Gyűlöllek, de mégsem... Oikawa x Oc [Szüneteltetve]

16.rész

Valahogy nekem nem tetszik ez, hogy ez a kölyök itt tart engem, hogy beszélgessünk.

Most jelenpillanatban itt ülök vele szemben, a szobájában a földön és gyakorlatilag meg sem szólaltunk. Rossz ez a csend, de komolyan!

- Nos, öhm....nem is tudom, hogy hol kezdjem....- vakarta meg a tarkóját miközben kínosan vigyorgott.

- Ha nem tudod mit akarsz mondani, akkor ez az egész megbeszélősdi teljesen felesleges, úgyhogy értelme nincs itt mara-

- Tudod!- szakított félbe. – Amikor először megláttalak még amikor kisgyerek voltam, akartam veled játszani és beszélgetni is, de....- most miért hánytorgatja a múltat?

- Ez most honnan jött? Hallod velem te ne szórakozz!

- Nana-chan kérlek hallgass meg!

- Akkor térj már a lényegre!

- JÓL VAN, AKKOR KIMONDOM! MÁR KISKOROM ÓTA BELÉD VAGYOK ESVE!!!!!- kiabálta, amitől meg is ijedtem rendesen.

- És úgy akartad felkelteni a figyelmemet RÁD, hogy piszkáltál és megaláztál? És nem csak az óvodában, hanem még általánosban is?- förmedtem rá.

- Tudod, hogy szokott lenni ez a csajozási dolog, nem?

- Oh, persze, hogyne! Az oviban, ha egy fiúnak tetszik egy lány, akkor a haját húzogatják, általános iskolában pedig piszkálják! Ezzel felkelteni MAGUKRA a FIGYELMET!- mondtam flegmán.

- Igen így van, de nem kell flegmáznod! Nem tudnánk az életben egyszer normálisan beszélgetni, anélkül, hogy flegmán szólnál hozzám?

- Kérdésedben ott a válasz!- forgattam szemeimet. – Bocs, hogy nincs hozzád türelmem, meg úgy életkedvem nincs hallgatni téged a mai napon! Meg úgy unblock az év 365 napján! Már így is elvettél az életemből majdnem egy órát, szóval, ha megbocsátasz, én már távoznék is!

- Nana-chan kérlek várj már!- álltam volna fel, ha ő nem kap el a karomnál fogva, majd dőlünk lefele a földre. – Aucs!

- Bazdmeg!- szitkozódtam halkan. Baszki! Hogyan kerültünk ebbe a pozícióba? Én a földön, a hátamon fekve, ő meg felettem van négykézláb. – Hallod? Szállj le rólam, hadd menjek már haza!

- Még mit nem!- vágta rá a mondandóm után. – Így nem szöksz meg és talán meg is hallgatsz végre!

- Akkor térj már a lényegre kérlek, ne az időmet pazaroljad!

- Amúgy sem sietsz sehova, főleg nem ilyen hacukában, nem igaz?- bakker! Sajnos vagy nem sajnos, de igaza van....mára ki vagyok kérve a suliból és az öltözékem eléggé árulkodó, mint aki nem az iskolai egyenruháját viselné. Egy rövid ujjú fekete póló van rajtam és egy térdig érő farmer nadrág. Mivel tavasz van, azt jó idő van. – Sajnálom!

- Mit?- kérdeztem.

- Ami a múltban történt! Amit tettem veled! Ha tudtam volna, hogy ez lesz, hogy ilyen....ilyen...ilyen állapotba kerülsz, akkor nem piszkáltalak volna. Hülye voltam, tudom! Kis szaros gyerek voltam és már akkor is magammal, Iwa-chan-nal és a röplabdával törődtem és nem az érzéseiddel.

- Oikawa te....- néztem a barna szemeibe, amik kezdtek üvegesek lenni....sírni fog?- Ez attól még nem kifogás arra, hogy hülye voltál. Eleve nem is látunk a jövőbe, nem vagyunk jósok! Megtörtént! Nem tudunk változtatni rajta, de a gyűlöletem nem múlt el irántad és nem is fog!- mondtam normális hangnemben.

- Sajnálom!- csöpögött le egy könnycsepp a szeméből az arcomra. – Sajnálom Nana-chan! Nagyon sajnálom! Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom!

- Oikawa, kérlek ne sírj különben....én is...sírni fogok....- halkultam el a végére. Én is tudok nagyon érzelgős lenni, ami nem mindig gyakori. De Oikawa teljesen kifakadt és a könnyei már Niagara ként folytak le, néhol az arcomon éreztem azokat.