, hogy bosszant Oikawa-san, de kérlek ezen ne húzd fel magad.- nyugtatgatott barátnőm. Nagyot sóhajtottam, hogy lenyugodjak,igaz nem segít sokat, de ez is valami.

- Igazad van. Bocsánat. Nem is értem,hogy miért dühöngök ezen. Ez még csak az első óra volt én meg...áhh, mindegy. Öltözzünk. - mondtam, majd folytattam tevékenységem. Yui egyetértően bólintott és ő is folytatta az öltözködést.

Miután végeztünk, mentünk volna az osztályteremhez, ha a tanár nem állítana meg minket.

- Katsuki beszédem van magával.- mondta. Öhm...hát oké, gondolom az előbbi kirohanásom miatt fogja most letépni a fejem.

- Menj Yui nyugodtan, mindjárt megyek én is.- mondtam drága barátnőmnek, aki bólintott majd már itt sem volt.

A tanár úr folytatta amit elkezdett.

- Mégis mit képzel magáról? Miért ordít és püföli a falat?- úgy tudtam,hogy emiatt jött. Ennyire ki hallatszódott volna? Komolyan, lassan a jövendő mondó leszek.

- Sajnálom tanár úr. Bal lábbal keltem és nem tehetek róla, de Oikawa az annyira idegesít. – kértem bocsánatot és próbáltam magam kimagyarázni.

- Ez nem mentség arra, hogy a falon vezesse le a dühöt. Órák után maradsz és te egyedül fogod feltörölni a testnevelés termet. Több ilyen kirohanás ne legyen. - szidott tovább. Hát legalább nem ordított.

- Rendben és még egyszer elnézést kérek. – törődtem bele és fogadtam el MEGINT a sorsomat.

- Helyes. Most pedig menjen dolgára!

Így is tettem. Amint felértem az osztályteremhez, egyből jött a kérdés Yui-tól, hogy mit akart. Én ezt természetesen elmeséltem neki,mert vagyok ilyen jó fej.

- Huhh..akkor nem történt semmi komolyabb baj. Legalább ennyivel megúsztad és hatalmas nagy mákod van.- mondta Yui.- Órák után úgy is menned kell a röpi klubba, nem? Gondolom majd szólni fog az edzőnek és majd úgy is elengedi a fiúkat.

- Te is olyan bátorító tudsz lenni. –mondtam egy kicsit flegmán. – Áhhjj...ne haragudj.- kértem gyorsan bocsánatot barátnőmtől.

- Semmi baj, már megszoktam. Ha nem is kértél volna bocsánatot e-nélkül is tudtam, hogy nem rosszból mondtad nekem. Ismerlek már,mint a rossz pénzt.

A második óránk az természetesen az irodalom. Ez számomra azaz ,,oké" tantárgy amit kevésbé utálok. Ehh..inkább az ,,elfogadhatók" közé tartozik. Az egész napom szinte maga a POKOL. Elkezdődött a második óra, amint a tanár nő megérkezett és mindenki a helyére ült. Én már rég leültem, hiszen a helyem az ablak felől az ötödik padsorban van.

Hahh..mindegy is.

Hamarosan úgy is vége lesz a napnak, azt mehetek takarítani a tesi termet. Ennél rosszabb már úgy sem lehet...vagy mégis?

Éééééss itt is lenne a harmadik rész. Egy picit össze csapottnak érzem, de azért remélem, hogy nektek-kedves olvasók- legalább tetszik. ^w^

Javította: