~ Nem, tulajdonképpen nem vagyunk szomszédok. A két sarokház között van egy kereszteződés. Nincsenek ablakok, ami egymás házára nézne. De…de az a fürdőszobáé…fel sem érem..- nyugtatgattam magam, és Luke is így tett, bólogatott, mint a bólogatós kiskutya a műszerfalon. Sokáig csak bámultunk egymásra, szólni sem tudtunk. Borzasztóan zavarban voltam, és láthatóan ő is kényelmetlenül érezte magát. Hogy ő mitől azt nem tudom, de hogy én mitől, azt nagyon is. Bevallom berezeltem. Hogy minden apró kis titkom tudni fogja. Életemben először most ijedtem meg…és talán az elején is, amikor belekezdtem ebbe az egészbe. Féltem, hogy rajtakapnak. Féltem, hogy elkapnak. Féltem, hogy vége mindennek. Miatta. Miatta? Oh, ugyan, kérlek. Ez mikor okozott nekem gondot? Egy ilyen kis semmirekellő hitvány alak. Azt teszem, amit eddig is tettem. Igen…az lesz a legjobb…De nem…Ő híres..Ez túl nagy falat nekem..Nem tehetem…túl nagy a rizikó…
Most akkor mit csináljak veled? – tettem fel ismét magamban a kérdést neki szegezve…Atom bunkó természete van, de amikor ránézek nem ez jön le…Vicces, amikor az emberek rám néznek, nekik sem az jön le, aki valójában vagyok. Azt hiszik egy angyal vagyok szárnyak nélkül, egyenesen a mennyországból…pedig ha tudnák, hogy a pokolból jöttem…Kétszer meggondolnák…De nem tudják … és ő sem tudja..nem is fogja…Majd gondoskodom róla.
Akaratlanul elhúztam a számat a gondolataim miatt, és egy mosoly lett belőle, ami egyenesen Lukenak lett címezve. Ott álltam mosolyogva, mint egy bolond, ő meg csak nézett rám bambán.
~Ég veled Luke – mosolyogtam rá szüntelen, majd kikerülve hazaindultam…A kereszteződésen túli házba. Lukeék háza mellé…Nem is kell messzire mennem…Klassz.
-Milyen volt édesem az iskola? – kérdezte apu, ahogy beléptem az ajtón.
~Kaptál valami hívást, vagy egyebet? – érdeklődtem büntetésem iránt, hogy netalántán az a vén repedtsarkú mondott e valamit.
-Kellett volna? – válaszolta meg kérdésemet.
~De apuka…Tudod, hogy én sosem csinálok semmi rosszat, nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben – nyugtattam meg mindig is túlzottan aggódó apámat, és a szobám felé indultam.
-Apuci kis büszkesége - simogatja meg apu fejemet pár óra múlva, miközben jól betakar. 9 óra van még, de máris ágyban vagyok. Mindig is a szüleim kedvében akartam járni, sosem szegültem ellen nekik, holott már 18 éves vagyok. 7-kor vacsora, fél8-kor egy kis tévézés fél 9ig, aztán fogmosás, fürdés és alvás. 9 óra van. Apu éppen betakargat éppen úgy, ahogy tegnap, tegnapelőtt tette és már lassan 18 hosszú éve.
~ Jó éjt, apu - suttogom oldalamra fordulva.
- Jó éjt kincsem - szól apu az ajtóból.
~ Elment - sóhajtom megkönnyebbülve.
Óvatosan kihúzom az ágyam alatt gondosan elrejtett naplómat. Nem azt a naplót, amit akárki láthat. Hanem azt, amit senki sem láthat. Egy A/4-es füzetnek megfelelő, de akár egy lexikonhoz hasonló vastagságú könyvecskét rejt, bőrkötésben. Egy ószeresnél vettem, amikor ez az egész elkezdődött. Amikor az elején vagy a dolgoknak, vagy új dologba kezdesz, akkor minden nehéz; nehezebb, mint általában. Muszáj voltam magamból kiírni, mert furdalt a lelkiismeret. Igen, nekem is van olyan, tulajdonképpen volt. Mostanra már hűlt helye.
Lassan kinyitottam naplómat és szúrópróbaszerűen beleolvastam egy-egy oldalon található bejegyzésembe:
2011.04.20.
„Én voltam. Én tettem. Istenem, segíts. Mocskosnak érezem magam…...”
2011.07.10.
„Megint megtettem. Én voltam. Istenem, segíts. Mocskosnak érzem magam….”
2012.10.31.
„Kétségkívül a legvalódibb Halloween. Istenem, segíts. Kezdem elveszteni az eszem. Mocskosnak érzem magam….”
2013.02.11.
„A fehéren jól mutat a piros. Istenem, merre vagy, hogy nem segítesz nekem? Mocskosnak érzem magam.”
2013.06.06
„Istenem, végeztem veled. Te nem fogsz megmenteni engem önmagamtól. Mocskosnak éreztem magam, mert valóban az voltam.”
2014.05.06.
„Ez volt az utolsó. Hétvégén elköltözünk..Vége.”
Visszarejtettem a könyvecskét, ahonnan elővettem; szépen, gondosan. Senki nem fogja megtudni. Senki nem tudhatja meg. Az imént olvasott gondolatok teljesen megrészegítették fejemet, testem megfeszült az átélt eseményektől, izgatott lettem és iszonyatos hiányérzetem támadt. Újra meg kell tennem. Újra akarom érezni. Mániákus vagyok.
