Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Támadás (Part 3)

Mexikóban vagyunk egy motelben. Eddig nem volt semmi probléma. A táj gyönyörű, de a környék miatt inkább nem indultunk éjszakai sétára. Pedig régen láttam ennyi csillagot. Természetesen nem közelíti meg a közvilágítás előtti időket, de megteszi.

Magunkról akartam írni.

Doug története egy spanyol bevándorlóval kezdődik. Nem tudni róla semmit, még a nevét sem. Az 1960-as években hajóval érkezett az államokba és első útja a legközelebbi kocsmába vezetett. Nem tudni, mi volt az ok. Csak az eredmény ismeretes, miszerint néhány órával a hajó érkezése után a spanyol elhagyja az ivót és két utcával odébb megerőszakol egy sziú nőt.

A nőt Chumaninak hívták és állítólag híres álomfejtő volt. Az egyik saját álmát követve botlott bele a részeg spanyolba, akit soha többé nem látott. Mikor biztossá vált, hogy viselős, visszatért a dél-dakotai indiánrezervátumba, ahonnan származott. Megszülte a gyermeket és Ohanzee-nek nevezte el. Chumani gondosan nevelte a fiát, míg meg nem halt. Végső soron a szegénység vitte el.

A fiú sokáig a rezervátumban és környékén maradt, míg nem egy nap arra ébredt, hogy mennie kell. Akkor kezdte el használni a Douglas Colby nevet.

- x - x - x -

Syb elment és én végre megszabadultam A Ruhától. Az alagsorban volt az öltöző. Szépen otthagytam a levendulaszín csodát. A sajátom zöld volt és elég elegáns, hogy Tinának semmi kifogása ne legyen ellene... egyben elég jól éreztem magam benne, hogy végre őszintén megcsodálhassak mindent. Igen, Tina ezt is leellenőrizte. Mennie kellett a terem díszítéséhez meg a hajamhoz meg a szememhez meg én nem is tudom, hogy még mihez. Még jó, hogy a zöld szerinte is megy a barnához. És a virágoknak levele is van, ezért nyert ügye volt az én egyetlen „szép ruhámnak".

Szerintem ma semmi, de tényleg semmilyen részlet nem volt, amit ne Tina irányított volna. Már kicsit ijesztő volt. Hogy tudja ezt mind kézben tartani?

Csak képzelődtem, vagy tényleg sárgászöld villanást láttam az egyik folyosói tükörben? Visszaléptem. Nem. A szemem ugyanolyan mélybarna volt, mint kellett neki. Csak fáradtabb. Elég volt felmerülnie a gondolatnak és már ásítottam is. Haza akarok menni. Miért pont telihold után kellett esküdniük?

Az előtérből nyílt egy-egy folyosó – mosdókkal és lépcsőkkel az alagsorba – és maga a nagyterem.

Óriási volt. Szemben és kétoldalt asztalok, középen tánctér. Balra tőlem a zenekar pont megfelelő hangerővel játszott. A mennyezet alatt krémszínű szövetet feszítettek ki és a falakat is ugyanilyen drapéria borította. Lágy derengéssé szűrték a lámpák fényét. Világoskék, lila és türkiz virágok mindenütt. A koszorúslányok is türkizben voltak. A díszítés masnijai és szalagjai is a türkiz árnyalataiban pompáztak. Van egy olyan tippem, hogy Tina kedvenc színe a türkiz. Megsúgom, hogy Mika szemei farkasként szintén türkizek. Ahogy ma egész nap valami földöntúli mosollyal figyelte a menyasszonyát – majd feleségét – inkább valahol a szürke, a zöld és a barna közt lehetne behatárolni.

– Lemaradtál a menyasszonyrablásról – állt meg mellettem Hófehérke. A maga csekély kettőhúszas magasságával és hihetetlenül széles vállával teljesen takarta a kilátást.

– Tudom. – Mert átöltöztem. Ő még mindig teljes díszben volt. Öltöny, nyakkendő, minden. Mintha csak beugrott volna munkába menet. Elég jólmenő jogász, bár nem tudom, mire specializálódott. Valahogy mégis folyton a filmes válóperes ügyvédek jutnak róla eszembe. A jólszabott zakóba bújtatott izomkolosszusnak nagy sikere lenne a szegény megcsalt milliárdosfeleségek körében. Még a hideg kék szemei is biztonságot árasztottak.