Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

8.

– Mi volt ilyen rettenetesen fontos?

Borbála úgy vonult be, mint egy királynő, aki arra vár, hogy a bocsánatáért esedezzenek. Vagy ez csak a képzeletem játéka.

Ben egy pillanatra a vállamra tette a kezét. Nem tudta, mi történt, csak azt, hogy megviselt. Jól esett a gondoskodása, viszont azonnal elkapta a kezét, mintha megégette volna. Fura.

Lassan mindenki megtalálta a helyét.

– Először meséld el, mi történt az elődöddel, miért akarsz a helyére kerülni, és mit tudsz a Falkák Szövetségéről – tett eleget házigazdai kötelességének a Veresdi Rémek falkavezére, és kezdett neki újra Borbála ügyének.

– Hé!

Az alfák felugrottak, székek repültek hátra, és mindenki a szoba Karától távolabbi vége felé fordult.

Geri ültében fordult a veszély felé, Ben pedig valamivel előrébb állt, ezért kicsit nyújtózkodnom kellett, hogy lássam a felfordulás okát.

A sarokban egy húszév körüli lány próbálta visszanyerni az egyensúlyát.

– Bocsánat – pislogott körbe bizonytalanul. – Ez egy hülye ötlet volt.

Ott nincs ajtó.

Gondolom, ez másnak is megfordult a fejében.

– Ő... Hát jó. Először is, nem áll szándékomban bántani senkit. Fegyver sincs nálam... – Lassan felemelte mindkét kezét, aztán körbe is fordult, hogy megmutassa. Viszonylag szűk felső és nadrág volt rajta, cipő meg egyáltalán nem, nehéz lett volna bármit is elrejteni. – Kivéve ezt a tőrt – pillantott le az övén lógó fekete bőr hüvelyből kikandikáló markolatra. A kezét még csak véletlenül sem mozdította arra. – De az ott is marad.

Nem mondanám, hogy mindenki megnyugodott a szobában, végülis az előbb jelent meg valaki csak úgy a semmiből a farkasok falkavezértanácsán, de mivel egy fiatal nő egy rövid pengével nem tűnt nagy fenyegetésnek egy halom alfával és kísérőivel szemben, egy fokkal csökkent a feszültség.

Kérdés, milyen más képességekkel rendelkezik, ha csak úgy képes megjelenni, mint Salvia. Talán boszorkány.

Borbála jelzésére Réva lassan megkerülte a lányt – aki készségesen előrelépett, hogy helyet adjon neki –, és körülnézett ott, ahol megjelent. A falat, a mennyezetet, még a padlót is végigkopogtatta.

A lány türelmesen várt.

– Ki vagy, és mit akarsz? – kérdezte a házigazdánk.

A lány elmosolyodott, a kezeit a háta mögött összekulcsolta, és elkezdett a talpán hintázni. Egész mezítlábas fellépése ártalmatlan teremtésnek mutatta, ha nem vesszük figyelembe a pengeforgatásra utaló halvány sebhelyek tömkelegét és a lágy vonalak alatt megbújó kidolgozott izomzatot.

– Nadírnak hívnak, és mivel egyesek szerint én vagyok a lehető legalkalmasabb személy a szerepre, a bujdosók vezetőjének követét játszom. – Nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem ért egyet azokkal a bizonyos „egyesek"-kel.

Kik azok a bujdosók?

Úgy tűnt, valamilyen reakciót vár, de mivel semmi sem történt, folytatta.

– A természetfelettinek tartott fajokat összefogó és védő... szervezet vezetője nevében szeretnék érdeklődni, hogy a falkák kaphatóak-e bármiféle együttműködésre ezekben a... problémás időkben. Is. Egyébként is, csak hogy most... – megállt a mondat közepén és sóhajtott.

Valóban nem tűnt jó követnek.

– Kezdjük elölről.

Körbepillantott, de bármit is keresett, nem találta. Végül elhúzta a száját, és felpattant az asztalra.

