Luke szemszöge:
-Egy kicsit véres lett a köpenyed – figyelmeztetett apám, mikor összetalálkoztam vele a folyosó végén.
~Kössz....-mormogtam orrom alatt,, és tovább siettem a kórterembe, ahol már vártak.
-Késtél...megint....-vágta le nővértársam, Anne a friss párnahuzattal ellátott párnát. Mindent én csinálok helyetted – dünnyögte.
Nagyon is tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy csakis amiatt vagyok még mindig itt, mert apám befolyásos orvos. Minden egyes szó, amit elhagyta cserepes ajkait, teljes mértékben hidegen hagyott. Felszabadultnak, és mérhetetlenül boldognak éreztem magam. És hogy miért? A ruhámon ékeskedő néhány csepp vérfolt árulkodik fékezhetetlen mivoltomról.
2013.06.06:
-Mi —-ez—- az—- egész —Heaven? - kérdezgeti akadozva Dr. Fritz.
~Meghívó egy gyilkolásra.
-Tessék? – kérdezett is rögtön vissza, és leszíjazott kezét szabadítani próbálta. Heaven, úristen, mit művelsz?
~Ez roppant irónikus helyzet, Dr. Fritz. Igazából rengeteg mindent köszönhetek magának. Először megadta nekem ezt a kiváló munkahelyet, ahol a kisujjamat sem kellett mozdítanom, úgy jöttek az áldozatok, mint vágóhídon a halára ítélt haszonállatok. Biztos vagyok benne, hogy tanult ember révén ismeri azt a mondást, miszerint: ' A munka nem is igazán munka, ha az valójában az ember hobbija.'. Aztán pedig jöttek a betegek: először még óvatosságra intettem magamat, de ahogy kezdtem rájönni, milyen kiváltságos helyzetbe is kerültem; merészebb lettem. Naponta többet, napról napra többet. Könnyű olyan célpontokat választanom, akiknek homlokán ott díszeleg a célkereszt. Nevetségesen egyszerű volt megszereznem a halotti kivonatokhoz az aláírását. Beleszoktam ebbe a megújult szerepkörbe, ami ugyanakkor legbelül felemésztett. Néhány hónap múlva pedig már magamra sem ismertem. És itt jön megint a képbe maga, aki segített rávilágítani a nyilvánvalóra: egy sorozatgyilkos nem áll le, csak módszert vált. És ha a módszer nem válik be, nos, akkor visszatér a gyökerekhez. Hálásnak kellene lennem magának, Dr. Fritz, és tudja mit, az vagyok. Hálás vagyok magának, amiért ismét életre keltett, és azért, amiért a kivitelezési eszközt saját maga biztosítja.
Felvettem az elkülönített részlegen kialakított köpenyt és az első szikét a műtőasztal mellé kikészített tálcáról. Belevágtam a kissé elöregedett, sűrű szőrzettel beborított mellkasába. Hallottam, ahogy a szike hús ért. Úgy ropogott a húsa az éles szike alatt, mint frissen esett puha hóban hótaposó csizmám talpa. Töménytelen mennyiségű vér szivárgott ki a frissen felvágott sebből, amit kénytelen voltam felitatni. Ahogy egyre jobban és mélyebbre haladtam előre, egyre inkább kezdett kirajzolódni a boncolásnál alkalmazott Y bemetszés. Mélyebbre hatoltam a húsban és a hajszálerezett izomban, és nemsokára egészséges belső szervekre bukkantam. Vagy mégsem?
-Hát ez meg mi? – tettem fel sértődötten az élet és halál között lebegő áldozatomnak a nagy kérdést.
Elefántcsont színű bordái között rögtön szembetűnt, hogy palaszürke tüdeje már rég a múlté: fekete volt. Fekete és beteg. Beteg és rákos. Rákos és halálraítélt.
-Maga most csak szórakozik velem, ugye? – bombáztam folyamatosan hasonló kérdéseimmel, majd végleg feladtam.
A műtőből bonctermet varázsoltam a másodperc töredéke alatt és beleástam magam az anatómia rejtelmeibe.
~Időpont: 6 óra 38 perc
~Boncolás kezdete: 6 óra 38 perc
~Bal bordaív, kékesvörös színű, nyálkás szerv: a lép. 165 gramm. Teljesen normális – írtam be a boncjegyzőkönyvbe, de mire feleszméltem volna már könyékig turkáltam az élő emberi szervezetben.
~Hátsó hasfal, páros szerv: a vese. 130 gramm. Kiváló.
~Az ember legnagyobb mirigye: a máj. 1,35 kg.
~Az elfeketedett fekete bárány, tüdő: 860 gramm. Jóval a határon túl.
~És végül a szív: 325 gramm. Szinte minden tökéletes.
~Hátramaradtak; a hasnyálmirigy, vékony-és vastagbél.
~Az elhunyt személyi adatai:
~Név: Jekyll Fritz, dr.
~Született: -
~A halál időpontja: -
Szomorúsággal telített arcommal a kibelezett doktorra pillantottam. Fogalmam sem volt róla, mikor állt be a halál, hiszen mikor a boncolásba kezdtem, még életben volt. Altatógázzal elbódított teste mozdulatlanul feküdt a fémmel bevont fényesen csillogó tepsin, míg tudata éberen figyelt és falta fel legbelül önmagát, így minden kriminális tevékenységem, amit végrehajtottam magatehetetlen testén, nyomott hagyott elméjében és lelkén. Éreznie kellett, ahogy ezüst szikémet először végighúztam elöregedett bőrén; éreznie kellett, ahogy felnyitom mellkasát; ahogy egyre mélyebbre haladok a még élő testében.
~Klinikai diagnózis: Fékezhetetlen gyilkolási elmezavar
~Beküldő intézmény megnevezése: Heaven Mortenson, sorozatgyilkos
~A boncolást végző orvos neve, és aláírása: Heaven Mortenson
Rádobtam testére a kitöltött űrlapot, felpakoltam a kiszedett belső szerveket, és áttoltam fehér lepedővel letakart testét a kórház alagsorában kialakított krematóriumba.
A kemence ablakán benézve láttam testét elenyészni a tűzben, míg ajkam pár szót duruzsolt: Voltam, aki vagy, leszel, aki vagyok.
