Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Emlék II (Part 26)

- Zoli jöhet. De a csajt ne engedd a közelembe - mondtam ki hangosan. Geri megtorpant és rám nézett. Lassan elmosolyodott. Szomorkásan, de attól még számít.

- Úgy nézel, mint aki épp azt tervezgeti, hogyan nyúzza meg.

- Nem talált, de langyos. - A legtöbben el sem tudják képzelni, mi mindent lehet elérni... Hm, például pár csepp folyadékkal az ételbe keverve. Vagy... A lehetőségek száma határtalan. Kipróbálhatnám...

- Te nem vagy ilyen gonosz. - Fogadjunk? Várjunk csak. Gonosz?

- Ha kiderülne, hogy mégis, mit tennél? - Tudom, mit tenne. Megakadályozna. Ha tudja. Ha nem... Úgy is meg tudnám oldani, hogy ne is sejtse, közöm volt a dologhoz, például...

- Nem vagy az - szakította meg a gondolatmenetemet. Ő biztosabb benne, mint én. Váltsunk témát!

- Már értem, miért volt rossz kedved, de azt nem, hogy ez a történet miért jelenti azt, hogy nem kedvellek... kedveltelek. - Na! - Hogy miért hiszed azt, hogy nem mentem volna el veled randizni.

- Még nem értél el odáig.

- Honnan tudod? Azt hittem, csak akkor hallod a gondolataimat, ha neked szánom!

- Ezek szerint néhány képet nekem szántál. - Persze. Közben továbbindultunk. Ezt még ellenőriznem kell. De igaza volt, a találkozásunk után még napokig ott voltak.

~

Aznap többször is meg akartam keresni a farkast, aki segített aludni. Valamit meg akartam neki mutatni... Egy kis csírát, amelyik újonnan bújt ki a földből. De nappal nem voltak nálunk, a szüleim sem szívesen engedtek a melléképület környékére. Féltettek az idegen falka tagjaitól.

Éjjel nem aludtam jól, és nagyon korán felkeltem. Felöltöztem és kiosontam a házból a hátsó ajtón. A lugasból kiugrott a farkasom. Köszöntem neki, aztán büszkén megmutattam neki a fél centis kis növénykét. Aztán elhatároztam, hogy a kedvenc helyeimet is megmutatom neki az erdőben. Ő csak jött utánam mindenhova. Iszonyat türelmes volt.

Aztán eszembe jutott, hogy jó lenne hazaérni reggelire, és megkérdeztem tőle, hogy hazavisz-e. Erre lefeküdt, én meg ráültem a hátára. És hazafarkasagoltam. Nagyon élveztem, szinte végigkacagtam az utat, majd megpukkadtam.

A ház környékén több idegen mellett is elhaladtunk, akik már induláshoz készülődtek. Emlékszem, hogy kihúztam magam, mert mindegyik leesett állal bámult ránk. Aztán mindegyik lesütötte a szemét, de éreztem, hogy amint mögénk kerülnek, megint bámulni kezdenek.

A nevelőapám a hátsó ajtónál állt. Szigorúan nézett rám. Megijedtem, és (aznap először) úgy éreztem, hogy valami rosszat csináltam. A farkas alattam megtorpant, és már ők ketten farkasszemeztek. Már akkor is éreztem, hogy apunak ugyanúgy le kellene sütnie a szemét, mint ahogy az idegenek tették korábban, de ő nem tette. Azt mondta a farkasomnak, hogy hagyjon engem békén. Belemarkoltam a sűrű bundába és azt suttogtam apunak, hogy ő a barátom. Azt hiszem, sírtam is. Rám parancsolt, hogy menjek be a házba, de nem akartam. Azt hittem, akkor valami rossz dolog történne. Valószínűleg igazam volt.

A farkasom lassan leereszkedett, hogy leszállhassak a hátáról. Lassan lemásztam, de nem engedtem el a szőrét. Elfordult az apámtól és megnyalta az arcomat, aztán az orrával tolt a ház felé. Apu közben közelebb jött, és már megint úgy nézett a farkasomra, ahogy nem szabadott volna. Tudom, hogy csak féltett, de nem értettem, miért. Túl közel jött, és még mindig nem sütötte le a szemét. A farkasom morogni kezdett. Alfaként már addig is túl sokat tűrt el, főleg mivel a falkája egy része is látta, és a nevelőapám a saját falkájában sem töltött be túl magas rangot, de akkor nem értettem, mi történik. Csak azt tudtam, hogy a farkasom az apukámra morog. De apu még egyet lépett, még mindig a farkas szemébe nézve. A farkasom elrugaszkodott, és a következő pillanatban a hátán fekvő apukám nyakánál vicsorgott. Akkor tört el a mécses. Bőgve kiabáltam a farkasra, hogy hagyja békén az apukámat és menjen el.