Elég hosszú volt az asztal, hogy nagyjából két méter maradt a törökülésben helyet foglaló Nadír és Borbála meg Csanád helye között.

– Bocsánat.

Senki nem szólt semmit. Azt hiszem, nem tudtak mit kezdeni a helyzet képtelenségével. Végül Kara jelzett, és minden szék és farkas visszatért az eredeti helyére.

Nadír csak kivárta, amíg az utolsó padlócsikorgató széktologatás is elhalt.

– Van bárkinek bármi fogalma arról, kik vagy mik azok a bujdosók?

Semmi. Ha valaki tudta is, egy rezzenéssel sem árulta el.

– Csodás – könnyebbült meg a lány, mint aki végre ismerős terepre ért. – A bujdosók közé tartozik nagyjából az összes mitológiai és egyéb természetfelettinek nevezett lény. Kivéve azokat, amik eredetileg az emberi fajba tartoznak, mint a vámpírok, a boszorkák, a farkasemberek és a többi. Szóval minden más fura dolog, ami külön fajt alkot. Bár, ha pontosak akarunk lenni, nem az összes, mert például a tündérek egy nagyobb csoportja teljesen különállónak tekinti magát, és ez más fajokkal is előfordul. De a jelentős többség valamilyen kapcsolatban áll Olaf szervezetével. És Olaf az, akit ma képviselek. A bujdosóknak, mint az elnevezésükből is látszik, az a célja, hogy ezek a fajok biztonságban élhessenek, rejtve az emberek elől. Ami nemrég egy kicsit nehézkessé vált, mivel, ha már kibukott, hogy léteznek vámpírok meg vérfarkasok, akkor miért ne kezdenék az emberek pedzegetni minden más mesebeli lény létezésének lehetőségét is? És bár a legjobban mindig attól féltünk, hogy az emberek fogják magukat, tömegmészárlásba fognak és a túlélők ellen hajtóvadászatot indítanak, nem elhanyagolható a rabszolgaság, vagy a tudomány oltárán való feláldozás veszélye sem. Viszont most, hogy az emberiség vezetői ilyen alaposan megfontolják a következő lépést a nagy leleplezés után, van esély néhány dologra, például az emberi jogok kiterjesztése minden értelmes lényre, meg hasonló apróságok, amiben reményeink szerint tudnánk egymásnak segíteni. Van kérdés? – fejezte be a kiselőadást.

– Te mégis mi vagy? – tette fel A Kérdést Borbála.

Érdekes, tőlem ezt ma még senki sem kérdezte. Pedig felkészültem.

Nadír félredöntötte a fejét, és rám nézett. Vagyis mintha engem nézne, de nem engem látna. Vagy mintha sokkal inkább engem látna, mint azt szemmel lehetséges. A hideg futkározik a hátamon tőle.

– Jó kérdés! – mosolyodott el, és visszafordult Borbálához. – Félvér.

– Ez nem válasz... – vágott vissza az újdonsült falkavezér, de Kara közbevágott.

– Borbála. – A figyelmeztetés halk volt, de egyértelmű.

Szerintem sem jó ötlet felidegesíteni valakit, akiről még azt sem tudjuk, hogy mi. Többen is gondolkodhatnának így.

– Kaphatnánk egy kicsit több részletet? – kérdezte a házigazda.

– Persze – felelt Nadír óvatos mosollyal. Hogy hogy tud így mosolyogni ebben a helyzetben, azt nem tudom, de hatásos. A hangulat kezdett majdhogynem békéssé válni. – Félig ember vagyok, minden említésre méltó tulajdonság nélkül. Félig vadász, ha ez mond valamit.

Ha már osztályteremmé változott a tanács, talán én is jelentkezhetek anélkül, hogy a farkasok rossz szemmel néznék.

– Tudsz teleportálni? – kérdeztem.

– Nem. Csak repülni.

Nem sárkány. Azt már felismertük volna.

– Te tudod, miről beszél? Mit ért vadász alatt? – érdeklődtem némán Geritől.

– Nem.

Vajon mire vadásznak?