Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Vihar (Part 8)

Egy fura, mágiaszagú villám csapott be. Pont az én fámba. Először. Mit is mondott? Garabonciás, de a hatalma már szóra sem érdemes? Miért, azelőtt miket csinált? Hurrikánt? Ahhoz képest néhány villám már tényleg elhanyagolható.

A villám belehasított a tölgybe, égett fa szagát terjesztve. Reccsenés. Csak ne az én ágam, csak ne... Naná, hogy az az ág készült letörni, amin ültem. Alattam egy csomó falkatag. Kibírja egy (tucat) vérfarkas, ha durván öt méter magasról rápottyan egy harminc centi átmérőjű, több méteres tölgyfaág egy csajjal a tetején? Vajon mennyire tompítják az érkezést? Nem akarom kipróbálni! Bárcsak tudnék repülni!

De én nem tudok repülni. Mondom, hogy nem! Vagy mégis. Máskülönben hogy a fenébe maradnék a levegőben, mikor az ág már lezuhant? Egyébként a farkasok szétfutottak, egynek sem tört ripityára a koponyája. Viszont az egyiket felnyársalta egy mellékág a combján keresztül. Áucs. Az fájhat. De nem kiáltott. Vagy csak megsüketített a villámot kísérő mennydörgés. Ezek szerint a reccsenést inkább éreztem, mint hallottam. És még mindig a levegőben voltam. Ilyen nincs. Sokkolódhattam vagy mi, mert nem jutottam tovább a ténymegállapításnál. Lent nagy volt a kavarodás. Csak az én szürke-fekete, véres-lucskos farkasom állt mozdulatlanul, fölbámulva rám. Vagyis mögém. Én is hátranéztem. Sötét... szárnyak? Sárkányszárnyak.

Hirtelen megéreztem a szelet, ahogy csapkodnak, ahogy én mozgatom őket, hozzám tartoznak. És nekem fogalmam sincs, hogy kell használni őket. Eddig ösztönös volt. Eddig. Most... leesek!

Mire földet értem, a szárnyak eltűntek. Fájt a lábam és beütöttem a könyököm. Egész simán megúsztam.

Keresni kezdtem a barna farkas-garabonciást. Az alfának lassan sikerült észhez térítenie a falkát. Farkas alakban ez nem is volt olyan egyszerű. A falkán belüli telepátia nem olyan egyértelmű, mint a hangos beszéd, főleg ha nem farkasként hallják. Legalábbis nekem így mondták. Eddyt láttam meg először. Háttal állt nekem, előtte az egyik falkatag. Valahogy furán hívják... 'Omaj. Az egyik legidősebb. Közrefogták Freddyvel, de nem mentek közelebb. A másik négy a többiek figyelmét terelte el. Még mindig tombolt a vihar. A barna farkas megjelent Freddy mellett. Most nagyon úgy tűnt, hogy mégis csak bosszút akar állni, bármit is mondott korábban. Lehet, hogy az egész színészkedés volt? Fogadok, hogy ez a farkas változtatta át.

Miért nincs egy használható vérfarkas a közelben, ha kellene?

A barna farkas lassan közeledett a férfi felé, mintha játszani akarna a zsákmányával. Eddy alig fért a bőrébe, hátulról is látszott, mennyire be akar szállni.

Fehér villanás. Vizes szürkés igazából, de eredetileg fehérnek tippeltem. Ez a farkas tényleg hatalmas volt. Először azt hittem, Hófehérke, de nagyobb volt. Akkora, mint egy jegesmedve. Nanuk. A mancsával mellékesen eltörte Eddy nyakát, mikor a barna farkasnak ugrott. Későn. A fura nevű falkatag halott volt. A következő pillanatban a felemásszemű barna farkas is. Mire feleszméltem, abbamaradt a villámlás, a mennydörgés és a szélzúgás is.

Ott állt egy csapatnyi ázott vérfarkas, plusz én, sárosan, többnyire véresen, letört ágak és három hulla körül a tűző napon.

– Ez fura volt – szólalt meg valaki. Az nem kifejezés.

– Tudja valaki, hogy mi történt? – Nem teljesen. Talán az életben maradt idegen farkasok.

Nanuk odajött hozzám, miközben próbáltam fölállni. Talán mégse úsztam meg olyan könnyen a zuhanást. Mintha mondani akart volna valamit. Kár, hogy nem értek farkasul, meg kell várnia, amíg visszaváltozik.