Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Ami maradt belőle (Part 22)

Azt hiszem, sikítottam. Doug szinte azonnal megjelent. Azt kellett hinnie, hogy megőrültem, de néhány örökkévalóságnak tűnő perc után megértette, mi történt.

Ha akkor valaki látja a híres sámánt és az ezeréves boszorkát...

Miután többnyire elhittük, hogy – a próbálkozásainktól függetlenül, a saját erődből – valóban nincs és valószínűleg nem is lesz semmi bajod, lassan azt is felfogtuk, mit magyarázol a magad egyszerű nyelvén, ám igen vehemensen. Íz szerint raktad sorba. A legfinomabbakból kérni akartál még. De a nagy kavarodásban felborogattuk a fiolákat. És így most kezdheted az egészet elölről.

- x - x - x -

Kamill letette a nagyesküt.

Először Tinára pillantottam, majd a láncokra, mire ő engedelmesen fölemelte őket szájkosarastul. Ezt jobb lesz megmutatni Macnek. Karl begyűjtését Vladra bíztam. A vámpírok nem moccantak. Még akkor sem, mikor mi már a folyosón jártunk.

– Szofi... – suttogta rekedten Karl. Nehezen járt, inkább Vlad cipelte, de kezdett visszatérni belé a józan ész. Talán.

– Majd otthon – parancsoltam rá. Többet nem szólalt meg.

Kifelé jóval kevesebb ideig tartott az út, mint befelé. Az ajtót nyitva találtuk, felkaptattunk a lépcsőn és mindenki megkönnyebülten szívta be a hűvös, friss levegőt a szikrázó napfényben.

A kocsik felé félúton lépett elém Viktor. A semmiből. Ha kiderül, hogy teleportálni is tud...

– Most inkább lelépnénk, ha nem gond – próbálkoztam. Közvetlenül velem szemben állt, fölfelé tartott tenyérrel nyújtotta felém a karját. – Mit akarsz?

– A szerkezetet, amivel be lehet indítani a detonációt.

– Minek az neked? – Még egy rezdüléssel sem árultam el, melyik zsebemben van. A farkasaim készenlétbe álltak. Vajon bent volt és hallotta? Akkor az időzítőről is tudnia kell.

– Be kell mennem valamiért. – Az ujjaival sürgető mozdulatot tett.

– Syb nincs bent, ugye?

– Nincs – hökkent meg a feltételezésen.

– Akkor nem kell.

– Szófia – kezdte rendreutasító hangon. Aztán a farkasokra pillantott. Csak miattuk nem jött közelebb, hogy elvegye. Feszült volt. Túlságosan is. – Ezt nem értheted, de...

– Akkor magyarázd el – húztam fel az orrom. Nem szeretem, ha ostobának néznek. Még volt néhány óránk naplementéig, a robbanásig is legalább másfél. Ráérek megérteni ingerült vámpírok indítóokait.

Onnan lehetett tudni, hogy pattanásig húztam az idegeit, hogy megmozdult az orrcimpája. Csak egy apró remegés, de én láttam! Nem lehet hozzászokva, hogy magamfajtákkal veszekedjen.

– Az Előljárók nevében kell cselekednem.

– Ezzel nem győztél meg.

– Őket még te sem akarod magadra haragítani.

– Miért haragítanám őket magamra? Halvány lila gőzük sincs a kis tűzijátékunkról. És ha mégis lenne, nekem miért kellene elhinnem, hogy a világható vámpírtanács megbízatását teljesíted éppen? Ezt bárki mondhatja.

– Őket nem fogják érdekelni a kifogásaid.

– Azt majd meglátjuk.

Viktor dobbantott tehetetlenségében. Egyre jobb vagyok az öreg vámpírok fölbosszantásában.