Száguldó🏎Szerelem💟

9. fejezet

💜Liliána💜

Szombat reggel full kisírt, bedagadt szemekkel keltem. Meg picit másnaposan. Zoé is hasonlóképpen volt, csak a sírás nélkül, szóval valamivel jobban.
-Minden rendben lesz!- mondta ahogy felkeltem- Nem is kell megtudnia...-folytatta.
Épp abban a pillanatban csörögni kezdett a telefonom és már sejtettem is, hogy ki hív.
-Szia!- vettem fel, remélve, hogy álmosnak hangzik a hangom, nem pedig szomorúnak.
-Szia!- köszönt Esteban- Jól mulattatok?- kérdezte boldogan. Na erre most mit mondjak.
-Persze...- válaszoltam- Picit sokat ittunk és még nem tértem igazán magamhoz, beszélünk később?
-Beszélhetünk később, de ugye tudod, hogy már délután 1 van?- nevetett.
-Micsoda?- sokkolt le a dolog. Jól elment a fél nap!

Letettük a telefont és megbeszéltük, hogy majd a pályánál találkozunk az időmérő előtt vagy után, attól függően mikorra szedem magam össze. Elhatároztam, hogy ez a kis hiba nem fogja tönkretenni az esküvőt, igaz még mindig rosszul éreztem magam picit. Szépen elkészültem, reggelizem, és néhány óra múlva már mentem is a pályára.

A paddockban sétálgattam, mivel nem éreztem úgy, hogy bárkivel is találkozni akarok. Leültem egy székre és csak néztem ki a fejemből. Próbáltam nem a tegnap estére gondolni, de elég nehéz volt. Olyan szenvedélyesen csókolóztunk, hogy nehéz elfelejtenem. Nem azt mondom, hogy olyan sokat jelentett számomra Max, csak hát olyan izgalmas dolog volt... De muszáj túltennem magam rajta valahogy. Csak egy kis félrelépés, semmi több... Sétálgatni kezdtem a csapatok garázsai között, és így gondolkoztam, amikor hirtelen megpillantottam valakit. Illetve megpillantottuk egymást, mivel ő is pont akkor nézett rám és találkozott a tekintetünk.

El se hittem kit látok! Ez a fiú a repülőről! Ő is annyira meglepettnek tűnk mint én, aztán mosolyra húzta a száját. Én csak álltam bambán, ő pedig odasétált hozzám.
-Lám-lám! Milyen kicsi a világ!- mondta mosolyogva amikor ideért. Miközben beszélt, a szél fújta a haját, mintha valami filmben lenne. Vagy sampon reklámban. Valami irtó jól állt neki a piros póló, nem is tudtam eldönteni, hogy Charlesnak vagy Carlosnak vagy esetleg neki áll jobban.
-Hahó!- szólt rám nevetve- Figylesz?
-Ja mi? Persze- mondtam zavarodottan- Te nem Olaszországban vagy?- kérdeztem, de már meg is bántam mert nyilvánvaló, hogy nem ott van ha egyszer itt áll előttem...
-Nem...- nevetett- A Forma 1 miatt itt kell lennem- mondta a pólójára mutatva.
-Nem is tudtam, hogy kinek a vállán aludtam el!- nevettem.
-Hát ha repülni mész szólj és megint szívesen támogatom a kényelmed- nevetett.
-Te is...- nem jutott eszembe a csapat neve- Ferraris vagy?- urgott be.
-Mondhatjuk. Tesztpilóta vagyok, de tavaly versenyeztem is, az Alfa Romeonal- mondta. Nem tudtam mi az a tesztipilóta, de nem akartam hülyének tűnni.
-Jaa értem- mondtam.
-Te?- kérdezte.
-Én? Én csak nézni fogom- mondtam.
-Akkor nézhetjük együtt! Visszautasíthatatlan meghívást kapsz a Ferrari boxba, sőt még a pilótáknak is bemutatlak, ha szeretnéd- mondta lelkesen. Mosolyogva néztem rá, de nem válaszoltam. Éreztem, ahogy a modolyom lassan eltűnik az arcomról. Nem tudtam, mit tegyek. Mondjam el, hogy barátom van és ő is Forma 1-es szóval már megvan honnan nézem a futamot. De igazából talán jobb lenne valaki mással nézni, végülis Esteban úgyse lenne velem, hiszen a kocsiban lesz.
-Jól hangzik, és biztos nem erre a válaszra számítottál, de még átgondolom...- mondtam egy újabb, enyhe mosollyal az arcomon. Picit csalódottnak tűnt, de nem sértődött meg, ami nagyon szimpatikus volt.
-Holnap délutánig szólhatsz bármikor...- mondta- Amúgy Antonio vagyok- nyújtotta a kezét.
-Liliána- mutatkoztam be.
-Be szeretnél nézni a garázsba?- kérdezte.- Talán még ott vannak Carlosék és már most bemutathatlak nekik, ha szeretnéd...- mondta kedvesen. Eszembe jutott, hogy Esteban már biztos vár. Megráztam a fejem.
-Köszönöm, majd legközelebb körbevezetsz, de most mennem kell...- nevettem.
-Alig várom- mondta, majd elköszöntünk egymástól.