Száguldó🏎Szerelem💟

5. fejezet

💜Liliána💜

Azt hittem, nagyon álmos leszek egy ilyen mozgalmas nap után, de valahogy mégse sikerült elaludnom. Írtam a szüleimnek, hogy minden rendben, és hogy itt maradok a hotelben, ahol a Forma 1-esek is vannak. Persze a kis lábtörésemről nem számoltam be nekik, majd később úgyis megtudják.

Eléggé unatkozni kezdtem, mivel csak egy helyben ücsörögtem, és a telefonomon se tudtam már mit csinálni. Úgy döntöttem, lemegyek a szálloda éttermébe, mivel egy picit megéheztem, és az is jobb program mint itt ülni. Nagy nehezen feltápászkodtam a mankóim segítségével, majd kiléptem a szobából. Mivel a harmadik emeleten volt Pierre szobája, az étterem pedig a földszinten, rájöttem, hogy lejutnom oda talán nehezebb lesz, mint gondoltam. Felfelé lifttel jöttünk, viszont most nem láttam liftet sehol, csak a lépcsőt. Így hát nem volt sok választásom, elindultam lefelé. Nem volt egyszerű, mivel csak két kezem van, de nagy nehezen haladtam lefelé néhány fokot. Szomorúan vettem észre, hogy még nagyon sokszor néhány fok van hátra, ilyen tempóban pedig talán reggelre érek le. Úgy voltam vele, hogy akkor se fogok itt ácsorogni, szóval elindultam.

Épp a lépcsőkanyarnál próbáltam lépkedni, amikor hirtelen megbotlottam. Elég magas volt a lépcső, ijedtemben becsuktam a szemem. Meglepetten vettem észre, hogy nem estem le, mivel valaki még épp időben elkapott. Amikor kinyitottam a szemem egy 25 év körüli, nagyon magas fiút pillantottam meg.

-Miért nem a liftet használod?- kérdezte aranyosan mosolyogva.
-Nem tudom hol van...- szólaltam meg nehezen. Még mindig nagyon meg voltam ijedve, mivel azt hitten leesek és a másik lábam is eltöröm. Azonban kezdtem megnyugodni, mivel a fiú, aki elkapott nagyon kevdesen nézett rám és még mindig tartott. Egy kicsit nevetett azon, hogy nem találtam a liftet, de ezt elnézem neki.
-Hová szeretnél menni?- kérdezte.
-Az étterembe tartottam- mondtam.
-Segítek, menjünk le a második emeletre, aztán megmutatom, hol a lift- mondta segítőkészen.
-Köszönöm...- mondtam.

A fiú egyik kezébe vette a mankóimat, másikkal átkarolt, én a szabad kezemmel a lépcső korlátjában kapaszkodtam. Így sokkal könnyebb volt lemenni, gyorsan oda is értünk a lifthez. Igazából elég feltűnő az ajtaja, nem is tudom, hogy nem vettem észre.

-Köszönöm szépen, hogy segítettél! Innentől már boldogulok- mondtam.
-Szívesen veled megyek- mondta.
-Nem kell, biztos van sokkal jobb dolgod is...- mondtam. Nagyon kedves tőle, hogy le akar kísérni az étterembe, de őszintén szólva egy ilyen helyes fiúnak biztos van jobb programja is, mint engem kísérgetni...
-Ugyan, nem terveztem mást, csak szomorkodni a szobámban, ez pedig jobb programnak tűnik!- mondta. Nem tudtam, kérdezzem-e meg miért akar szomorkodni, mivel nem ismertem és nem is rám tartozik. De végül a kívancsiságom győzött.
-Miért akartál szomorkodni?- kérdeztem ahogy beléptünk a liftbe.
-A futam...- kezdett bele- a harmadik helyen voltam amikor ütköztem és kiestem- mondta szomorúan. Hát persze, tudhattam volna, hogy Forma 1-es! Valamiért csak Forma 1-esekkel futok össze...
-Ja, azt láttam... Sajnálom- mondtam. A futam alatt örültem Pierre második helyének, nem gondoltam bele, hogy valaki más meg pont lemaradt a dobogóról... Pláne valaki, aki ilyen kedves!
-Egyébként Liliána vagyok- mutatkoztam be.
-Esteban- monda egy mosollyal az arcán.

A lift leért a földszintre, mi pedig bementünk az étterembe. Egy asztalhoz ültünk, majd mindketten rendeltünk.
-Gyakran jársz futamokra?- kérdezte.
-Nem, ez az első amit láttam- válaszoltam.
-Akkor attól tartok nem jól mutatkoztam be ezzel a kieséssel...- mondta szomorúan.
-Ugyan! Nagyon ügyes voltál végig, akár nyerhettél is volna...- próbáltam vigasztalni. Őszintén szólva nem rá figyeltem a futam alatt, viszont ha olyan elöl volt, biztos ügyes.
-Gondolod?- csillant fel a szeme.
-Még szép! Majd legközelebb. Mikor is lesz legközelebb?- kérdeztem.
-Augusztus 28. A belga nagydíj- mondta- Remélem arra is eljössz, és meglátod, hogy tudok én győzni is- mondta félénken.
-Ha minden jól megy elmegyek arra is- mondtam. Pierre még nem hívott el, de miért ne akarná, hogy elmenjek?