Én voltam az egyetlen, aki nem lepődött meg, hogy azonnal elhátrált. Beálltam közéjük, én, a nyolc év körüli kislány, csorgó könnyekkel, és a farkas nyüszítve lépett eggyel közelebb. Megint azt mondtam, hogy menjen el és hagyjon minket békén. Közben anyu is kijött, és felsegítette aput. Semmi baja nem volt. Nem bántotta volna, csak figyelmeztetés volt, de akkor persze ezt se tudtam. A farkasom lehajtotta a fejét, aztán megfordult és elment.

~

A következő napokon ki sem tettem a lábam a szobámból. Mire megtettem, a gyűlésnek vége volt és az idegen falka már elment.

- Ezért kerültél? Mert nyolcévesen azt mondtam, hogy hagyj békén?

- Már nyolcévesen is nagyon meggyőző voltál.

- Annyira, hogy a fél falkád szeme láttára behódolj nekem?

- Nem voltak olyan sokan és nem hódoltam be. - Megszólalt benne az alfa.

- A szemtanúk is így gondolják? - Csönd.

- Ben veled értene egyet. De soha nem hangoztatta.

- Ben is ott volt? Akkor ezért volt olyan kíváncsi rám?

- Hát nem az elbűvölő személyiséged miatt. - Már megint vigyorgott.

- Ha nem szeretnélek, most megütnélek - közöltem vele fapofával. Megtorpant. Megint.

Maga elé penderített, és kissé félredöntötte a fejét, úgy nézett le rám.

- Mit mondtál?

- Azt, hogy szerencséd, hogy szeretlek, külön... - nem tudtam befejezni, mert letámadta a számat. Pár pillanatra elszállt minden értelmes gondolatom. Azt hittem, már mondtam neki. Vagy mégsem? Nem emlékszem. Megszakította a csókot, és tovább indult. Szerencse, hogy a derekamat nem engedte el, különben ott maradok.

- Szeretlek - mondta elégedetten.

- Tudom - vágtam rá, de én is elmosolyodtam.

- És a farkasom is szeret.

- Téves.

- Mi?

- Lehet, hogy benned él, de ő már az én farkasom. - Egy ideig maga elé bámult, aztán bólintott.

- Azt hiszem, igazad van. Mindketten a tieid vagyunk.

- Ha nem lenne túl nyálas, erre azt válaszolnám, hogy én meg a tiéd - mondtam szándékosan kifejezéstelen hangon. Összerezzentem, mikor kirobbant belőle a nevetés. Ezzel egy időben megéreztem három ismerős szagot. - Farkasok. Ismered őket?

- Igen. Az egyik az a nő, aki Chris és Jamie mellett állt a parkban, a másik kettő meg Charlie és Matt, akik megállítottak démonkergetés közben.

- Nahát, a nem farkas lány! - "üdvözölt" Charlie. - Ő a szeretőd? - Matt belekönyökölt az oldalába. Talán nem hallották, hogy Geri legyőzte az alfájukat? Nem kellene ennyire tiszteletlennek lennie.

- Sajnálom. Egyszerűen túl hülye - kért helyette bocsánatot Matt. - Ő Liana - mutatott a nőre. Én erre bemutattam Gerit. Tévedtem. Hallottak az alfájuk vereségéről, csak azt nem tudták, hogy kihez tartozik a név. Charlie azonnal a cipője orrát kezdte fixírozni. Egy pillanatig azt hittem, bocsánatot kér. De nem.

- Chris mozgósított mindenkit, hogy megtaláljuk a démont. - Mennyire lenne gonosz tőlem, ha megkérdezném, hogy van Jamie? Beállt a feszült csönd. Liana engem méregetett.

- Tehát az alfád a párod. - bökte ki végül. Geri helyesbített:

- Ő a párom, így a falkánk alfája.

- Nem számít. - Biztos számít, ha Geri kijavította... - Tudom, mit tervez a boszorka. - Ezzel egyedül van. - És nem fogom hagyni. Te talán megérted, miért - nézett rám újra.

- Mi az összefüggés? - kérdeztem a farkasomat.

- Ő Jamie párja. - Jamie? Mit akarhat Salvia Jamie-től?

wp2017jan14

v2017júl15