Luke szemszöge:
2011.12.21.
„Ahogy elköltöztünk abból a koszos kis városból, úgy gondoltam, hogy új életet kezdek. Az előző két bejegyzésemet csupán szerencsétlenségnek nevezném. Nem vagyok gyilkos, csak egy esetlen gyerek, aki rossz dolgokat tett. Megesik az ilyen. Ez a hely sokkal jobb, mint ahol ezelőtt éltem. Amerika csodálatos. Ha azt mondom Las Vegas, mindenkinek egy szó jut eszébe: szerencse, vagy balszerencse.
Ma van a szülinapom, és mivel szülinapom van, szerencsém is. Ismét tévedtem. Elmentem egy kaszinóba, egyedül. Nem ez volt életem legjobb döntése, bevallom. Az összes szülinapomra kapott pénzt zsetonokra váltottam és szerencsét próbáltam. Sosem volt szerencsém, nem tudom, hogy most mit gondoltam. 16 voltam. Sweet Sixteen. Azt hittem azért, mert 16 lettem, bármit megtehettem. Hát megtenni megtettem, de elvesztettem mindent. Elbuktam az összes pénzem, pechem volt: a félkezű rabló fél kézzel is kifosztott, a Black Jack-nél kevés volt a 21 szám, a rulettnél meg már túl sok, a pókerben egyenesen pocsék voltam. All in – mondtam majd az utolsó zsetonjaimat az asztal közepére tolva felvettem a pókerarcomat. Hiába, elbuktam mind. Uram – bólintottam elismerően és tisztelettel afelé, aki éppen az imént fosztott ki vagyonomból. Csalódottan és pénz nélkül kullogtam haza, még annyi pénzt sem hagytam magamnál, hogy buszra teljen. Szállj be – hallottam hátam mögül egy hangot, ami egyenesen egy fekete limuzinból szólt hozzám. Ahelyett, hogy elszaladtam volna, pár lépést hátrafelé tettem és bekukucskáltam a nyitott ajtón. Az az úr ült benne, aki pár perccel ezelőtt megfosztott mindenemtől. Nem vagyok kutya, nem harapok – intett és magabiztosan ült tovább helyén.
Beszálltam mellé, a következő pillanatban pedig már a hotelhez tartottunk, ahol megszállt. Nem idevalósi fickó volt, de nagy kutya lehetett, látszott rajta: méregdrága öltönyt viselt és nem azzal az olcsó kölnivel volt befújva, az is biztos.
-Mégis hogy szállhattál be egy vadidegen kocsijába? – estem neki kérdésemmel. Egy nő maradjon már nő! Bocs, te csak egy kis tiniribanc vagy – vágtam hozzá szavaimat, de úgy látszik ’szólepergető’ kabát van rajta, mert most sem figyelt rám. Dühösen ráztam meg fejem és tovább olvastam.
Itt az összes pénzed, plusz tettem hozzá egy kis zsebpénzt, és a szolgáltatásod árát is mellékeltem. Remélem elég lesz – tett le a hotelszoba bárpultjára egy zsákot, ami tele volt pénzzel, majd öltönyének gombjait kezdve kibújtatni helyükről.
A felesége mit szól ehhez? - kérdezősködtem egy bárszékre ülve. Honnan tudod, hogy nős vagyok? – kérdezett vissza, miközben nadrágjának gombját gombolta. Hmmm…lássuk csak… - morfondíroztam és a hatás kedvéért mutatóujjammal államat dörzsöltem:
erős parfümöt használsz, hogy még véletlenül se lehessen megérezni egy nő illatát sem, mellesleg szerintem túl sok is;
csalsz a játékokban, hogy ne keletkezzen hiány a költségvetésben, plusz maradjon elég pénz a lányokra is;
a bal kezed gyűrűsujjnál pedig a gyűrű helyén sokkal világosabb a bőröd színe, mint máshol.
Ügyes kislány, lehet még túl sokat is tudsz, ezért meg kell, hogy öljelek – nevetett.
Nem, azt majd én fogom – nevettem, miközben a fiókból kivett nemesacél késsel felé indultam. Najó, ez már nem vicces – dobta le magáról majdnem utolsó ruhadarabjait is, de én nem álltam meg. Egyenesen a hálószobáig szorítottam vissza, ahol nemes egyszerűséggel az ágyra dobtam. Most meg fogsz ölni? – kérdezte remegő hangon, és kezeit torkához emelte.
Óvatosan a derekára ültem, és az út közben elhagyott nyakkendőjét kezei köré csavartam. Nem ellenkezett, meg is lepődtem. Kérlek - rebegték ajkai. Nem akartam félelemmel teli sajnálkozó képét bámulni, ezért a táskámból újabb tárgy került elő.
Kérlek – nyöszörögte, miután a zacskót a fejére húztam.
Ideges lett. Feszült. Ziláltan vette a levegőt. Teljesen bepárásodott a tasak belseje. Teste mocorogni kezdett az enyém alatt. Kezeit próbálta kiszabadítani. Mégis minek ez a sok hűhó?