Egy kis csend következett, mindketten ettünk. Majd Esteban törte meg a csendet.
-Mi történt a lábaddal? Csak nem leestél a lépcső?- kérdezte.
-Nem- kuncogtam- viszont semmi különös, csak egy kis biciklis baleset- mondtam. Már csak az hiányzik, hogy még egy pilóta dühös legyen Sebre... Miket is gondolok, ezt a fiút itt nem hiszem hogy érdekli mi van velem, miért érdekelné... Gyorsan témát váltottam.
-Milyen a város?- kérdeztem.
-Nagyon szép! Gondoltam rá, hogy ide kellene költözöm...- mondta- Te innen származol?
-Igen- bólogattam, erre talán még jobban felcsillant a szeme mint az előbb.
-Nyilván, gondolhattam volna...
-Tessék?- kérdeztem.
-A magyar lányok nagyon szépek, tudhattam volna, hogy magyar vagy!- mondta. Ezen fülig elvörösödtem. Lehet, csak azért mondja, mert kedves, eddig is olyan kedves volt... Nem kellene elhinnem, amikor nem igaz.
-Meg a kaja is jó- tette hozzá.
-Ez nem eléggé alapozza meg miért akarnál ide költözni... Biztos sokkal menőbb helyeken is jártál már- mondtam, majd megint témát akartam váltani, de ő gyorsabban válaszolt.
-Hát, azt hiszem mostmár, hogy megismerkedtünk, van még egy okom ideköltözni...- mondta visszafogottan mosolyogva. Az előbb azt hittem már nem lehet vörösebb a fejem, de talán mégis. Éreztem, hogy gyorsan terelnem kell a témát.
-Mióta versenyzel?- kérdeztem, miközben ittam egy kis jeges teát.
-Gyerekkorom óta, a Forma 1-ben mindenki korán kezd el versenyezni- válaszolt- te mivel foglalkozol?- kérdezte.
-Modell vagyok- mondtam, igaz még csak most kezdtem- de szeretnék ruhákat is tervezni, már terveztem is egy párat... De nem hiszem, hogy olyan jók lettek...
-Szerintem biztos nagyon ügyes vagy! Aki ilyen szép, nyilván modellkedik, és biztos vagyok benne, hogy a ruhatervezésben is nagyon jó vagy!- mondta mosolyogva. Csak most tűnt fel milyen cuki akcentusa van.
-Nem is láttál semmit amit terveztem...- szóltam közbe.
-Nem is kell! Tudom, hogy tehetséges vagy!- mondta.

Nagyon jól estek a szavai, pláne azért, mert mások általában nem bátorítanak. Erről megint eszembe jutott az a szemét Ádám! Miért nem mondta meg, hogy nem vagyok elég neki és miért nem szakított velem? Sok fájdalomtól megkímélt volna. Utáltam visszaemlékezni arra, milyen boldogok voltunk, mert fájt, még most is.
-Mi az?- kérdezte, látván, hogy elgondolkoztam.
-Semmi... Csak... Eszembe jutott a volt barátom- mondtam- Sosem bíztatott és sose mondta, hogy szép vagyok...
-Micsoda?? Mekkora szemét láda!- dühöngött. Én is dühöngtem amikor rajta kaptam azzal a ribanccal... Annyira elöntöttek az emlékek, hogy nem tudtam megszólalni.
-És...- kezdte Esteban félve- most van valakid?
-Ühm...- válaszoltam- Van. Biztosan ismered, ő is Forma 1-es...- észrevettem, hogy egy kicsit mintha szomorúbban nézne most rám- Pierre Gasly- folytattam. Meglepettséget láttam az arcán. Egy kis ideig nem szólt semmit, de nem zavart, én se szólaltam meg.

-Késő van- mondta- Vissza kísérjelek?- kérdezte ismét mosolyogva.
-Nem kell, már tudom hol a lift, de nagyon szépen köszönöm!- mondtam- És azt is, hogy lefelé segítettél... És jót beszélgettünk!- tettem hozzá.
-Bármikor!- mondta.

Elindultam a lifthez, beszálltam, három emelettel később kiszálltam, majd bementem Pierre szobájába. A barátom még mindig bulizott valahol valószínűleg, szóval egyedül bújtam ágyba, és nemsokára el is aludtam.

Na sziasztok! Liliána találkozott még egy pilótával... (Próbálok minél többett beleírni😊) Remélem tetszett ez a rész nektek!

Olyan szomorú, hogy a héten van az utolsó futam, pláne, hogy csomó kedvencem nem is lesz ott jövőre... Nem tudom ti hogy bírjátok, de én már elég sokat szomorkodtam emiatt...😕