- Kérlek mutatkozz be az osztálynak - szólt Mrs. Grande, majd a terem közepéről az ajtóhoz lépett a '80as éveket idéző cipőiben.
~ Öhm...Hello - üdvözöltem a fapofával rám bámuló emberkupacot, akik nem is engem, hanem inkább a falon ketyegő órát nézték. Heaven Mortensonnak hívnak. - böktem ki végül, bár igazából nem is érdekelt ez az egész.
- Mit érdemes tudnunk rólad, Heaven? - erősködött osztályfőnököm, bár szerintem őt sem nagyon érdekelte ez az egész, csupán a rend kedvéért volt ilyen velem.
~ Lényegében semmit - néztem rá, majd leendő osztálytársaimra. Mindannyian ugyanazt az arcot vágták, mint öt perccel ezelőtt. 'Micsoda lelkesedés' - gondoltam magamban.
- Köszönjük Heaven. Mindenkinek nehéz az új kezdet. Foglalj helyet kérlek - intett egy üresen álló pad felé.
Óvatosan átverekedtem magam a padsorok között és a helyemre ültem. Kicsit kényelmetlen volt, kicsi a pad és a szék is elég régi volt. Előző diáktársaim padba vésett nyomaiból derítettem ki nehéz diákéveiket, életük szerelmének neveit, álmaikat és ehhez hasonlókat. Azon gondolkodtam, hogy én, új diákként, mit is véssek a padba, amikor is hirtelen egy kérdés ütötte meg a fejemet.
- Tehát, tudja valaki, hogy mikor volt és hogyan is tört ki az első világháború? - tette fel a kérdést Mrs. Grande. Oh tehát történelem óra van. Klassz.
~ 1914. június 28. Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös halálával tört ki, de ez csak hab volt a tortán. Az előzmények játszottak közre a világháború kitörésében, a gyilkosság csupán ürügy volt. - válaszoltam meg az előbbi kérdést.
Azt hittem, hogy a többiek észre sem vették, hogy bejöttem, mind még csak rám sem néztek, most viszont mindenki rám kapta tekintetét. A tekintetük pedig nem azt sugározta, amit én szerettem volna látni: gyűlöletet, megvetést.
- Khm..Strkhm..éber..khm... - köhécselte a tőlem két padsorral ülő fiú. Onnan tudtam, hogy fiú volt, mert mély volt a hangja. Kapucnit viselt, mely az arcába volt húzva. És onnan is gondoltam, mert az összes lány körülötte ült.
~ Okos...biztosan ezt a szót kerested az üres fejedben - válaszoltam nemes egyszerűséggel bunkó uraságnak.
A lányok hada meglepődöttségét leplezni sem tudta, a fénysebesség töredéke alatt futott ki szájukon az 'ah' és 'oh' szavak variációja, mintha egy gyászjelentésre reagáltak volna.
- Elég lesz köszönöm - hagyta félbe kibontakozó vitánkat Mrs. Grande, és továbblépett az anyagban. A válasz helyes Heaven, ezért jutalmul itt maradhatsz délután egytől kettőig a fiatalemberrel együtt, és kidolgozhatjátok a világháború után bekövetkezett gazdasági válságot. Ah a csengő, remek, köszönöm a figyelmet, találkozunk holnap egy röpdolgozattal - szedte össze könyveit, intett és kilépett az ajtón.
- Te mégis mit gondolsz magadról? - szólalt meg mellőlem egy csinos kis szőke.
- Hát nem tudod ki ő? - szólalt meg mellőle egy másik.
- Ő Luke - folytatta egy harmadik.
~ Ki? - szálltam be én is a beszélgetésbe.
- Luke Hemmings a 5 Seconds of Summerből - szólalt meg másik oldalamon egy szemüveges, göndör hajú srác.
~ A mi? - vontam fel szemöldököm és felálltam a helyemről.
- Igen, Luke Hemmings vagyok a 5 Seconds of Summerből, te tudatlan - állt fel ő is. Tehát Luke...Hemmings...a 5 Sec...Vagy hogy?...
~ ÖÖö...nem tudom mennyire vetted észre, de én új vagyok itt, ami azt jelenti, hogy tegnap nem voltam itt, tehát nem ismerlek sem téged, sem azt, amit a neved után hozzáraksz - világosítottam fel kis barátomat, aki elém állt és levette a kapucniját. Szőke, felzselézett haja volt, tengerkék szeme, simára borotvált arccal. Hm.. kedves arc, üres fej....Tipikus...Zsebében kotorászni kezdett, de amint kihúzta volna zsebéből vissza is csúsztatta. Az egyik lány az osztályból átadott neki egy félbehajtott lapot, ami egy poszter volt.
- Nézd meg - nyitotta szét előttem a lapot és rámutatott egy alakra. Úgy nézett ki, mint ő. Vagy ez ő? Ez én vagyok - válaszolta meg előbb fejemben feltett kérdésemet és a kép aljára mutatott. Ez a bandám, a 5 Seconds of Summer. Énekes vagyok, ő meg ott a haverom, Ash, aki itt van a kép bal oldalán - mutogatott össze vissza, majd a hátam mögé.
- Szia, Ashton vagyok. A banda dobosa. - nyújtott kezet mosolyogva. Hm, sokkalta szimpatikusabb, mint ez a beképzelt alak.
~ Neked örülök - ráztam meg kezét,- viszont hogy ilyen rossz emberismerő vagy, annak már kevésbé. Hogy tudtál szóba állni egy ilyen gyökérrel? - mutattam a hátam mögött lévő..ajj mindig elfelejtem a nevét, csak a felfuvalkodott hólyag jut eszembe...khm..vagyis Lukera...Luke...awh mindegy úgyis elfelejtem...Szóval Luke...- szembefordultam vele, és mélyen a szemeibe néztem, csak úgy kezdtem el mondókámat. Ti csak egy fiúbanda vagytok. 4 kicsi álom lóg a szobák falán, aztán másnap reggel már el is felejtenek titeket, és a következő együttes képeivel lesz kiplakátolva az egész szobájuk..Ausztráliának szupersztárokra van szüksége, nem totális idiótákra - hánytam szemeire, és sarkon fordultam.
Nem tudtam, milyen órám lesz, de nem is érdekelt, leléptem. Természetesen hazamentem, senkinek nem lenne kedve egy olyan helyen maradni, ahol ennyi gyökér van.
Kedves naplóm!
Első napom a suliban:
Alacsony kerítés, és magas emberek. Túl magas emberek. Az osztályterem szép, a benne lévők már kevésbé.
Mindenhol ugyanolyan. Az időjárás változik, az emberek nem.
Bocs kedves naplóm, mennem kell, mert csörög a telefonom.
Puszi
