Méreg (Sophia Gift I-IV. és V. és VI. vázlat)

Fensőbb Vér (Part 13)

Magda mindig is szeretett kísérletezni. Évekkel ezelőtt támadt egy ötlete, hogyan befolyásolhatná az emberek életét. A részleteket nem árulta el, mert Miri azonnal lebeszélte. Megpróbálta lebeszélni. Azt hiszem, ezt alkalmazta Dougon is, hogy maga felé fordítsa a szívét. Csak azt nem tudta, hogy a bőrváltókra a legtöbb bűbáj nem hat. Öntudatlanul elnyelik a mágikus energiát és átalakítják, felhasználják a saját javukra. Ez minden bőrváltóra igaz.

Sokat gondolkodtam, mennyit írjak le. Hiszen nagyon is lehetséges, hogy mások is lássák. Viszont egyikünk se szeretné, hogy mindenre egyedül kelljen rájönnöd, ha velünk történne valami. Félek, ez is lehetséges. Ezért egy kis mágiát használtam. Ha ezt olvasod, már biztosan észrevetted, hogy senki más nem tudja elolvasni. Valójában Doug és az én közvetlen rokonaim képesek rá.

A mágikus képességek átörökítése bonyolult kérdés. Nem lehet határozottan megjósolni, hogy a gyermek megkapja-e szülei tehetségét. Ám bizonyára már tapasztaltad a saját erődet, így a miénk leírása, remélem, segít kiigazodni rajta.

- x - x - x -

- Neked nem suliban kellene lenned?

- Ma nem - nézett föl Zoli a zöldségekről. - A tanárok kirándulni mentek.

- Jó nekik. - Amikor én voltam harmadikos, a tanárok szerintem nem mentek soha sehova.

Zoli egy sámlin állva kockázta mellettem a répát a vadashoz. Mióta szóltam neki, hogy azért nagyjából egyforma darabokra vágja, ugyan nem tudom, hogyan, de tényleg ugyanakkora kis kockák kerültek ki a keze alól. Keményen dolgozott, hogy ne bánjam meg az egyezségünket, mi szerint: ha ügyes lesz és nem vágja meg se magát, se engem, kést kap tőlem a születésnapjára. Már ki is nézett egy kisebb vadásztőrt és olyan őszintén lelkesedett érte, ahogy csak egy tíz év alatti tud. Mint én anno, amikor kikelt az első ricinusom.

- Szofi? - hallottam Nádja hangját. Vlad szerzett magának lakást, de Nádja a házban maradt, bébicsőszként Zolira vigyázott, ha éppen nem volt iskolában. Bár a 'házvezetőnő' határozottan jobban illik rá. Most is csak azért főzőcskéztem, mert kedvem szottyant.

- Konyha! - kiabáltam ki neki, mire nemsokára be is dugta bájos kis fejét.

- Valami Viktor keres. Szofi? Ő vámpír, nem? - kérdezte a hangjában némi félelemmel. Nem csoda, hisz már majdnem tíz óra. Vámpírok nem mászkálnak napvilágnál.

- Ő eléggé... egyedi eset. Itt maradsz? - intettem Zoli felé, miközben megtöröltem a kezem.

~

Viktor a házhoz legközelebb álló fa árnyékában állt. Úgy nézett ki, mint egy szobor. Csak azért nem hittem annak, mert ez az én udvarom és egészen biztos, hogy szobormentes.

- Beszélnem kell veled. - Szokott ő köszönni? Azt hiszem, nem.

- Sétáljunk? - Az erdőben ilyenkor nincs senki. A lehetséges hallgatódzókra mindig ügyelni kell.

- Ahogy kívánod. - Az egész lénye érdektelenséget tükrözött. Mondjuk, neki aztán tényleg mindegy. Amennyire észrevettem, egy idősebb vámpír hetekig is megvan mozdulatlanul. Hát én nem. Választottam egy csapást és elindultam. Nem tudtam biztosan, hogy követ, amíg meg nem szólalt. - Ismét egy... szívességet kell kérnem. - Kell. Hm. Átlendültem egy halom száraz gally fölött.

- Syb is a közelben van? - törtem meg a hosszúra nyúló csendet.

- Nem. - Felerősödött a szél, alig lehetett néhány madár hangját hallani. Megfigyeltem néhány őznyomot, mielőtt megint meguntam és megszólaltam.